Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Összetörték, de megragasztják Tutanhamon fáraó maszkját

2015.10.21. 09:50
Egyiptomban kedden nagy sajtónyilvánosság előtt megkezdték Tutanhamon fáraó halotti maszkjának restaurálását, egy évvel azután, hogy annak szakállát karbantartási munkálatok közben véletlenül letörték, majd egy elkapkodott művelet során epoxival visszaragasztották.

A világhírű műkincset a munkálatok előkészületeként két hete emelték ki az Egyiptomi Múzeum ékszertermében álló vitrinéből ugyancsak újságírók jelenlétében, majd egyiptomi és német szakértők egy csoportja vizsgálatokba kezdett annak érdekében, hogy a világsajtót bejáró ballépés orvoslásának módját meghatározzák.

Christian Eckmann, a projekt német vezetőjének elmondása szerint a csoport a maszk aprólékos tanulmányozása eredményeképpen fogja megállapítani, miként távolítsa el a szakáll rögtönzött visszahelyezésekor használt, az inkább az építőiparban alkalmazott epoxigyantát.

Eckman nem tudott pontos határidőt mondani, szerinte a munka egy-két hónapig is eltarthat, s hangsúlyozta, hogy a makacs ragasztó eltávolítása nagy türelmet igénylő feladat. A szakáll leemelése után megvizsgálják, miként volt eredetileg a maszkhoz rögzítve, s csak azután kezdik meg a visszahelyezés kényes folyamatát.

"Vannak még bizonytalanságok, például nem tudjuk, milyen mélyre hatolt a ragasztó a maszkba, így azt sem tudjuk, mennyi időbe telik annak eltávolítása" - mondta.

A 3300 éves aranymaszkot Howard Carter és George Herbert brit régész fedezte fel 1922-ben a fiatalon elhunyt fáraó csaknem érintetlen sírjának feltárásakor.