Valér
2 °C
8 °C

200 éves koporsókat találtak New Yorkban

2015.11.06. 14:09

Kétszáz éves koporsókat és emberi maradványokat találtak, amikor a New York-i Egyetem campusán vízcsövet akartak cserélni – írja az MTI. Az építőmunkások kedden, másfél méterrel az utcaszint alatt ütköztek bele a kripták téglából készült tetejébe. Közvetlenül a sírok fölött futottak a közüzemi kábelek.

A régészek szerint a feltárt utcaszakasz alatt korábban egy presbiteriánus templom temetője lehetett. A négy és félszer öt és fél méteres kripták egyikét korábban feldúlhatták; 9-12 ember koponyáját és csontjait találták meg egy sarokban. Egy másik kriptában több mint tucatnyi fakoporsó volt.

Alyssa Loorya, a régészeti és antropológiai kutatás vezetője szerint a temetőről feltehetően megfeledkeztek, ezért érhetett mindenkit meglepetésként, hogy az ásatáskor megtalálták a maradványokat. Az antropológus és archeológus szakemberek digitális kamerákkal készítenek felvételeket a koporsókról abban a reményben, hogy azonosítani tudják majd a holtakat. 

New Yorkban lehetőség szerint háborítatlanul hagyják a temetkezési helyeket, ezért a vízvezetéknek is más utat fognak ásni. Thomas Foley, a New York-i tervezési és építési hivatal illetékese szerint elképzelhető, hogy további emberi maradványok és tárgyak kerülhetnek elő a körzetben, ezért megvizsgálják, hogy merre terelhetnék a közművet.

A kriptákat a XVIII-XIX. században építhették, és egy presbiteriánus templomhoz tartoztak. Loorya munkatársai régi újsághíreket, halotti jelentéseket és templomi feljegyzéseket is felkutatnak, hogy azonosítani tudják a maradványokat.