Menyhért, Mirjam
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Elég rosszul tette, hogy hazajött

2017.08.05. 10:50 Módosítva: 2017.08.05. 10:50
A kortársak leírása szerint egyáltalán nem volt vívóalkat az alacsony, rövid karú Fuchs Jenő, mégis a magyar kardvívás kimagasló egyénisége, négyszeres olimpiai bajnok lett. Örök kívülálló volt: sport- és civil teljesítményét ritkán ismerték el, megjárta a munkaszolgálatot és a fogházat, szinte elfeledve halt meg. Nyáry Krisztián a BBC History júliusi számában rajzolta meg a portréját.
Fuchs Jenő
Fuchs Jenő

A 60 éves vívóbajnok a szúróbotot is magabiztosan kezelte. Fuchs Jenő határozott mozdulattal döfte a fagyos földbe az eszközt, akár több százszor is egymás után. Hónapok óta kockáztatta így az életét: aknát keresett. Tartalékos honvédtiszt volt, négyszeres olimpiai bajnok, ráadásul túlkoros – nincs rá világos magyarázat, miért jelentkezett önkéntesen munkaszolgálatra. Talán a büszkeség vitte rá, talán a hazaszeretetét akarta – magának is – bizonyítani. Aznap társaival együtt egy német műszaki alakulat előtt kellett aknát szednie Voronyezs mellett. Hirtelen éles fegyverropogás hallatszott, szovjet katonák lőttek az aknaszedőkre. A szakasz felügyeletével megbízott négy honvéd megpróbált védekezni, de percekkel később már mindegyikük halott volt. Fuchs Jenő pontosan tudta, hogy az oroszok nem fognak különbséget tenni katonák és munkaszolgálatosok között. Rangidősként parancsot adott társainak, hogy viszonozzák a tüzet az elesett honvédek fegyvereivel. A munkaszolgálatos szakasz ezután tűzharcban visszaverte a támadókat, az értékes műszaki felszerelést pedig biztonságba helyezték.

A szokatlan hőstettnek hamar híre ment. A német hadosztályparancsnok 1942 őszén kitüntetésre terjesztette fel Fuchs Jenőt, s ezt a magyar hadvezetés nem akarta vagy nem tudta megkérdőjelezni. A munkaszolgálatosokkal máskülönben embertelenül bánó Jány Gusztáv vezérezredes kijelentette: „Nincs módom felülbírálni a németeket, én csak hőst ismerek!” Így esett, hogy az egész szakaszt hazarendelték a frontról, Fuchs Jenő pedig egyetlen magyar zsidóként átvehette a német Vaskereszt II. osztályú kitüntetését.

Pesten vészelte át a háborút és az üldöztetést. A felszabadulás után nem sokkal német kitüntetése miatt, mint náci kollaboránst, letartóztatták. Ezt is emelt fővel viselte, akárcsak munkahelye, a budapesti tőzsde államosítását. Az igazságtalanság ellen harcolt egész életében. Köszönetet egyik rendszerben sem mondtak neki, magányosan dolgozott, elfeledve halt meg.

Meglepő győzelem

1882. október 29-én született Budapesten. Apja, a Pallas Nyomda gépmestere, rendkívül optimista ember volt, aki hitt abban, hogy fiai többre vihetik, mint ő, ezért mindkettejüknek kifizette a jogi egyetem borsos tandíját. Fuchs Jenő joghallgatóként kezdett vívótermekbe járni, ahogy ebben az időszakban több más asszimilálódni vágyó zsidó fiatal. Ennek oka egyrészt az átlagosnál magasabb iskolázottságuk volt – a párbajképességet, s így a vívást érettségihez kötötték –, másrészt pedig közösséget akartak vállalni a magyarság katonai hagyományaival is.

Nem volt vívóalkat: túlságos alacsony volt, akit a hosszúkarú ellenfelek könnyebben elértek. Zömök termetéhez azonban elképesztően nyugodt védekező stílus párosult; kivárta, hogy ellenfelei elveszítsék a türelmüket, villámgyors szúrásokkal találatot szerzett. A vívómesterek hamar felismerték a tehetségét, ám megdöbbenésükre tanítványuk nem akart egyesülethez csatlakozni, pedig versenyezni e nélkül szinte lehetetlen volt. Bár a legnagyobb vívóegyesületbe, a katonatiszteket tömörítő Magyar Athletikai Clubba (MAC) zsidókat nem vettek fel, számos polgári klub tárt karokkal várta volna Fuchs Jenőt.

A bécsi kormány nem nézte jó szemmel, hogy a magyarok önállóan indultak az első újkori olimpiákon – háttérbe szorítva ezzel az osztrák versenyzőket –, de keresztbe tenni csak egyetlen sportág esetében tudtak. A közös osztrák–magyar hadügyminisztérium kötelezte a vívó katonatiszteket, hogy az olimpián fekete-sárga színekben induljanak, ám a magyar bajnok, Mészáros Ervin és tiszttársai erre nem voltak hajlandóak. Az 1908-as olimpiai keretet ezért polgári személyekből kellett összeválogatni. Ekkor került be a nyolcfős válogatottba az egyetemi versenyt megnyerő Fuchs Jenő is. A MAC-ból érkezett sportvezetők amolyan megtűrt póttagként tekintettek rá, amikor elindultak a londoni világversenyre.

Londonban a magyarok meglepetésére szabadtéren, salakos pályán vívták a versenyeket, nem egyszer az eső is eleredt. Fuchst a szokatlan körülmények sem zökkentették ki nyugodt játékstílusából, sorra nyerte a csörtéket. A csapatversenyben ő szerezte a legtöbb pontot, és ezzel hozzásegítette első aranyérméhez a magyar kardcsapatot. Az egyéni verseny nyolcas döntőjébe öt magyar versenyző jutott be. Végül a döntőben Fuchs Jenő Zulavszky Bélát győzte le, s így ő lett a kardvívás első magyar olimpiai bajnoka.

A verseny után a neves brit sportlap, a Sporting Life így lelkendezett: „Ha volna világrekord a vívásban, ez a magyar győzelem annak számítana”. VII. Eduárd brit király pedig meghívta Fuchst, hogy udvarában is bemutassa kardtudását. A magyar fogadtatás már korántsem volt ennyire elismerő. Az aranyérmes olimpikon már hazafelé is egyedül utazott a vonaton, mert a sportvezetők korábban azt terjesztették róla, hogy véletlenül győzött, hiszen az igazán kiváló vívók nem is mentek ki Londonba. A budapesti vasútállomáson sem várták ünnepi beszéddel, villamoson, egyedül vitte hazáig a bőröndjét.

„…mindenhol első ember lehetne”

Az olimpia után nem sokkal a zsidó sportolókat tömörítő MTK vezetése Fuchs Jenőt kérte fel a vívószakosztály létrehozására. A feladatot el is végezte, de aztán szakmai kérdéseken összevitatkozott a klub vezetőivel, és ismét a függetlenséget választotta. Közben elindította ügyvédi praxisát, de ez annyira nem ment jól, hogy Rottenbiller utcai bérelt irodájából továbbra is apja nyomdászlakásába járt haza aludni. Senki sem tudta róla, hogy titokban újra az olimpiára készül.

1912-ben aztán nagy meglepetésre megjelent a vívócsapat közös edzésén. Címvédőként nem kellett selejtezőkön részt vennie, pedig a keret alaposan megváltozott: ezúttal már tisztek is indulhattak az olimpián, köztük Mészáros Ervin, akitől mindenki aranyat várt. Tizenkét magyar versenyző ment Stockholmba, ahol fedett pályán, kieséses körversenyben rendezték a vívómérkőzéseket. A csapatversenyben Fuchs tizenhat csörtéjéből csak egyet vesztett el, s a döntőben a katonatisztekből álló osztrák csapatot is neki köszönhetően sikerült megverni. A Nemzeti Sport tudósítása szerint Fuchs „minden várakozásunkat messze felülmúló erővel vívott. Ő volt a csapat gerince, lelke és fő ereje.” Az egyéni versenyeken is a magyarok taroltak. A sajtó Mészáros–Fuchs döntőre számított, de a magyar katonatiszt kiesett, így Fuchs Jenő az olasz Nadival vívott, s meg is szerezte negyedik olimpiai aranyérmét.

Idehaza már nem mondhatta senki, hogy a bajnok egy szerencsének köszönhette a győzelmét, de az ünneplés ezúttal is elmaradt. „Az egész sportsajtó ellene volt és most is ellene van. (…) Elég rosszul tette, hogy hazajött. Az egész világon mindenhol első ember lehetne” – írta róla a Nyugat.

Fuchs nem panaszkodott, ám nem sokkal később egy hazai versenyen, egy általa igazságtalannak tartott bírói döntés miatt szóváltásba keveredett a zsűri elnökével, olimpiai csapattársával, Gerde Oszkárral. A vitából párbaj lett, két következménnyel: Fuchs Jenő élete végéig sebhelyet viselt a homlokán, és soha többé nem indult hazai versenyen. Egyedül edzett, és készült rá, hogy 1916-ban talán egy budapesti olimpián védheti meg bajnoki címét.

A történelem ezúttal is közbeszólt. A következő olimpiát a háború miatt nem lehetett megrendezni, az 1920-as antwerpeni játékokra pedig a vesztes hatalmak sportolóit nem hívták meg. Fuchs ezalatt katonáskodott, megnősült, és sikerrel indult néhány atlétikai, evezős és szánkóversenyen. Vívásról még csak nem is beszélt nyilvánosan. Aztán 1924-ben váratlanul ismét megjelent az olimpiai válogatón. Arra számított, hogy bajnokként automatikusan bekerül a keretbe, ám a vívószövetség vezetői közölték vele, hogy mivel két olimpia kiesett, már nem tekinthető címvédőnek, ráadásul a kiküldhető keret is kisebb lett. Fuchs Jenő válaszul faképnél hagyta a sportvezetőket. A magyar csapat nélküle ment ki Párizsba, ahonnan bronzéremmel tért vissza.

Négy évvel később már igazságosnak tartotta, hogy részt kell vennie a selejtezőkön. El is ment egy próbaversenyre, de már késő volt. Bár 36 évesen még ugyanolyan stílusban, kötélidegekkel vívott, mint korábban, a gyorsasága nem volt a régi. Több csörtét elvesztett, s végül egykori ellenfelével, a nála is idősebb Mészáros Ervinnel került szembe. A kackiás bajszú katonatiszt és a borotvált zsidó ügyvéd jelképesnek számító meccsére megtelt a vívócsarnok. A két veterán bajnok nem tudta legyőzni egymást, és a sportlegenda szerint az utolsó csörte előtt hosszú percekig álltak egymással szemben. Végül Mészáros törte meg a csendet: „Kedves Jenő! Nem gondolja, hogy ez már nem való nekünk?” Fuchs nem válaszolt, csak bólintott. „Hát hagyjuk abba!” – mondta Mészáros, és a két kiváló vívó örökre levonult a pástról.

Vaskereszt és fogság

Sportkarrierje lezárulásával Fuchs Jenő az ügyvédkedést is abbahagyta. A budapesti áru- és értéktőzsdén vállalt titkári állást. Ezzel megtalálta azt a polgári foglalkozást, ahol végre sikeres lehetett. Egy idő után ő számított a tőzsde motorjának, bevezette a – lényegében mai napig használatos – statisztikai jelentések rendszerét, fontos pénzügyjogi tanulmányokat írt, és kiépítette a börze háttérapparátusát.

A világháború kitörésekor úgy érezte, a hazájának szüksége van rá, és tartalékos tisztként frontszolgálatra jelentkezett. Amikor megmondták neki, hogy származása miatt a hazájának legfeljebb csak ingyen munkásként van rá szüksége, emelt fővel közölte a sorozóbizottsággal, hogy akkor munkaszolgálatosként kíván a frontra menni. Munkaszolgálatosként szerzett Vaskeresztje csak Magyarországon számított egyedülállónak: a zsidók hadi alkalmazására vonatkozó magyar szabályozás a németnél jóval szigorúbb volt, a Wehrmacht kötelékében mintegy 150 ezer olyan katona harcolt, aki – bár keresztény volt – részben zsidó felmenői miatt a nürnbergi törvények hatálya alá esett.

Fuchs Jenő sírja Budapesten, az Új köztemetőben
Fuchs Jenő sírja Budapesten, az Új köztemetőben
Fotó: Wikipedia

Miután visszarendelték Budapestre, leszerelték. Még az állását is megtarthatta, ugyanis a tőzsdei cégek kérésére nélkülözhetetlennek minősítették. 1944-ben sárga csillaggal a mellén is dolgozott, amikor az újonnan kinevezett, nyilasbarát tőzsdeelnök összehívta a börze közgyűlését és kijelentette, hogy nincs pótolhatatlan zsidó. Fuchs Jenőnek azonnal mennie kellett, a tőzsdei kereskedés pedig még azon a héten összeomlott. Fuchs a gettóban vészelte át a deportálásokat. Budán még dörögtek a fegyverek, amikor Fuchs Jenő kijött a gettóból, besétált a romos tőzsdepalotába, és a betört ablakú irodájából elkezdte a tőzsde újjászervezését.

A tőzsdei cégek megmaradt képviselői hamarosan főtitkárrá választották. Annyira fontos szerepet töltött be az újrainduló magyar gazdasági életben, hogy még Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter és Vorosilov szovjet marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke is tárgyalt vele. A tőzsdei kereskedés májusban sikeresen újraindult, Fuchs Jenőt pedig nem sokkal később – sajátos köszönetként – letartóztatták. Nyilvánvalóan tudták róla, hogy nem háborús bűnös, de Vaskeresztje jó apropót szolgáltatott rá, hogy megpróbálják megüzenni neki: tőzsdei vezetőként legyen együttműködő az új hatalommal. Csak rövid ideig raboskodott a Pestvidéki Fogházban, aztán kiengedték, ő pedig folytatta tovább a munkáját. Egészen 1948-ig, amikor a tőzsde utolsó közgyűlésén ő jelentette be munkatársainak, hogy a nyolcvannégy éves budapesti tőzsdét az új hatalom megszünteti.

Ezután Fuchs Jenő csendesen vette a kalapját, és soha többé nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A magyar kardívás első olimpiai bajnoka 1955-ben, 72 éves korában – ugyanolyan észrevétlenül, mint ahogy élete utolsó éveit töltötte – meghalt.

A teljes cikk a BBC History magazin 2017. júliusi számában olvasható.