Metropoliszt építettek az indiánok?

2015.05.21. 12:32
Egy amerikai óriásváros területén zajló új régészeti feltárás arra ösztönzi a szakembereket, hogy újraértékeljék eddigi ismereteinket Észak-Amerikai őslakosairól.

Észak-Amerikai őslakosairól a népszerű indiánregények nyomán hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy kis alapterületű, nem túl bonyolult településszervezési és építési technikával készült falvakban éltek, harmóniában az őket körülvevő természettel. Ám egy régészeti felfedezés radikálisan átrajzolhatja ezt a képet: a mai Amerikai Egyesült Államok szívében fekvő, már korábban is ismert hatalmas ősi város a feltételezések szerint mindössze három faluból, alig egy generáció alatt duzzadt ekkorára – sőt talán egyetlen évtized leforgásával.

Az Illinois állam területén található város kiterjedése több mint 20 négyzetkilométer volt. Mintegy ezer évvel ezelőtt indult rohamos fejlődésnek – mai ismereteink szerint körülbelül 30 ezer ember adta fel korábbi, falusias életvitelét és költözött a városba.

A megapolisz egyik részéről már meglehetősen sokat tudunk. Cahokia halmokból, terekből, lakónegyedekből álló együttesét már a 19. század elején felfedezték, de területén csak az 1960-as évektől kezdődtek a szisztematikus feltárások. Az úgynevezett mississippi kultúrához tartozó település az 1200-as években élhette fénykorát – egészen a 18. század végéig egyetlen észak-amerikai nagyvárosban sem laktak ilyen sokan. A kultikus célú halomépítkezéses mississippi kultúra nagyjából 800 és 1600 között állt fenn a mai Egyesült Államok középnyugati, középső és délkeleti területein, központja a Mississippi folyó völgyében volt, ám városai már jóval az európai hódítók érkezése előtt – a feltételezések szerint járványok, aszályos időjárás és belső feszültségek miatt – elnéptelenedtek. Közülük a legnagyobb és legjelentősebb, Cahokia a korábbi feltételezések szerint 16 négyzetkilométeren 120 mesterséges halomból állt, melyek nagyságukban, formájukban és funkciójukban is jelentősen különböztek egymástól. A Mezoamerikától északra fekvő területeken Cahokiát tartják a legfejlettebb városi településnek, a jelenlegi történelmi emlékparkban a fennmaradt halmok közül több is megtekinthető: a legnagyobb az egykor számos rituális ünnepségnek és játéknak otthont adó, úgynevezett Szerzetesek dombja a maga tízemeletes, 30 méteres magasságával, 290 méteres hosszúságával és 255 méteres szélességével, nagyjából 5,6 hektáros területével.

Gyors fejlődés, gyors hanyatlás

A tudósok mára azt feltételezik, hogy az eredeti megapolisznak Cahokia csupán az egyik – bár felettébb impozáns – része lehetett. Mivel alig 11 kilométerre fekszik a Missouri államban található mai St. Louistól – amelyet a 19. században nem véletlenül becéztek a „halmok városának” –, kiderült, hogy a 19. század végén, a 20. század elején St. Louis keleti városnegyedét az ősi megapolisz szélére emelték, ami egészen a közelmúltig lehetetlenné tette a régészeti feltárásokat. Ám a városrész hanyatlásával a részben elhagyottan álló ipari létesítmények területén a szakemberek ásatásokba kezdhettek, és az őslakos megapoliszból újabb 28 hektárnyit tártak fel.

A városhalmaz nagy része i. sz. 1040 körül épülhetett, és mintegy száz éven keresztül a legjelentősebb központja lehetett a Mississippi, valamint a Missouri folyók vízgyűjtő területének. 1150 körül azonban külső támadás érte: a régészeti bizonyítékok szerint a város egy részén védműveket emeltek ez idő tájt. Valamikor a 14. század elején omlott össze végleg a megapolisz – ugyanolyan sebesen és megmagyarázhatatlanul ürült ki, mint ahogy egykor benépesült.

A legtöbb fejtörést a város terjeszkedésének folyamata okozza a szakértőknek. Az egyik legfelkapottabb elmélet szerint a gyors növekedés kulcsa a vallás lehetett: a politikai-vallási vezetők alattvalók ezreit irányították erre a területre, hogy elegendő munkáskéz álljon rendelkezésre a hatalmas templomépítésekhez, a házak, lakóövezetek és a városi infrastruktúra létrehozásához.

A jelenleg is zajló feltárás során St. Louis keleti részén 1500 épületet ástak ki, ám a lelőhely nagyjából 80 százaléka még további feltárásra vár. A szakemberek előzetes becslése alapján egyedül ebben a városrészben 2 ezer ház, több tucat nagy templom állhatott és legalább 8 ezer ember élt itt. Ezzel szemben a cahokiai városnegyedben nem kevesebb mint 20 ezren lakhattak ugyanebben az időben, míg a fennmaradó néhány ezer városlakó a Mississippi folyó túlpartján élt.

Óriási szívóerő

Nem kevésbé érdekes az, ahogy ezt a hatalmas embertömeget akkoriban letelepítették és társadalommá szervezték. A St. Louis-i ásatásokból kiderült, hogy a házak jelentős hányadát egyenes vonalak mentén, rácsos struktúrában építették, ami sokkal jellemzőbb volt az ókori Római Birodalom, mint az amerikai préri településeire.

A feltevések szerint a városépítés korai szakaszában viszonylag rövid idő alatt gyűjtötték egy helyre a népességet. Az ásatások során az is kiviláglott, hogy a városhalmazba Észak-Amerika sok ezer négyzetkilométernyi vidékéről érkeztek a javak és az emberek. A régészek eddig már egy és negyed millió tárgyi leletet osztályoztak, többségük kőből és kerámiából készült. Emellett kifinomult rézműves termékeket is találtak, amelyek több mint 960 kilométer távolságból, észak felől érkezhettek, északnyugatról – közel 1300 kilométer távolságból – kőből készült nyílhegyek jöttek, továbbá mintegy 500 kilométerről, délről gyönyörű kristályok kerültek a város területére.

Amennyiben helyesnek bizonyulnak a vallási indíttatású városszervezésre vonatkozó feltételezések, az amerikai megapolisz felépítését, kultúráját érdemes lesz összevetni az i. e. 14. századi Amarnáéval, a 12. századi Angkoréval vagy a középkori Santiago de Composteláéval. Ám ami az amerikai óriásváros mellett szól: az említett településekkel szemben komoly esélye van rá, hogy előbb-utóbb teljes egészében feltárják, amennyiben St. Louis keleti városrészének újabb területeit vonják be a vizsgálatba.

Cahokia
Cahokia
Fotó: Cahokia Mounds Historical

„A Cahokia/Kelet-St. Louis metropolisz sokkal nagyobb volt és sokkal rohamosabb ütemben terjeszkedett, mint azt korábban gondoltuk – fejtette ki a BBC History magazinnak Tamira Brennan, az ásatásokat koordináló Illinois állami régészeti szolgálat munkatársa. – Olyan mennyiségű régészeti lelet került a felszínre, hogy segítségükkel jobban átláthatjuk az ősi óriásvárosok felemelkedésének és bukásának összetevőit, folyamatát. Sőt ezt a tudást interkulturális vizsgálatokhoz is felhasználhatjuk, hogy megértsük, mi történt egyes ókori és középkori nagyvárosokkal, birodalmi központokkal a világ más területein.”



  • Hírek
  • Hírek