Árpád
-2 °C
4 °C

Az éjszaka, amikor New York elvesztette az eszét

GettyImages-3346198
2017.07.12. 23:37

1977. július 13-án, szerdán mintegy hétszáz vadiúj tornacipő állt bedobozolva egy brooklyni boltban, eladásra várva. A kis New York-i vállalkozás éppen terjeszkedni készült, a tulajdonos optimistán nézett a jövőbe.

Néhány órával később azonban egy villámcsapás miatt a városra telepedő, 8 millió embert érintő áramszünet és az azt követő káosz minden számítását keresztülhúzta. A cég saját minikatasztrófája pedig tökéletesen leképezte a világ egyik legnagyobb városának akkori helyzetét is.

New York akkor a legsötétebb óráit élte. Szó szerint és átvitt értelemben is.

Maga a tény, hogy áramszünet van, éppenséggel nem volt új a helyieknek. 1965-ben ennél sokkal nagyobb terület, hét amerikai állam és egy kanadai tartomány borult sötétbe. De azt békésen átvészelték, a korabeli sajtó a rugalmasságot emlegette a 30 millió érintett hozzáállásáról. Amióta nyilvántartásokat vezetnek, az volt bűnözés szempontjából a legnyugodtabb éjszaka New York történetében. 

1977-ben azonban minden másképp történt.

New York, napfelkelte az áramszünet éjszakája után
New York, napfelkelte az áramszünet éjszakája után

Pedig nem indult vészesen. A forró nyári estén fél tízkor elcsöndesedtek a légkondicionálók, elsötétültek a tévék. A Broadwayen az Oh! Calcutta! című színdarab meztelen színészei nem tudtak bejutni az öltözőjükbe, és a közönségtől kértek ruhákat, amiben hazataxizhattak.

Egy másik színdarabot elemlámpák mellett játszottak le, és a magnóról bejátszandó telefoncsörgést hangos „csing-csing” kiáltással pótolt az ügyelő. Abraham Beane polgármester épp egy bronxi zsinagógában mondott beszédet, amikor elsötétült minden, mire frappánsan rögtönözni kezdett. Látják? Ez történik, ha nem fizetik a számlákat. A hotelekben nem nyíltak az elektromos zárú ajtók, így a lobbikban beindultak a bulik.

De jöttek a gondok. Hiszen a nagyváros teljesen leállt. A fények, a közlekedési lámpák, a metró, a liftek, a szivattyúk, szellőzők, minden. 25 órára.

A 17 kórház túlnyomó többségében beindultak a generátorok, de a Bellevue rendszere csődöt mondott, így az orvosok és nővérek kézzel lélegeztetve igyekeztek életben tartani a gépre szoruló betegeket. Gyertyafénynél operáltak, elemlámpa mellett szültek.

A szintén lerobbanó generátorokkal küzdő brooklyni zsidó kórházban száz embert a parkolóban kellett ellátni, tűzoltósági reflektorok fényénél. Harmincöten az Empire State Building 86. emeleti kilátóteraszán ragadtak.

Ennél azonban sokkal nagyobb baj volt, hogy mindez a várost éppen abban a pillanatában érte, amikor magas volt a munkanélküliség, pénzügyi krízis volt – épp két éve kértek segítséget az államtól, amire Ford elnök nemet mondott.

A szegény fekete és latinó kisebbségben hihetetlen társadalmi feszültségek gyűltek fel. A New York-iak ráadásul éppen rettegtek a Sam fia néven elhíresült sorozatgyilkostól, David Berkowitztól, aki találomra szúrt és lőtt le nőket, illetve szerelmespárokat a városban, és akiről aztán Egy sorozatgyilkos nyara címmel csinált filmet Spike Lee. És mellesleg tíz napja tombolt a hőség a városban.

Mindez pedig a legrosszabbat hozta ki az amúgy is kaotikus helyzetből és az elégedetlenekből: az az éjjel inkább idézte az 1968-as zavargásokat, amik Martin Luther King meggyilkolása miatt robbantak ki, semmint a már említett 1965-ös nagy áramszünetet.

Elkezdődött a fosztogatás

Ezrek kezdtek fosztogatásba a város 31 körzetében, főleg a szegény környékeken. Férfiak, nők, de még gyerekek is felfeszegették a boltok ajtajait, betörték a kirakatokat, és vittek mindent, amit értek. Romboltak és felgyújtottak mindent, ami mozdíthatatlan volt. Loptak ruhát, tévét, ékszert, szeszt, ételt, bútort, gyógyszert.

Tényleg mindent, egy férfit például 300 mosdódugóval, egy másikat egy rakás ruhacsipesszel kaptak el a rendőrök. Bronxban 50 új autót loptak el egyetlen Pontiac-kereskedésből. Nemcsak a bűnözők, hanem a civilizált polgárok is megőrültek. A helyiek visszaemlékezései szerint 

törvénytisztelő emberek, háziasszonyok, tanárok, orvosok, templomba járó emberek váltak állattá, csőcselékké, fosztogatókká.

A hangulatot talán Eugene Riback visszaemlékezése jellemzi leginkább. Ő a harlemi Simon's Furniture nevű áruház tulajdonosa volt. A négyemeletes épületben kutyás-fegyveres-védőfelszereléses biztonsági őrök mögé bújva figyelte, mi történik, amikor két tolvaj berohant, és felkapott egy mosógépet. Az egyik őr egy méterről a tolvaj fejének szegezte a pisztolyt, mire a férfi azt mondta:

vagy megölsz, vagy kiviszem innen a mosógépet.

Majd kiment. A biztonsági őr pedig a tokjába visszatette a fegyverét.

És persze kétezer másik üzlet mellett betörtek az edzőcipőboltba is, ahol hiába próbált meg a délelőtt még vidám és bizakodó tulajdonos elüldözni minden fosztogatót. 200 ezer dolláros kára keletkezett, és le kellett állnia a biznisszel, mert attól a naptól fogva a nagykereskedők előre kérték a pénzt. Akik újra akarták nyitni kisvállalkozásukat, azoknak alacsony kamattal segített az állam, de sokan voltak, akik inkább leléptek a súlyos zónákból, eszük ágában sem volt a történtek után ugyanott újrakezdeni. Akik a legdurvább környéken éltek, azt mondták, egyes utcák 15 évig néztek ki lerobbanva az után az éjszaka után.

Durva fosztogatásokba kezdtek a társadalmi feszültségekkel teli new yorkiak az áramszünet alatt.
Durva fosztogatásokba kezdtek a társadalmi feszültségekkel teli new yorkiak az áramszünet alatt.

A tűzoltók 1037 tűzzel birkóztak meg az áramszünet egy napja alatt, ami a szokásos szám hatszorosa, emellett 1700 hamis riasztásra vonultak ki, hogy a "célállomáson" kövekkel és üvegekkel dobálják meg őket a randalírozók. 59 tűzoltó sérült meg az áramszünet miatti káoszban. 8000 rendőrt vezényeltek az utcákra a 26 ezres állományból, ami a szokásos erő kétszerese. Közülük 18-an sérültek meg. 

A New York-i rendőrök a kilenc évvel azelőtti, Columbia egyetemi diáklázadás óta nem verték vagy lőtték a tüntetőket, így most sem, pontosabban „csak” viszonozták a tüzet. A helyzethez képest fegyelmezetten próbáltak oszlatni és rendet tartani, vagy legalábbis nem olajat önteni a tűzre. Azért így is letartóztattak 3700 embert, ami nyolcszor annyi, mint az 1968-as lázadások idején volt. Egy rendőr visszaemlékezése szerint annyi embert és tévét (!) próbáltak begyömöszölni a rendőrautókba, beleértve a csomagtartót is, amennyit csak tudtak, és így mentek be az őrsre. Az évekkel korábban bezárt Tombs nevű börtönt ki kellett nyitni, hogy legyen hova tenni az embereket.

Az éjszaka egyetlen gyilkossága

Furcsa módon az áramszünet 25 órája csak egy életet követelt. A 17 éves Dominick Cisconéét. Egy négygyerekes család balhés, bunyós, de jószívű sráca volt Brooklyn olasz negyedéből, ahol mindenki ismert mindenkit, és amit épp Őrült Joey Gallo maffiafőnök uralt. Az a városrész kimaradt az áramszüneti káoszból. Ciscone az utcán lógott este a haverjaival, amikor golyót kapott. Most, negyven évvel később sem tudják, ki ölte meg, és miért. Lehet, hogy összekeverték valakivel. A rendőrség minden tippet örömmel fogad, még most is. Azon az elátkozott utcasarkon a következő években még három embert lőttek le.

Persze nem mindenhol volt káosz. A nyugodtabb környékeken sok bár nyitva maradt, az Elaine's nevű manhattani elit étterem utcai partit rendezett, kitolták az asztalokat, ingyen adták a pezsgőt A vendéglista elég laza volt, ott volt Woody Allen, Al Pacino, Andy Warhol és Calvin Klein.

És ha már művészek: a fekete fiatalok kirabolták a műszaki boltokat is, hazavitték a dj-pultokat. DJ Grandmaster Caz is lopott magának egy Clubman mixert, azóta több interjúban is azt mondta, hogy szerinte

a helyi hiphopkultúra felvirágzásának jót tett az az 1977-es éjszaka, másnap csomó új dj lett.

Hatalmas költségek

Az áramszünet költségeit nagyjából 1 milliárd dollárra becsülik. A városnak kiesett négymillió dollár adóbevétel, és 5 millió túlóradíjat kellett fizetnie a rendőröknek és tűzoltóknak. A Wall Street 15 millió dollár üzletkötési jutaléktól esett el a szünet miatt, az üzletek a fosztogatást nem ideszámítva is 20 millió dollárt vesztettek.

David Berkowitz sorozatgyilkost végül 1977. augusztus 10-én elkapták. Abraham Beane demokrata polgármestert már a párton belüli előválasztáson legyőzte a szintén demokrata Edward Koch, aki aztán a '77 őszi polgármester-választást is megnyerte. 

Nem feltétlen neki köszönhetően, de New York aztán lassan elkezdett kijönni a gödörből: a CNN egy 1997-es visszaemlékezését azzal zárta, hogy „ha megint elsötétülne a város, a New York-iak szerint nem ismétlődnének meg a húsz évvel ezelőtt történtek. A helyiek ugyanúgy a sötétben találnák magukat, de nem szükségképp a kétségbeesés közepette.”

David Berkowitz elfogása.
David Berkowitz elfogása.
Fotó: Getty Images Hungary

Ez 2003-ban be is igazolódott

A cikk az alábbiak felhasználásával készült: A Time magazin írása, a Newsweek különszáma, az amerikai közszolgálati rádió emlékriportja, a New York Post cikke a gyilkosságról, a Slate írása hiphopügyben, a CNN húszéves évfordulós rövid megemlékezése és ez a dokumentumfilm.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?