Aliz
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Hitler partra szállhatott volna Angliában?

2016.11.22. 13:19
Egy új kutatás megkérdőjelezi azt az elméletet, amely szerint a német haditengerészet nem lett volna képes 1940-ben csapatokat partra dobni a La Manche túloldalán.

Nagy-Britannia fölött Damoklész kardja lebegett 1940 nyarán. A Harmadik Birodalom katonai ereje lehetővé tette volna, hogy inváziós sereget szállítson át a La Manche csatornán, és partra dobja őket Dél-Angliában. Csak egyetlen dolog hiányzott – derít fényt az akkor történtekre új könyvében Robert Forczyk hadtörténész –, mégpedig az, hogy Hitler zöld utat adjon a hadműveletnek.

Forczyk októberben megjelent könyve (We March Against England, Osprey Publishing) nagy vitákat váltott ki, ugyanis szembemegy az elfogadott narratívával. A legtöbb történész amellett teszi le a voksát, hogy az ún. Oroszlánfóka hadművelet – a Nagy-Britannia megszállására vonatkozó német haditerv – leginkább azon bukott meg, hogy a Királyi Haditengerészet komoly fölényben volt német ellenlábasával szemben. Hitler – érvelnek a teória hívei – ezt idejekorán felismerte, ám fenntartotta a fenyegetést és a Brit-szigetek bombázását, azzal a céllal, hogy a briteket tárgyalóasztalhoz kényszerítse. Más szóval az Oroszlánfóka hadművelet kidolgozása részben legalábbis blöff volt.

A hadműveleti terv vázlatrajza
A hadműveleti terv vázlatrajza
Fotó: Wikipedia

Az amerikai hadsereg egykori alezredese, a második világháború hadtörténetéről eddig több mint egy tucat könyvet publikáló Robert Forczyk azonban másként látja a kérdést. „A Seelöwét üres fenyegetésként állítják be, mivel a Kriegsmarine nem rendelkezett a végrehajtásához elegendő hajórajjal és ütőerővel, Hitler pedig nem kockáztathatott egy kudarcot – nyilatkozta a BBC History-nak a hadtörténész. – Az azonban, hogy a hadműveletet végül nem hajtották végre (Hitler szeptember 17-én határozatlan időre elhalasztotta, s bár később is többször felmerült, komolyan már nem vették fontolóra), nem jelenti azt, hogy nem is lehetett volna végrehajtani.”

Nagy mennyiségű haditengerészeti feljegyzés, hajónapló és kabinet-jegyzőkönyv áttanulmányozásával Forczyk arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a Kriegsmarine támadást intézett volna Nagy-Britannia ellen, az ország igencsak nehezen tudott volna ellenállni. Benyomása szerint a német hadihajók igenis elérték volna a brit partokat – jóval erősebbek voltak ugyanis, mint ahogy a történészek eddig feltételezték.

Bundesarchiv Bild 101II-MW-5674-43, Übungen mit Panzer III für U
Fotó: Engelmeier

A német partraszállító hajók igen erősen fel voltak fegyverezve: „legtöbbjük 20 mm-es légvédelmi gépágyúkkal és tarackokkal rendelkezett, amelyek korántsem voltak olyan harcképtelen fegyverek, amilyennek utólag beállították őket. Ugyan a német haditengerészet kevés rombolót tudott volna felvonultatni a La Manche-on, igen jelentős számú könnyű hadihajó állt rendelkezésére, hogy visszaverje a partraszállító bárkák elleni támadásokat.”

Hitler szeszélye

Nem csupán a német támadóerőt becsülték eddig alá, a korábbi kutatók felnagyították a brit haditengerészet ellenálló-képességét is. „Kutatásaim alapján kijelenthetem, hogy a Királyi Haditengerészet szerencsés esetben is csupán az inváziós flotta 10 százalékát tudta volna feltartóztatni és megsemmisíteni” – állítja Robert Forczyk. A térségben állomásozó számos brit hadihajó ugyanis nem volt hadra fogható állapotban, javítás alatt állt – ez is a kutató által felfedezett új információ –, ráadásul „a Csatorna közelében tartózkodó egyetlen brit romboló sem volt felszerelve se radarral, se gyorstüzelő gépágyúkkal”. Emellett a légierő repülőgépei se tudtak volna felfejlődni a partraszállás reggeléig, s mivel az inváziós erők a Luftwaffe és saját légvédelmi gépágyúik támogatásával is számolhattak, „a Királyi Légierő bénító erejű veszteségeket szenvedett volna”.

Egyszóval nem a katonai erő hiányzott ahhoz, hogy elindítsák az Oroszlánfóka hadműveletet, hanem – miként a hadtörténész fogalmaz – Hitler szeszélye. A Führer figyelme egyre inkább a Szovjetunió lerohanásával összefüggő előkészületekre terelődött, ez az oka az 1940. szeptemberi halasztásnak is.

Ugyanakkor a fenyegetés továbbra is érzékelhető maradt – Hitler számos más hadművelet időpontját is többször eltolta, aztán mégis megindította azokat, erre a legjobb példa Franciaország lerohanása, amelyet az 1940. május 10-i rohamot megelőzően nem kevesebb, mint 19 alkalommal halasztott el.

Az új teória természetesen nem maradt visszhang nélkül a korszakkal foglalkozó történészek körében. Leo McKinstry – aki 2014-ben publikálta az Oroszlánfóka hadműveletről szóló monográfiáját (Operation Sea Lion, The Overlook Press) – lapunknak reagálva kijelentette: „Forczyknak igaza van abban, hogy 1940 nyarán a brit kabinet és a katonai vezetők egyaránt komolyan tartottak a sikeres német támadás lehetőségétől. Véleményem szerint azonban alábecsüli a Harmadik Birodalom nehézségeit, egyebek mellett a haderőnemek közötti koordináció hiányosságait és a Királyi Haditengerészet ütőerejét a Kriegsmarinéval szemben.”