Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

A faji tisztátalanság jótékony hatásáról

2016.09.29. 17:00
Uszítás, emigráció, menekültválság: ezek a hívószavai a kvótanépszavazás előtt rendezett Bartók-estnek. A „legmagyarabb magyar” zeneszerző a kulturális sokszínűségben, a „faji tisztátalanság” értékében hitt.

„Emigrált dallamok”, ez a címe az OSA csütörtök esti rendezvényének, egy emigrációban írt 1943-as Bartók-tanulmányra utalva, melyben a három évvel korábban Magyarországot elhagyó zeneszerző a kulturális sokszínűség fontosságáról írt.

Idegen befolyás elől való teljes elzárkózás stagnálást jelent; jól asszimilált idegen hatások lehetőséget adnak a gazdagodásra

– írta 1937-ben a kelet-európai népdalkutatás kapcsán, egyértelművé téve, hogy „a faji tisztátalanság” a zenében jótékony hatású. Nem kell nagyon fülelni, hogy dekódoljuk a politikai áthallást. A Horthy-rendszertől addig is távolságot tartó Bartók a harmincas évek végén szinte már fizikailag is undorodott a jobbratolódástól, mindenekelőtt Hitler és Mussolini nálunk is egyre nagyobb népszerűségétől.

Nálunk sajnos a „művelt” keresztény emberek majdnem kizárólag a náci rendszernek hódolnak: igazán szégyellem magam, hogy ebből az osztályból származom.

– írta az elkeseredés túlzásával és metsző kollektív önkritikával. „Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami történik, mondhatják. Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba is került az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia, és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítő munkát lehet elérni. Nekem nincs semmi bizalmam.”

Évekig gyötrődött a menni vagy maradni dilemmájában, végül anyja halála után döntött úgy, hogy gyerekeit hátrahagyva kivándorol feleségével Amerikába. Bár nem tervezett véglegesen, tudta, nem biztos, hogy visszatérhet még valaha. Erre aztán 1945-ös haláláig nem is került sor.

Hiába volt a zenében világszerte ismert kulturális celeb, közép-európai menekültként soha nem talált otthonra az újvilágban. Bár volt módja bekapcsolódni a kinti zenekutatásba, és igyekezett –kevés sikerrel – egyengetni zongoraművész felesége karrierjét is, az egzisztenciális bizonytalanság addig ismeretlen érzése nem múlt el. A mániákus gyűjtőt már az sem villanyozta fel, hogy indián zenéket kutasson; pedig korábban nem csak európai, hanem például arab népzenével is foglalkozott.

Igazi szerelme azonban mindig a kelet-európai parasztzenék világa volt. A román, szlovák közegben is hatalmas intenzitással gyűjtő Bartók a motívumok és zenei nyelvek vándorlását, egymás megtermékenyítését közvetlen összefüggésbe hozta a formakincs gazdagságával. „Az egyes nemzetek népzenéinek összehasonlítása tisztán megvilágosította, hogy itt a dallamok állandó csereberéje van folyamatban; állandó kereszteződés és visszakereszteződés, amely évszázadok óta tart már.”

Ebben az oda-vissza működő zenei csereberében a „kié eredetileg”, „ki lopta a másiktól” kérdésnek ugyanannyira nincs értelme, ahogy a nyelvnél sincs. Bartók egyszer s mindenkorra szakítani akart a „Vadrózsa-pörhöz” (az 1860-as években román folkloristák támadták Kríza Jánost azzal, hogy a Kőmíves Kelemen valójában román ballada, amit ő el akar happolni a magyarság számára; valójában transznacionális, az egész Balkánon meglévő alaptörténetről van szó) hasonló abszurd vitákkal. A helyzet ennél egyszerűbb és bonyolultabb: „Egy magyar dallamot átvesznek például a szlovákok és szlovakizálják; ezt a szlovakizált dallamformát aztán a magyarok esetleg újra átveszik és a dallam „visszamagyarosodik”.”

Hogy akkor mi is a viszony a folklorizmus és a nemzeti gerjedelmek között? Bartókot is a nemzeti érzés vezette a pályájára, de a Népdalkutatás és nacionalizmus című tanulmányában elég egyértelműen fogalmazott:

Ha a zenei folklór nagy hálával tartozott is a nacionalizmusnak, ma az ultranacionalizmus annyit árt neki, hogy ez a kár sokszorosan meghaladja amazt a hasznot.

Ha már eredetről és ősi birtokokról van szó, a népzenék „eredeti” tulajdonosait nem annyira a nyelv, inkább az életforma és közös életvilág határozta meg. Ők pedig Bartók szerint sokkal kevésbé nézték gyanakvóan szomszédaikat, mint a nemzetii mániáikat aztán másokra kivetítő, politizáló nyakkendős új urak.

„Hadd mondjam még el, mit tapasztaltam különféle nemzetiségű parasztoknak egymáshoz való viszonyát illetőleg. Most, amikor ezek a népek felsőbb parancsra egymást ölik, mikor olyasformának látszik az ottani világ, mintha különféle nemzetiségek egymást egy kanál vízbe akarnák fojtani – és ezt halljuk róluk már évtizedek óta: talán időszerű rámutatni arra, hogy a parasztokban ádáz gyűlölködésnek más népek iránt nyoma sincs és sohasem volt. Békésen élnek egymás mellett; mindegyik a saját nyelvén beszél, saját szokásait követi, és természetesnek veszi, hogy másnyelvű szomszédja ugyanezt teszi.”

A parasztok közt békesség uralkodik; – gyűlölködést másfajtájúak ellen csak felsőbb körök árasztanak!

Bartók kulturális sokszínűségről szóló gondolatait csütörtök este Gyabronka József olvassa fel a Blinken OSA Archívumban (Budapest V., Arany János utca 32.). Levetítik Sülyi Péter Mozgóképek Bartókról című rövidfilmjét is. Ez valójában film a filmről, egy Bartók halála előtt két évvel készült amatőr némafilm hanganyagának rekonstrukciójáról szól, Tusa Erzsébet zongoraművész és Lendvai Ernő zenetudós közreműködésével. A program részleteit itt találja.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!