Simon, Szimonetta
1 °C
15 °C

Tehetnek egy igen nagy szívességet, és kinyalhassák a seggem

GettyImages-52956711
2017.06.20. 10:52
Az 1956 után disszidáló Puskás Öcsire különösen kíváncsi volt az állambiztonság. Érdekelte őket Puskás minden életkörülménye, a gondolkodása és a Real Madridban folytatódó sportpályafutása. Külön osztály foglalkozott Puskás itthoni levelezőpartnereivel, információkat ugyanis főleg levélfelbontás útján szereztek róla. Hatvan év elteltével az 1957 és 1962 íródott levelek más akusztikával szólnak, mint egykor, Puskás kis túlzással még látnoki képességeket is megvillant, amikor arról értekezik, hogy a magyar labdarúgás menthetetlenül elindult a lejtőn.

„Puskás levelezéseiből megállapítottuk, hogy a Magyar Népköztársaság területén mintegy 30-35 személlyel tart fenn levelezési kapcsolatot” – informálta 1962-ben belügyes feletteseit Magyar János százados, főoperatív beosztott. „Eperjesi fn. ügynökünkkel irányított levelezést folytatunk Puskással, ezen keresztül értesüléseket tudunk szerezni további szándékáról, terveiről, céljáról, valamint arról, hogy a Honvéd-sportolók közül kikkel tart fenn kapcsolatot, kapcsolatuk jellege, esetleges tartalma. (...) Puskás további magyarországi kapcsolatainak felderítése érdekében a II/13. osztállyal megállapodtunk abban, hogy a részére menő, ill. érkező leveleket és egyéb postaküldeményeket ellenőrzik, arról bennünket tájékoztatnak.”

Vándor, a hazaáruló

Puskás Ferencről 1958. május 20-án Vándor fedőnéven nyitott dossziét a BM II/1-a osztály. A dosszié fedőlapján a minősítés: „hazaáruló”. A levelezést Puskással dr. Kapitány István őrnagy koordinálta, az ő utasításai alapján fogalmazta meg az Eperjesi fedőnevű ügynök a BM kérdéseit. Eperjesit arra kérték, hogy „írjon egy levelet Puskásnak, melyben fejezze ki örömét a Puskástól kapott levélért, közölje, hogy eddig azért nem írt, mert úgy gondolta, hogy Puskásnak kényelmetlen a vele való levelezés, most azonban látja ezt a sajnálatos tévedést és a jövőben rendszeresen fog írni. (...) Ennek alapján az ügynöknek lehetősége lesz vagy közvetve, vagy közvetlenül megteremteni Puskással a levélkapcsolatot, s ezt a kapcsolatot Östreicher és más »Honvéd« hazaáruló labdarúgók felé is felhasználhatjuk.”

Puskás egyik levelében így fogalmazta meg, hogy miért disszidált: „Kedves barátom, most még megírom neked, hogy miért nem mentem vissza. Előre hangsúlyozni szeretném, nem azért, mert pénzt akartam keresni, ez messze állt tőlem.

Te nagyon jól tudod, hogy milyen jól és szépen éltem én otthon, megvolt mindenem az égvilágon, szép lakásom, családom, barátaim, hát kell ennél több, és mindezt elvették.

„Olyasmiket mondtak és írtak, ami sohasem történt meg. Hát kérdezlek én, azok után a szemenszedett hazugságok és vádak után, még én menjek bocsánatot kérni és én mondjam azt, hogy megszédített a nyugat és a pénz, mikor nem így van. Ha ezt megtettem volna, amíg élek mindig csak szemrehányást tettem volna magamnak, ha esetleg kellettem volna.”

Minden kezdet nehéz

1957. szeptember 20-án Puskás még eltiltott játékos volt, várt a játékengedélyére, de mint az egyik leveléből kiderül, „két héten belül lesz a fellebbviteli tárgyalás Zürichben, és az a hír járja, hogy kedvező elbírálást nyer az ügy a számunkra.” Annyira azért mégsem volt kedvező az elbírálás, de ebből a levélből megismerhetünk egy – a Puskás-legendáriumból nem nagyon ismert – történetet. Solti Dezső magyar származású menedzser szerzett neki szerződést az olasz FC Internazionale csapatánál, de a megállapodás gellert kapott. „Én a jelen pillanatban szabad játékos vagyok – írta Puskás –, vagyis nem vagyok lekötelezve sehova, ugyanis az Interrel felbontottam a kontraktot, mert kezdtek piszkoskodni a fizetéssel és én azt mondtam, hogy ezt nem csinálom, ehhez nem vagyok hozzászokva, hogy hitegessenek. Pedig elég szép megállapodásom volt, 170 000 dollár, de ezt megkapom mindenhol, ha van játékengedély és addig azt csinálok, ami akarok, oda mehetek ahová akarok. (...) Ha nehéz is meglenni a foci nélkül, de én inkább várok.”

Később Puskás már a Real Madridban való bemutatkozásáról számol be. „A csapat augusztus közepén megy Dél-Amerikába négy meccsből álló túrára, amin már én is részt veszek, ez lesz a bemutatkozás. A csapat igen jó, ezt állítom, annak ellenére, hogy Budapesten rosszul játszottak.”

A Honvéd, a jó Honvéd jobb csapat volt náluk, de jelenleg ez Európa legjobb csapata, ezt mutatják az eredményeik.

Később az is kiderül tőle, hogy a csapatba kerülése korántsem volt zökkenőmentes. „A bajnokságban öt meccs kivételével mindig játszottam, ebből 3 alkalommal sérült voltam, kettőn nem állított be az edző, azért, mert azt találta ki, hogy én antik futballt játszom, és ez a csapat modern játékra van berendezkedve. De hamar visszatett a csapatba, mert igen rosszul játszották a modern futballt. A góllövő listán a második lettem 21 góllal, az első a Di Stefano lett 23-mal, ő minden meccsen játszott.”

Puskás a Realhoz kerülve rossz kapcsolatot ápolt Luis Carniglia argentin edzővel. Állítólag Östreicher Emil nyomására emiatt távolították el Carnigliát a csapattól. „A játék elég tűrhetően megy – számolt be Puskás egy helyütt –, meg vannak velem elégedve,

sajnos a tréner egy szemét, de most megkapta a meszelőt és elzavarták.”

Magyarok Spanyolországban

Az Aranycsapatból Czibor és Kocsis disszidált még az '56-os forradalom után. Mind a ketten a Barcelonához kerültek, Kubala László mellé. Puskás egyik ismerőse érdeklődött, hogy a magyarok közül ki játszik Spanyolországban. „Én kezdem magammal, és a Kaszás (Lászlóval), Real Madrid. Czibor, Kocsis, Barcelona. Szalay (Tibor) Sevilla, Kuszman (János) Sevilla (Betis), Szolnok (István) Espanyol. A másodosztályban két játékos van, igaz, hogy most már ők is az első osztályba számítanak, mert most nyerték meg a bajnokságot, Sztancsik (István) és Beke (János) mind a ketten a Valladolidnál vannak, a Henni II (Miklós), még nincs leigazolva, de rövidesen az Atletico Madridhoz fog kerülni.”

Néhány levélváltásból az is kiderül, hogy még egy olyan klasszisnak is nehéz volt beilleszkedni a spanyol élvonalba, mint Kocsis Sándor. „A Kocsisnak pechje van, egy igen jó formában lévő csapathoz került, és nem bír bekerülni és ráadásul a tréner nem szereti a magyarokat. A (Czibor) Zoli nagyon jól játszik, őt nem tudja kihagyni, mert megölné a közönség.” 1959 őszén hiába szerepelt négy világhírű magyar játékos a Real Madridban és a Barcelonában, Puskástól megtudjuk, hogy nélkülük rendezték meg az El Clásicót. „Három hete sérült vagyok a bokámon. (...) Holnap játszunk itthon a Barcelona ellen, nagy meccs lesz, sajnos magyarok nélkül lesz lejátszva, mert a Barcelonában sem játszik egy sem. A Kocsist megoperálták már több mint két hónapja, a Kubala és a Czibor szerdán megsérült a Milán elleni Európa Kupa-meccsen.”

Profizmus pénzért

Puskás rokoni és baráti levelezésében visszatérő téma a profi lét nehézsége. „Sajnos a szabadságom nagyon kevés volt, csak huszonkét nap, de hiába, mit lehet csinálni, ez a profi élet.” Többször ironikusan megjegyzi, hogy a követelmények miatt már nem fogyaszt alkoholt. „Nemigen járunk sehova, mert én nem iszom, és így nem sok értelme van elmenni.” Máshol hosszabban ír a témáról.

Leszoktam a szesz fogyasztásáról. Már több mint huszonegy hónapja nem iszom egyáltalán szeszes italt, ugye komikusan hangzik, de így van.

„Itt nagyon nehéz valahova elmenni, mert minden éjfél után kezdődik, a tréningek elég erősek, és ha egyszer kimaradunk, bizony másnap sokat kell szenvedni a tréningen.”

Puskást élénken foglalkoztatta a spanyolok szokatlan életvitele. „Itt egészen más formában élnek az emberek, mint Európában, késő a lefekvés, késő a felkelés, egyszóval senki sem dolgozik és mégis jól élnek az emberek. Nincs olyan futballmeccs, amire ki ne menjenek, még akkor is, ha másnap nem fog enni, vagy pl. bikaviadal (van), amin igen drágák a jegyek, (de) mindig ott vannak. Hogy miből, azt senki nem tudja.”

Puskás leveleiben visszatérő motívum az anyagi kérdés. Nehéznek ítéli a profi futballisták kenyerét, de mindig hangsúlyozza, hogy legalább a munkáért megfizetik az embert, és még békén is hagyják. „Itt minden nyugodt, nem kell semmi link dologgal foglalkozni, szépen meg lehet keresni a pénzecskét. Nem kell attól rettegni, hogy ha csengetnek, na már megint ki bukott le és mivel bukott le.” „A pénz az nem számít, úgy röpködnek a tíz-húsz milliók, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét.”

Az a kevés idő, ami még nekem hátravan a fociban, azt szeretném arra felhasználni, hogy mire befejezem, legyen egy kis dohányom, hogy ne kelljen a gyárba menni melózni, mert azt sohasem szerettem.

Puskás többször is szót ejt az otthon maradt játékostársakról. „Igazán sajnálom a srácokat, hogy nem tudnak pénzt keresni, itt annyi pénzt kereshetnének, amennyit akarnának. Itt olyan játékosok keresnek vagyonokat, akik nálunk még szerelést sem igen kaptak volna.”

Jobban, mint valaha

Puskást 34 évesen behívták a chilei világbajnokságra készülő spanyol keretbe. Összesen négy mérkőzésen szerepelt a nemzeti együttesben, gólt nem lőtt. „Valószínű ebben az évben be fognak válogatni a válogatott csapatba. Megmondom őszintén, nem szívesen játszom, mert valahogy nem fér össze, mert én, aki nyolcvannégyszer játszottam a válogatottban otthon, valahogy furcsának találom, hogy most egy másik ország színeiben játszom. Na, de ha ők akarják, nagyon szívesen. Már azért is, hogy bebizonyítsam azoknak az illetőknek, akik annak idején azt mondták, hogy nem hiányzok otthonról, hogy azért még otthon is tudnának használni.”

Puskás Madridból is igyekezett naprakész maradni a magyar sporttal kapcsolatban. „Az otthoni sporteseményekről teljesen tájékozott vagyok, rendesen jönnek az újságok úgy a Sport, mint a Népsport, és így mindent tudok.” Mivel a magyar sajtó nem írhatta le a nevét, Puskás az ismerősein keresztül értesült az otthon róla keringő pletykákról.

Lacikám, nincs taxivállalatom és el sem váltam és nincs is szándékomban, mert ilyen jól és békességben még sohasem éltem, mint jelenleg.

„A foci hála istennek jobban megy, mint valaha. Minden otthoni ellenhíreszteléssel szemben nagyon meg vannak a vezetők elégedve, és ez a fontos.” Azonban az egyik ismerőse Puskás figyelmébe ajánlott egy cikket, ami rossz színben tüntette fel. „A Népsport kommentárját még nem olvastam, igaz, nem is nagyon érdekel, tehetnek egy igen nagy szívességet és kinyalhassák a seggem. Ők csak írjanak, a dohányt azt én teszem el.”

Pár kivétellel fogalmuk sincs a fociról

A levélírók jelentős része kíváncsi volt Puskás véleményére, hogy miben látja a spanyol és a magyar futball közötti különbséget. „Majdnem minden meccsen a mezőny legjobb játékosa vagyok. Itt nem olyan ügyesek, mint otthon, viszont sokkal nehezebb játszani, mert nagyon kemények, vannak helyek, ahol szinte kegyetlenek, na de ügyesen ki lehet térni előlük, de ha nem sikerül, bizony egy pár hétig eheti az ember a sérültek keserű kenyerét.” „Igaz, hogy a dohányért meg kell melózni, itt egészen más focit játszanak, mint mi nálunk, na nem kell félreérteni, nem jobbat, hanem sokkal gyengébbet, de viszont annál többet kell szaladni. Persze ez csupán megszokás kérdése volt az én részemről, igaz, hogy az első pár hét igen nehéz volt, de a kezdet mindig nehéz, utána megszokja az ember, mint kutya a verést.”

A spanyol és a magyar foci közötti mai szakadéknyi különbségre gondolva különösen érdekes, amikor Puskás összehasonlítja a két futballstílust. „Itt egészen másképp játsszák a focit, mint nálunk, sokkal gyorsabban és keményebben, de sokkal kevesebb ésszel és technikával.

Itt játszani közel sem tudnak úgy, mint minálunk annakidején.

„Gyurikám, fiatalabb vagyok, mint valaha, és a játék jobban megy, mint valaha. Ezt azért írom, mert itt kétszer olyan nehéz játszani, mint otthon, először nem adják a labdát úgy, mint otthon a mieink, másodszor nem tudnak úgy focizni közel sem, mint a mieink, és ami a legrosszabb itt, hogy kegyetlenül durvák.” „Ezek között még tíz évig el tudok játszani, mert egy pár kivételével fogalmuk nincs a fociról.”

Otthon, édes otthon

Puskás későbbi leveleiben azt hangsúlyozza, hogy új hazára talált Spanyolországban. „Az emberek igen rendesek, nagyon szeretnek, igaz, hogy mindent el is követek, hogy meg legyenek velem elégedve és szeressenek.” Ennek ellenére érzékelhető soraiból a honvágy.

Sokat gondolok azokra a szép együtt eltöltött estékre és disznótoros vacsorákra, ez az egyetlen, ami itt hiányzik. Persze viszont van nagyon sok más, ami viszont otthon nincsen.

„Persze a jó haverok azok mindig fognak hiányozni, nem azért, mintha itt nem volnának haverok, vannak, de olyanok, mint otthon, sohasem lesznek.”

Kint Puskás minden lehetőséget megragadott, hogy magyarokkal találkozhasson. Élénken foglalkoztatta a magyar labdarúgás helyzete, és az is, hogyan lehetne azt jobbá tenni. „Ahogy az újságokból látom nemigen változott az erőviszony. Nincs komoly klasszis a régi öregeken kívül, hiába dobbal nem lehet verebet fogni ez már régi közmondás. Azért jó volna, ha a ruszkikat ki tudnák verni, mert akkor legalább eljönnének ide egy kicsit, tudod, hogy hogy van, már azért szeretném látni a régi haverokat.” „A Guszti bácsival beszélgettem igen sokat az otthoni dolgokról (...) nem sok jót mondott, azt mondta, hogy bizony még nagyon sok idő kell, míg egy igazán jó csapatot össze tudnak hozni. Az én véleményem még mindig a régi, ameddig azok a vezetők lesznek, akik jelenleg vannak, nagyon sokáig nem lesz komoly labdarúgócsapata Magyarországnak.”

Bevallották őszintén, hogy nagyon rosszul áll jelenleg a magyar foci. Én mondtam nekik, hogy amíg nem fognak dohányt adni, rosszul is fog menni.

1960 őszén a magyar válogatott Belgiumba utazott, ezen a meccsen jelen volt Puskás Ferenc is. „Most megyek Brüsszelbe, ahol találkozok a magyar válogatottal (...) négy év után először fogom látni a srácokat. (...) Sok ismerős ugyan nincsen a csapatban, mert majdnem mind új srác, de azért majd csak találok valami régi harcost.” Erről a találkozóról kritikus jelentést adott a Belügynek Honti György MLSZ-főtitkár is, Puskásnak pedig egyenesen pocsék véleménye volt az átalakított magyar csapatról. „Az a magyar válogatott, aki Brüsszelben játszott, az nem mérvadó, mert olyan játékosok is játszottak, akiket még a negyedik csapatba sem volna szabad beállítani. Az egész csapatban csak két játékos játszotta azt, amit hát kell, a Sipos és a Tichy. Még a Göröcstől és a Sándortól lehetett látni valamit, de nagyon keveset. A két half és a két bekk csapnivalóan játszott. Az üdvöske Albert nem rúgott a labdába, ki kellett volna cserélni, de mivel a Baróti fél a Fradi közönségtől, nem merte megtenni. Ezt ő maga mondta nekem, meg az Emilnek. A balszélső gyerek semmi.”

„Az én véleményem a magyar labdarúgásról a következő. Mint mindig, igen sok a tehetséges játékos, de mivel a vezetés rossz kézben van, és a fő ok, hogy nincs pénz, ezt nem lehet így csinálni. A fiúk teljesen lélektelenül játszanak és igazuk van, nincs miért húzni. A mi időnkben sokkal több lehetőség volt mindenre, az mindegy most már, hogy legális volt vagy illegális.”

Tehát egyszóval, addig ameddig gyökerestül meg nem változtatják a dolgokat, addig a magyar labdarúgás nem fog tudni fellendülni.

Sportelhárítás Puskástól Vargáig

Puskás levelezéséről és állambiztonsági megfigyeléséről részletesebben olvashatnak a sportelharitas.blog.hu oldalon, ott az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött eredeti dokumentumok pontos forrásmegjelölése is megtalálható. A blogon korábban nyolc részben jelent meg az 1968-ban disszidált Varga Zoltán ügyének állambiztonsági története, erről mi is írtunk, a cikkeket itt és itt találja.