Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Bevándorlóból lett magyar forradalmár

2016.04.03. 20:17 Módosítva: 2016.11.11. 18:01
A Svájcban született vasöntő inas és vándorlegény Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb iparvállalatát hozta létre a semmiből, és bár évekig nem beszélte fogadott hazája nyelvét, tudását mégis az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szolgálatába állította. A még Kossuth és Széchenyi között is vitát szító Ganz Ábrahám mert nagyot álmodni, és nem nyugodott, amíg álmát meg nem valósította. Nyáry Krisztián a BBC Historyban olvasható portrésorozatának legújabb cikke.

A pesti Hengermalom öntödéjében, 1843-ban majdnem belehalt egy munkahelyi balesetbe egy bevándorló munkás. A 29 éves Ganz Ábrahám öntőmester egy új technológiával kísérletezett, amikor a folyékony vas a szemébe fröccsent. Csak a jó reflexeinek köszönhette, hogy az olvadt fém nem borította el az egész arcát. Napokig úgy tűnt, hogy teljesen megvakul, de végül megúszta jobb szeme elvesztésével. Amikor nem sokkal később visszatért az öntődébe, csak ennyit mondott: „A fél szem oda, de az öntés sikerült.”

 

Az ambiciózus fiatalemberre odafigyeltek a magyar iparosodás fontos szereplői, nemsokára maga Széchenyi István és Kossuth Lajos keveredett vitába miatta. Elképesztő munkabírásának, fanatizmusának és kitartásának köszönhetően kétkezi munkásból húsz évvel később már Magyarország legjelentősebb nagyvállalkozójává, a magyar gépipar megteremtőjévé vált.

Ganz Ábrahám egy kilencgyerekes református kántortanító legidősebb fiaként született a svájci Unter Embrachban, édesanyját korán elveszítette. Apja egyházi pályára szánta, de a kamasz fiú figyelmét inkább a falusi lakatosműhelyben folyó munka kötötte le, és tizenöt évesen vasöntő inasnak állt Zürichben. Az inaskodás után – a kor szokásainak megfelelően – vándorútra kelt, hogy öntősegédként keressen munkát. Évekig járta Svájc, Franciaország és Itália városait, ahol különböző öntödékben dolgozott.

A szakmai és anyagi előrelépésre a megfelelő pillanat 1841-ben jött el. Bécsben hallott róla először, hogy Pesten szakmunkásokat keresnek egy újfajta gőzmalom gépeinek összeszereléséhez és karbantartásához. A Hengermalmi Társulat Széchenyi István kezdeményezésére jött létre azzal a céllal, hogy a magyar búzát feldolgozott formában, lisztként lehessen exportálni. Ganz nemsokára öntőmester lett a hengermalomban, majd az egész öntöde és a gépjavító műhely vezetését rábízták.

Az általa vezetett műhelyt eredetileg csak a malom gépeinek karbantartására hozták létre, de Ganz rájött, hogy a felesleges kapacitásokat másra is ki lehet használni. Mezőgazdasági gépeket, mérlegeket, nyomdai préseket, vas épületdíszeket kezdtek gyártani és értékesíteni. Termékeiket az 1842-es iparmű kiállításon be is mutatták, és erről lelkes kiállítási beszámoló is megjelent a Pesti Hírlapban – maga a szerkesztő, Kossuth Lajos írta.

Az öntöde hamarosan óriási nyereséget termelt, és Ganz minden különleges megrendelést megpróbált teljesíteni. Bár 1844-re munkásainak száma a 100 főt is meghaladta, családjának írt levelében rengeteg munkájáról és kimerültségéről panaszkodott. A társaság vezetése megpróbálta motiválni a pótolhatatlanná vált szakembert: új szerződést kötöttek vele, és immár a bevételből is részesült néhány százalékban. Ganz azonban 1844 őszén észrevette, hogy kevesebb pénzt kap, mint ami megilletné. Panaszt tett, de amikor elutasították, felmondott a munkahelyén.

Kossuth zsarolja Széchenyit

Talán már várt is erre a pillanatra, hiszen négy év alatt alig költött magas keresetéből, és így tekintélyes summát, 6000 forintot tudott félretenni. Elérkezett az idő álmai megvalósításához. 4500 forintért telket és házat vett Budán a mai Ganz és Bem utcák határolta területen, a maradékot pedig gépek beszerzésére fordította.

Az épülő Lánchíd mérnökei és a szintén Széchenyi által alapított Óbudai Hajógyár vezetői megrendelésekkel is biztatták, így az engedélyek beszerzése után hét munkást is felvett, amikor jött a nem várt fordulat: előbb a várt kőszén-szállítmányok nem érkeztek meg a kohókba, majd a megrendeléseket is lemondták. Hamar kiderült, hogy a Hengermalom igazgatójának kérésére maga Széchenyi István tiltotta meg, hogy a konkurens Ganz részére bárki szenet vagy vasat szállítson, vagy tőle munkát rendeljen.

A folytatást Széchenyi naplójának egy lakonikus bejegyzéséből ismerjük: „Ganz öntőmester nálam járt, hogy Majson nem ad neki szenet, mert megtiltottam.” A gróf azzal küldte el Ganzot, hogy menjen vissza dolgozni a hengermalomhoz, mert ő kész tönkre tenni a rivális öntödét. Ganz elkeseredésében ahhoz az emberhez fordult, akinek nevét csak a munkáját dicsérő újságcikkből ismerte: Kossuth Lajoshoz. Fogalma sem volt róla, hogy a két államférfi rivalizálása az ő sorsát is meghatározza majd.

Kossuth levelet küldött Széchenyinek, amelyben leírta, hogy nem hiszi el, amit a „sveitzi születésű embertől” hallott, hogy az iparművelés nagy alakja a „versenyző magánszorgalmat megbuktatni akarhatná”. Bejelentette, hogy a nyilvánossághoz fordul, de ezt egy héttel elhalasztja, hogy addig a méltóságos gróf úr „akként intézkedni méltóztassék, miként azt liberális elvei, s emberszerető indulatai javasolandják”. Széchenyi felháborodott levélben utasította vissza a zsarolást, de Kossuth nem tágított. Néhány nap múlva megérkezett az első szénszállítmány Ganz öntödéjébe, és hamarosan a Lánchíd építőitől is kapott megrendelést.

Az akadály elhárult, egy év múlva már 22 segéd dolgozott a folyamatosan bővülő üzemben. A gyorsan fejlődő város építkezéseihez sorban vették a Ganz-féle vasoszlopokat, erkélyrácsokat, öntöttvas kályhákat. Az üzlet olyan jól ment, hogy az öntőmester két öccsét is Budára hívta Svájcból: Ganz Henrik az adminisztrációs ügyekben segített, Ganz Konrád pedig öntőlegényként dolgozott. Bátyjuk komolyan vette a fegyelmezett munkát. Egyik levelében így írt saját öccséről: „Konrád ragyogó öntő, de sokat beszélget és ezért elbocsátottam.”Később persze visszavette testvérét, de alkalmazottai innentől nem lazsáltak munka közben. De hiába jött a sok megrendelés, Ganzot is majdnem csődbe vitte az építőipar legnagyobb csapdája, a körbetartozás.

„Ne bántsd a magyart!”

Ganz Ábrahám életébe az 1848-as esztendő hozott újabb fordulatot. Hét éve élt már Budán, de nincs adat arról, hogy a magyar nyelvet elsajátította-e. Testvéreivel és közvetlen kollégáival németül beszélt, a forradalom évétől kezdve mégis magyarnak vallotta magát. A svájci bevándorló nem felejtette el, hogy mit köszönhet Kossuthnak, és teljes lelkesedéssel a független magyar állam ügye mellé állt.

A Ganz-gyár 1849-ben kezdett ágyúcsöveket önteni a honvédseregnek. Az öntödéből kikerült ágyúkra a svájci mester büszkén véste rá a feliratot: „Ne bántsd a magyart!” Feladta azt a tervét is, hogy hazájából választ menyasszonyt. A forradalom évében megismerte, majd 1849 őszén feleségül vette Heiss Lőrinc kékfestőmester 16 éves lányát, Jozefát. A boldog hónapoknak azonban hamar vége szakadt, Ganz Ábrahám nem sokkal később már Haynau haditörvényszéke előtt állt. Hatheti fogságra ítélték, de büntetését néhány nap múlva egy svájci származású katonatiszt közbenjárására elengedték.

Szinte mindent elölről kellett kezdenie. Ganz tudta, hogy csak akkor maradhat talpon, ha olyan terméket kezd gyártani, amire külföldön is nagy a kereslet. Európában ekkor robbanásszerűen épült ki a vasúthálózat, és Ganz műhelyébe sokszor hoztak be törött vasúti kerekeket. A régimódi, küllős kerekek nem bírták az igénybevételt, de a budai gyáros megtudta, hogy Amerikában strapabíró öntött kerekeket használnak. Két évig kísérletezett, hogy megfelelő technológiát dolgozzon ki, amire elkészítette saját kerekeit. Bécsbe ment, és bekopogtatott több vasúttársasághoz. Elképesztően kockázatos ajánlatot tett: két évre ingyenes használatra ajánlotta fel kerekeit, és vállalta, hogy az esetleges károkat teljes egészében megtéríti. Kérése az volt, ha a kerekek beválnak, akkor tőle vásároljanak. Találmányát benevezte az 1855-ös párizsi világkiállításra is, ahol érmet nyert, és ennek hatására a világ vasúti társaságai érdeklődni kezdtek a keleti-európai ország öntödéje iránt. Ganz minden pénzt visszaforgatott az üzletbe, ő maga is a gyártelepen élt feleségével együtt egy egyszerű, háromszobás lakásban. Itt fogadta a meglepett külföldi üzletfeleket, akik egy jómódú gyárost kerestek. Ekkor már nem ketten éltek a feleségével: mivel saját gyerekük nem született, örökbe fogadtak két kislányt.

A szűk esztendők után lassan megérkeztek az első bevételek is. Az egykori öntőlegény az 1850-es évek végére megvalósította az álmát. Ekkor már 59 európai vasúttársaságnak szállított kerekeket, munkásainak száma ötszörösére, a nyeresége pedig tízszeresére nőtt. Tudta, hogy a sikerhez nem csak a technológiát kell folyamatosan fejlesztenie, hanem csapatot is kell építenie. Korának legképzettebb műszaki szakembereit hívta Budára: Eichleiter Antalt és Mechwart András mérnököket, akik hamarosan a gyár kulcsemberei lettek. A tulajdonos a két mérnöknek nemcsak jó fizetést, hanem részesedést is adott. Munkásaitól minőséget követelt, de mindent megtett a jó szakemberek megtartásáért. Nemcsak Pest-Buda legjobb gyári fizetéseit kínálta, hanem a nyugati országokban is ritkaság számba menő nyugdíj- és betegpénztári szolgáltatásokat is. Sok pénzt fordított „ínségenyhítő” akciókra, azaz kórházak és árvaházak támogatására.

Elnézést kért, majd megölte magát

Ganz ekkor már az ország egyik legvagyonosabb embere volt, noha ezt kevesen tudták róla. Sokan csodálkoztak, amikor 1862-ben az Akadémia tőszomszédságába Duna-parti palotát építtetett Ybl Miklóssal, hogy immár nemzetközi cégének méltó központja legyen. Az épületben csak egy lakást foglalt el a családja számára, a fennmaradó részt raktárnak és kereskedelmi irodának használta. A kiegyezés előtt a hatalom is keresni kezdte a barátságát. Maga Ferenc József látogatást tett a világhírűvé vált gyárban, amely addigra már egész háztömböket foglalt el.

1867. november 23-án a Ganz-gyárban elkészült a százezredik vasúti kerék. Ebből az alkalomból munkatársai nagy ünnepséget szerveztek: családtagjaikkal együtt nyolcszázan gyűltek össze. Ganz – mintha búcsúzni készülne – minden munkását egy emlékéremmel ajándékozta meg. Három héttel később a család az ebédlőasztalnál ült, amikor Ganz elnézést kért és kiment. Átment a másik szobában betegen fekvő nevelt leányához, megsimogatta, majd a ház emeleti ablakából levetette magát az udvarra. Azonnal meghalt. Búcsúlevelet nem írt, mindenki csak találgatta, miért döntött így sikerei csúcsán. Nem sokkal korábban írott végrendeletéből derült ki, hogy legfontosabb célja az volt, hogy műve, Magyarország legsikeresebb iparvállalata halála után is tovább működjön. Örököseinek vállalniuk kellett, hogy egyben tartják a vállalatot, amelyet az általa kinevezett igazgatóság további tíz évig vezet majd, mérnökei pedig tulajdonrészt kapnak. A gyár dolgozóit fizetésük garantálásával meg kellett hagyni állásaikban. Testvérei, felesége és gyámleányai mellett 64 keresztfiára – munkásai gyermekeire – is jelentős összegeket hagyott.

A Ganz-művek az alapító halála után is Magyarország egyik legjelentősebb vállalatcsoportja maradt, és a mai napig mintegy másfél évszázaddal élte túl a nincstelen svájci kántor fiát, aki úgy gondolta, hogy akinek nincsenek merész álmai, azt csak sajnálni lehet.

(Nyáry Krisztián írásának teljes szövege a BBC History most megjelent, 2016. áprilisi számában olvasható. A sorozat korábbi négy cikkét ittittitt és itt találja.)

Ne maradjon le semmiről!