Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Hatvan éve vált ikonná az első műhold

sput2
2017.10.04. 21:22

Hatvan évvel ezelőtt lőtték fel a szovjetek a világ első mesterséges holdját, a Szpunyik-1 műholdat. Az űrversenyt beizzító esemény örökre megváltoztatta az emberiség történelmét, az Egyesült Államokat pánikba ejtő antennás golyóbis új időszámítás kezdetét jelölte. Tíz évvel ezelőtt külön mellékletben emlékeztünk meg a szovjet űrkutatás első nagy mérföldkövéről, de most, hogy itt egy újabb kerek évforduló, nem lenne illendő szó nélkül elmenni a születésnap mellett.

Az alábbi válogatásban összeszedtünk néhány nem túl gyakran látott régi bélyeget, gyufacímkét és miegymást, amik az űrkorszak vizuális kultúrájának részeként vitték be az emberek otthonaiba az űrkutatás eredményeit, az ünnepelt szovjet elsőség, a világűr úttörő meghódítása, az amerikaiak fölött aratott győzelem jegyében. Ma már persze távolinak tűnik, és sokak számára talán nem is érződik akkora horderejű vívmánynak az első szatelit, reméljük a következő képek, az ikonikus sziluettel a főszerepben, kicsit visszahozzák azt az eufórikus hangulatot, ami hatvan évvel ezelőtt uralkodott a világban.