Elemér
-4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Hat nap, amely megrázta a Közel-Keletet

000 LQ30Q
2017.06.05. 22:29
1967 júniusában katasztrofálisra fordultak a kapcsolatok Izrael, illetve Szíria, Egyiptom és Jordánia között, és – miközben Moszkva ott manőverezett a háttérben – a helyi feszültségek véres konfliktussá értek. Matthew Hughes hadtörténész, a londoni Brunel Egyetem professzora a BBC Historyban foglalta össze a hatnapos háború történetét.

1967. április 7-én izraeli Mirage harci repülőgépek lelőttek hat szíriai MIG vadászrepülőt a Szíria déli területei fölötti harcban, és az egyik gép Szíria fővárosára, Damaszkuszra esett.

Ez volt az utolsó csepp: Izrael 1948-as megalapítása óta folyamatosan határ menti konfliktusok robbantak ki az új állam arab szomszédjaival. A szíriai harci gépek megalázó elvesztése újabb arab–izraeli konfliktust eredményezett: a hatnapos háborút 1967 júniusában. A júniusi ellenségeskedéshez vezető út csúcspontja akkor érkezett el, amikor a Szovjetunió, Szíria szövetségese, 1967. május 13-án félrevezető módon úgy tájékoztatta Damaszkuszt, hogy Izrael támadásra vonja össze csapatait. Ez szemenszedett hazugság volt, a moszkvai hidegháborús machinációk egyik lépése.

Szíria kölcsönös segítségnyújtási egyezményt kötött Egyiptomnak a pánarab uniót szorgalmazó vezetőjével, Gamal Abden-Nasszerrel, így egy fenyegető izraeli támadás azt jelentette, hogy Nasszernek kötelessége Szíria segítségére sietni. Husszein jordániai királyt az esetleges izraeli agresszióval szembeni arab egység arra késztette, hogy május 30-án ő is védelmi egyezményt írjon alá Nasszerrel arra az esetre, ha egy esetleges csapás Jordániát is fenyegetné. Mivel Nasszer nem hagyhatta magára Szíriát a (kitalált) izraeli invázióval szemben, csapatokat küldött a Sínai-félszigetre. Az ENSZ az 1956-os egyiptomi–izraeli háború óta békefenntartó erőket állomásoztatott a Sínai-félszigeten, de miután Nasszer hadrendbe állította az egyiptomi egységeket, az ENSZ teljesen visszavonta a csapatait. A Sínai-félsziget most háborús övezet lett. Kölcsönös bizalmatlanság, a szovjetek csalárdsága, és az országuk megsemmisítésétől rettegő izraeliek félelmei oda vezettek, hogy az izraeli miniszterelnök, Lévi Eskól és tábornokai elkerülhetetlennek látták a háborút. Nem világos, hogy Nasszer háborút akart-e – hadseregének jó része Jemenben harcolt –, de nehéz lett volna megakadályozni az eszkalációt és visszakozni. A körülmények összejátszása mindkét oldalt a nemkívánatos összecsapás felé taszította.

1. nap: 1967. június 5., hétfő

Az izraeli hadsereg totális támadást indít

A háború reggel 7 óra 45 perckor drámai és döntő módon kezdődött, amikor az egész izraeli légierő (csupán 12 harci repülőgép maradt hátra) elindult a Fókusz-hadműveletre, alacsonyan repülve, hogy elkerüljék az egyiptomi radarokat, és csaknem az összes egyiptomi harci gépet még a földön megsemmisítették.

298 egyiptomi repülőgép pusztult el a nap végére, és Izrael gyakorlatilag megnyerte a háborút, mivel az egyiptomi hadsereg légi fedezet nélkül halálra volt ítélve a Sínai-félsziget sivatagában. Az izraeli tankok is részt vettek a támadásban és a Szuezi-csatorna felé nyomultak. Az iraki és jordániai harci gépek csatlakoztak a harchoz, ám Izrael ezeket is elsöpörte. Amikor Jordánia elkezdte bombázni a Jeruzsálem körül kiépített izraeli állásokat, Izrael azt üzente Husszein királynak: „A háború köztünk és az egyiptomiak között zajlik. Ha nem lép hadba, nem esik bántódása.” Miután Nasszer légiereje elpusztult, az egyiptomi elnök hihetetlen beszélgetést folytatott Husszeinnel: „Legyen erős. Ma minden repülőgépünket Izrael ellen küldtük. A légierőnk kora reggel óta lövi az izraeli légierőt.” Pár napon belül Husszein hadserege elpusztult, a király pedig így siránkozott: „Ennél még nem szenvedtem pusztítóbb csapást.”

2. nap: 1967. június 6., kedd

A jordániaiak bevetik magukat

Június 6-ra az egyiptomi hadsereg hanyatt-homlok menekült. Az egyiptomi katonák eldobálták fegyverzetüket és közel 10 ezer egyiptomi halt meg visszavonulás közben. A káoszban az egyiptomi tüzérség saját embereire nyitott tüzet. Közben az egyiptomiaknak szóló haditudósítások abszurd módon arról szóltak, hogy a hadseregük „elsöpörte” az ellenség támadásait, és behatolt Izraelbe. Megoszlanak arról a vélemények, hogy ki rendelte el a visszavonulást. Nasszer támogatói azt állítják, hogy Abd al-Hakim Amer hadseregtábornok. Mind Nasszer, mind Amer az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot okolta a fiaskóért, amiért támogatták Izraelt, vagy a szovjeteket a hiányos fegyverzet-utánpótlás miatt. Valójában Nasszer elenyésző diplomáciai képessége, gyenge hadserege és az izraeliek megelőző támadása volt az igazi ok.

Közben csata dúlt Izrael keleti frontján, Jeruzsálemben, ami akkoriban megosztott izraeli és jordániai ellenőrzés alatt állt. A gyalogosként harcoló izraeli ejtőernyősök körbezárták a fallal körülvett óvárost, de nem léphettek be. Ugyanakkor az ejtőernyősök megtámadták a jordániai fennhatóság alatt álló óvóhelyeket a Lőszer-hegyen, az óvárostól északra. A csata délután 13 óra 25 perckor kezdődött, amikor az izraeli katonák elfoglalták támadási pozícióikat. A jordániaiak oroszlánként harcoltak, rengeteg izraelit megöltek vagy megsebesítettek, harc közben „Allah Akbar” kiáltásokat hallattak („Isten a leghatalmasabb”). 16 óra 30 percre az izraeliek utat találtak az ellenség állásai felé, de Sherman tankjaik nem tudták leengedni az ágyúcsövüket, hogy a jordániai vonalakat lőjék. Az ejtőernyősök sem tudtak könnyűszerrel átjutni a keskeny ösvényeken a hátizsákjaikkal. Ám a jordániai ellenállás fokozatosan felőrlődött. Végül 71 jordániai és 53 izraeli halt meg Lőszer-hegyen, és a háború után izraeli emlékmű épült azon a helyen a mindkét oldalon elesetteknek emléket állítva. A jordániai csapatok nem menekültek el, de megadták magukat az izraeli tűzerőnek és lendületnek.

3. nap: 1967. június 7., szerda

Izrael elfoglalja Jeruzsálem óvárosát

Június 7-én Izrael elfoglalta Jeruzsálem óvárosát és a Siratófalat – a katonák azonnal imádkozni is kezdtek –, az Oroszlános-kapun és a Sion-kapun át özönlöttek be. Reggel 10 órára került az óváros izraeli kézre.

Egy izraeli parancsnok bejelentette rádión: „A Templomhegy a kezünkre került.” Az izraeli katonák nehezen találtak el a Siratófalhoz, a közelben lakó palesztinok kalauzolták őket. Izrael katonai főrabbija, Slomo Goren sófárral (kosszarv kürttel) érkezett, hogy megfújja a Siratófalnál, ahol bejelentette, hogy „eljöttünk erre a helyre, hogy soha többé ne hagyjuk el”. Goren azt is javasolta, hogy a hadsereg robbantsa fel a Siratófalnál épült muzulmán mecset-komplexumot. A katonák erre nemet mondtak, de a hadsereg buldózerei lerombolták a Siratófal mentén álló 200 éves házakat, és hatalmas nyílt területet hoztak létre a látogatók számára.

Izrael hadügyminisztere, Móse Daján délután 14 óra 30 perckor érkezett, és a szokásos kétértelműséggel bejelentette: „Újból egyesítettük a várost, Izrael fővárosát, hogy soha ne váljon ketté. Arab szomszédjainknak még most is… békejobbot nyújtunk.”

Az izraeli csapatok Ciszjordániát is meghódították, ennek következtében mostanáig 1 millió 250 ezer palesztin került katonai megszállás alá.

A néhány megmaradt egyiptomi gép további bevetésekre repült – inkább öngyilkos küldetésre –, ami annyira meglepte az izraeli csapatokat, hogy eleinte saját Mirage gépeiknek gondolták az egyiptomi MIG-eket.

4. nap: 1967. június 8., csütörtök

Izrael eltiporja Szíriát

A Sínai-félszigeten az előrenyomuló izraeli csapatok időről időre megálltak, fogságba ejtették az ellenséges katonákat, majd elengedték őket és hagyták, hogy nyugatra távozzanak a Szuezi-csatornához. Csupán a magas rangú egyiptomi katonatiszteket tartották meg, hogy egy esetleges fogolycsere esetén felhasználják őket (az arabok csupán 15 izraeli foglyot ejtettek). Izrael egyszerűen nem tudta hol elhelyezni a rengeteg egyiptomi hadifoglyot és sebesültet.

Június 8-ára a jordániai és az egyiptomi hadsereg megtört, Izrael figyelme pedig az északi frontra, Szíria felé fordult. Harmadszor is támadást indítsanak Szíria ellen? Izrael tartott attól, hogy a szovjetek is beavatkoznak a konfliktusba, és Daján emiatt ellenezte a Szíria elleni háborút. Úgy tűnt, a konfliktus négynapos háborúként ér véget, amelyben Izrael megszerezte a Sínai-félszigetet és Ciszjordániát. Szíria, úgy tűnt, sértetlenül ússza meg a háborút. A szovjetek jelezték, hogy nem fogják tolerálni a további izraeli agressziót.

Este 19 óra 10 perckor Eskól összehívta minisztereit, és – Daján álláspontját figyelmen kívül hagyva – megvitatták a Golán-fennsík részleges elfoglalását.

5. nap: 1967. június 9., péntek

A Golán-fennsíkra összpontosul a figyelem

Kora reggel Nasszer – aki végre tudomásul vette a valós helyzetet – táviratozott a szíriaiaknak, azt tanácsolva nekik, hogy ne harcoljanak Izraellel: „Tartsák meg érintetlenül a szíriai hadsereget. Mi elveszítettük ezt a csatát. Isten legyen velünk a jövőben.”

A habozó Daján végül úgy döntött, hogy offenzívába lendül. Amikor az izraeli csapatok elkezdték bombázni és támadni a szíriaiak által megszállva tartott Golán-fennsíkot, Eskól dühöngött, mivel előző nap nagy nehezen beleegyezett, hogy ne támadjanak. Daján Szíriával kapcsolatos magatartása annyira ellentmondásos volt, hogy néhányan úgy vélekedtek, hogy csupán egy pszichológus lenne képes megérteni.

A kocka el volt vetve: Izrael most az északi fronton támadott, aminek következtében újabb megalázó csapás érte az arab erőket.

6. nap: 1967. június 10., szombat

A szovjetek Izrael bombázására készülnek

A szíriaiak visszavonulásával egy új és – a Szovjetunió számára – elfogadhatatlan helyzet kezdett körvonalazódni: az izraeliek szemet vethetnek Damaszkuszra.

A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Alekszej Koszigin kapcsolatba lépett Washingtonnal, és azt mondta az amerikaiaknak: „Nagyon kritikus pillanathoz értünk: amennyiben az elkövetkező pár órában nem állnak le a katonai akciók, kénytelenek leszünk határozott döntésre jutni… Ez pedig összecsapáshoz vezethet, ami súlyos katasztrófát eredményez… Javasoljuk, követeljék Izraeltől, hogy a következő pár órában minden feltétel nélkül hagyják abba katonai tevékenységüket.”

Amikor az izraeli gépek Damaszkusz felé repültek, a szovjet haderő készen állt arra, hogy bombázza Izraelt. Végül az amerikai elnök, Lyndon B. Johnson az ENSZ-szel együttműködve kényszerítette Izraelt, hogy nem sokkal a szíriai főváros előtt állítsa meg csapatait.

Este 18 óra 30 perckor lépett életbe a tűzszünet. Az izraeli csapatok, amelyek a háború során kevesebb, mint ezerfős veszteséget szenvedtek, 50 kilométerre voltak Damaszkusztól és 100 kilométerre Kairótól. Ez a győzelem katonai úton teremtette meg Izrael legitimációját. A megalázott arabok viszont nem voltak hajlandók elismerni az 1967-es vereséget. Az izraeliek betelepítették az újonnan elfoglalt területeket, a palesztinaiak minden erővel ellenálltak. A győztes háború újabb konfliktust eredményezett – az 1973-as jóm kippúri háborút – és azt a keserű örökséget, ami a mai napig mérgezi a Közel-Keletet.

A teljes cikk a BBC History 2017. júniusi számában olvasható.
(Borítókép: AFP)