Hedvig
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Pruck-ügy: Schmidt Mária félrevezette a munkatársait

pruck
2017.06.22. 18:03
Nagyon sajnálja, hogy annak idején tévesen azonosította az ‘56-os óriásplakáton szereplő „pesti srácot” az idáig Schmidt Mária közalapítványában dolgozó, most bűnbakká tett hadtörténész. Ő már régen belátta a hibáját, erről azonban nem nyilatkozhatott. Horváth Miklós szerint Schmidt Mária saját kollégáit is félrevezette, most pedig megpróbálja áthárítani az erkölcsi felelősséget. A nyilvános prédául dobott hadtörténész Schmidt Mária helyett is bocsánatot kér a szintén meghurcolt Pruck Pál családjától.

Az 1956 hatvanadik évfordulójára csinált emlékév 14,5 milliárd forintos költségvetéssel ment le, a gigantikus összegbe belefért nem kevés szakmai program, de a nagy nyilvánosságban minderről két, önmagában pimf ügy marad meg leginkább: az áthangszerelt, 50 milliót kóstáló halszagú Magyarország, valamint a Nagy Dózsa-Pruck Plakátháború, aminek annyi volt a tétje, hogy ki szerepel a forradalmat és a mitikus magasságokba emelt „pesti srácot” megjelenítő egyik óriásplakáton. Mivel a fegyveres fiú képe éppen a forradalom névtelen hőseit testesítette volna meg, önmagában is bizarr, hogy ennyire a személyazonosság került a középpontba; ennek az is oka lehetett, hogy a forradalomnak nem volt olyan vezetője, aki egyértelmű ikonná válhatott volna, Nagy Imrét és más kommunistákat pedig a mai emlékezetpolitika nem kívánta reklámozni.

Így hát maradt az ismeretlen, lánglelkű hős, akinek a szerepére utólag is akadtak jelentkezők. Legelsősorban a színész Dózsa László. Bemondása alapján az ő személyével azonosították a plakáton látható fiút, mint mára gyakorlatilag egyértelművé vált, tévesen. A fotó ugyanis valójában egy másik srác, Pruck Pálról készült: így szerepelt a fotós eredeti képaláírásában, ezt mondják Pruck leszármazottai, de az egykori képek összevetésével is egyértelmű a személyazonosság. Tévedés történt, van ilyen, nem egy nemzet sorsát eldöntő hiba. Schmidt Mária azonban teljesen beleállt az ügybe. Addig tolta, hogy aki szerint nem a nagyotmondó Dózsa László van a plakáton, ellenség, hogy ezzel totálisan magára égette az ügyet.

Válságkommunikáció gyanánt aztán múlt héten azt találta ki Schmidt Mária közalapítványa, hogy – miközben továbbra sem ismeri el, hogy tévedtek volna – bedobtak a nyilvánosságba egy alkalmasnak gondolt bűnbakot: saját korábbi munkatársukat, Horváth Miklós hadtörténészt. Róla az Origó lejárató cikkében azt kommunikálták, hogy:

  • Ő volt az egész ‘56-os emlékév történész-szakmai vezetője.
  • Ő azonosította tévesen a plakátarcot.
  • Később nem védte meg nyilvánosan az álláspontját (ergo cserben hagyta Schmidtéket).
  • A Dózsa-Pruck ügyi sajtótámadások miatt távozott közös megegyezéssel a közalapítványtól.

Ebből a jelek szerint annyi igaz, hogy tényleg Horváth azonosította Dózsaként a fiút. Minden más azonban hazugság és/vagy durva csúsztatás, amit most a megtámadott Horváth nyilvánosan cáfol. Idáig ezt azért nem tette meg, mert – mint most megjelent írásában állítja –, nem is tehette meg: kötötte a titoktartási nyilatkozat. Most azonban lejárt a szerződése, és ha már nyilvánosan megtámadták, ő is a nyilvánossághoz fordult. Abban, amit mai nyilatkozatában ír (ezt a sajtóban a 444 dolgozta fel elsőként), nem csak az érdekes, amit a Dózsa-Pruck-ügyről, illetve annak teljesen abszurd kezeléséről ír. Nézzük először a saját szerepével kapcsolatos hamis állításokat.

„Én is a kuratórium üléséről kiadott jegyzőkönyvből értesültem arról, hogy az Emlékév történész-szakmai vezetője voltam” – írja most Horváth, hozzátéve, hogy a szerződésében szó sem volt sem az emlékévről, sem bármiféle vezetői funkció betöltéséről.

Schmidt Mária egyértelműen félrevezette a kuratórium tagjait, amikor minden valóságot nélkülözően a fenti szerepkörben tüntetett fel.

Horváth szerint a valójában nem létező vezetői funkció hangoztatásával Schmidt Máriáék csak még nagyobb bűnbakot akartak csinálni belőle. „Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a Megbízó (Schmidt Mária – a szerk.) a Kuratóriumot felhasználva utólag tesz kísérletet a Dózsa–Pruck ügyben viselt nem annyira szakmai, mint inkább erkölcsi felelősség áthárítására.”

Horváth szerint az sem igaz, hogy a Dózsa–Pruck-ügy utáni sajtótámadások miatt távozott volna az 1956-os Emlékévért felelős Közalapítványtól. A valós okra külön is rákérdeztünk telefonon Horváth Miklósnál, aki erről annyit mondott, hogy mivel az Emlékévnek már vége van, nem lett volna annyi feladat, amennyiért jogosnak érezte volna felvenni a szerződésében rögzített honoráriumot. (Hogy ez az összeg mekkora, arról a hadtörténész nem beszélt.)

Azt Horváth teljesen elismeri, hogy tényleg ő azonosította a plakáton látható fiút Dózsa Lászlóként. Mint mondja, amikor Dózsa jelentkezett, nem gondolta, hogy lenne oka kételkedni a szavaiban, és nem hallott az egész Pruck-vonalról sem, arról, hogy egy korábbi kiadványban is már az ő neve szerepelt a képaláírásban. Amikor azonban a Pruck-család utólag jelentkezett, azonnal belátta, hogy valóban a gyerek Pruck Pál szerepel a képen.

„Kazahsztánban voltam éppen, ott szembesültem azzal, hogy tévedtem” – mondta most Horváth az Indexnek.

És nagyon rosszul éreztem magam azokban a napokban, amikor rájöttem, hogy hittem Dózsának.

Egy ilyen esetben azt várhatná az ember, hogy az Emlékév szervezői, belátva a tévedést, revideálják az álláspontjukat ebben az egyébként nem éppen forradalmi jelentőségű kérdésben. Mint tudjuk, ennek épp az ellenkezője történt. Schmidt Mária átment hisztérikus ellentámadásba, az egész szembejövő autópályát azzal vádolva, hogy politikai okokból a forradalom emlékét akarják meggyalázni. Arról, hogy a Terror Háza főigazgatója, a kurrens emlékezetpolitika egyik fő ideológusa miért állt bele ebbe a bozótharcba ennyire, Horváth Miklós nem akart nyilvánosan találgatni, szerinte erről inkább Schmidt Máriát kellene megkérdezni. Mindenesetre nem az ismerethiány volt az oka.

Amikor hazajöttem Kazahsztánból, a Közalapítványban rögtön jeleztem, hogy tévedtem, álláspontom szerint valóban Pruck Pál van a fotón. Tisztában voltak a véleményemmel.

Horváthot azért is támadták, hogy megváltoztatta a véleményét. „Horváth Miklós először Dózsa László mellett foglalt állást, majd megváltoztatta álláspontját”, „ez a hozzáállás nem nevezhető tudományosnak” – mondta róla Tőkéczki László, Schmidt mögött a másik kormányközeli emlékezetügyi korifeus, szintén ennek a Közalapítványnak a tagja. A tudományos élet működésének azonban – mint azt most Horváth is hangsúlyozza – velejárója, hogy egy kutató alkalomadtán megváltoztatja egy korábbi álláspontját, például újabb források megismerése miatt. Ha ez indokolt, éppen ennek a hiánya lenne tudománytalan.

Hiába látta be Horváth Miklós a tévedését, ennek állítása szerint nem adhatott nyilvánosan hangot. Mint mondja, az önálló nyilatkozatot nem engedte a szerződése, föntről pedig nem kapott engedélyt a Schmidt Mária számára kellemetlen belátásra.

Az üggyel kapcsolatban nyilvánosan a Közalapítvány részéről csak azok mondhattak véleményt, akik tartalmát tekintve és részben hasonló stílusban az első nyilatkozatokkal egyezően „érveltek”

– írja Horváth Miklós. Schmidt Mária Horváth szerint tudományos vitát sem akart, abból ugyanis csak rosszul jöhetett volna ki: „Tudományos vita azért nem folyhatott ebben a kérdésben, mert a vita megszervezésének lehetőségével bíró testület tisztában volt azzal, hogy e vita csak a mások által – a múlt év végén már általam is – képviselt, új álláspont elfogadásával zárulhat.”

Horváth szerint a Közalapítvány vezetésében az elmúlt hetekben már volt olyan, aki egyetértett vele abban, hogy tényleg Pruck Pál van a képen, az alapítvány kuratóriumát azonban összességében Schmidt Mária megvezette.

Miközben Schmidt Mária továbbra sem kért bocsánatot Pruck Pál családjától, ezt most Horvát a maga nevében helyette is megtette. „Szakmai felelősségem teljes tudatában – a lehetséges következményekkel is számolva – bocsánatot kérek Pruck Erikától és családjától, hogy jelentkezésükig nem kételkedtem Dózsa László állításában, mely szerint Ő van a képen” – írja Horváth.

Teszem ezt őszintén, abban a tudatban, hogy a korábban elhangzottakért – ahogy Pruck Erika megfogalmazta: édesapja emlékének meggyalázásáért - a bocsánatkérést nem tőlem, hanem Schmidt Máriától várja.

Nem tart a következményektől? – kérdeztük telefonon Horváth Miklóst, aki többször utalt rá a beszélgetésünkben, hogy nem szeretne olyan dolgokról beszélni, amelyek miatt levéltár helyett esetleg bíróságra kellene majd járnia.

Hogyne tartanék a következményektől. Ha elfogynak az érvek, mert nincsenek érvek, legfeljebb újra kijátsszák a 'múlt' kártyát, mint ahogy azt a Biszku-perben is tették. Elég nagy a leleményesség, hogy döngöljünk valakit a földbe. Reménykedjünk.