Hetven évvel ezelőtt, 1947. október 14-én, a kaliforniai sivatag fölött, nagyjából 13 700 méteres magasságban Charles „Chuck” Yeager, az alig egy hónapja alakult amerikai légierő századosa begyújtotta a Bell X–1-es rakétameghajtású repülőgép hajtóműveit, hogy beírja magát a repüléstörténetbe a létező legvastagabb ceruzával. Yeager és gépe, a Glamorous Glennis ekkor törte át a repülés már-már misztikus, találgatások és kétségek övezte emblematikus korlátját, a hangsebességet.
Chuck Yeager, a légierő ásza több háborúban is harcolt, számos repülési rekordot döntött, és ő képezte ki az első űrhajósokat is. Ő lépte át először a hangsebességet, de máig aktív pilóta.
A 6062-es lajstormjelű X–1-es egy átalakított B–29-es bombázó hasáról oldódott le, majd érte el az 1,06 Mach sebességet, azaz 6 százalékkal haladt gyorsabban, mint a hang – miközben a környéken tartózkodók fültanúi lehettek a történelem első repülőgép okozta hangrobbanásának. A 1100 km/órás (avagy 700 mérföld/órás) sebesség elérése után az üzemanyag kifogyott, és az Elbűvölő Glennis vitorlázórepülésben tért vissza a földre, a Muroc légibázis (mai nevén Edwards) kiszáradt tómederben kialakított leszállópályájára.
Ez volt a kísérleti repülőgép ötvenedik repülése, és addig igazából senki sem tudta ezer százalék biztosra venni, hogy sikerül az, amit addig sokan lehetetlennek gondoltak. Egyes korabeli vélekedések szerint a hangsebesség átlépése ember építette merev szárnyú repülőgéppel nem volt lehetséges, úgy tartották, a kritikus sebességet meghaladva a gép elveszti stabilitását, és széthullik a levegőben, de a pilóta sorsa is eleve meg van pecsételve: az emberi szervezet nem bírhat ki ekkora sebességet. Ma már persze megmosolyogtató ezekre az aggályokra visszaemlékezni, de ne felejtsük: a jetkorszak, az atomkorszak, az űrkorszak hajnalán minden kutatási irány szinte egyenlő volt a teljes sötétben tapogatózással.
Nem is csoda, hogy az elért sikerekről sokáig hallgatott a légierő, és csak miután az Aviation Week egyik riportere fülest kapott Yeager történelmi rekordjáról, a lap 1947. december 20-i számából tudhatta meg a világ, mi történt két hónappal korábban Kalifornia szikrázó kék egén. Addigra már egy másik alkalommal is sikeresen átlépték a hangsebesség küszöbét, és onnantól nem volt megállás, egymást érték az X–1-es repülőgépek és utódaik kísérleti sikerei. A hangsebesség eléréséről szól az Edwards légibázis dokumentumfilmje:
A hangsebesség körüli repülés vizsgálatára specializált Bell X–1 repülőgépből összesen három épült: X–1-1 (Yeager Elbűvölő Glennise), X–1-2 (amiből később a hangsebesség kétszeresét is átlépő X–1E kísérleti gépet építették), és a mindössze egyetlen siklórepülést teljesítő, majd egy szerencsétlen balesetben a földön felrobbanó X–1-3. Glamorous Glennis jelenleg a Smithsonian Intézet washingtoni repüléstörténeti múzeumában tölti jól megérdemelt nyugdíjas éveit, az alábbi képválogatásnak ő a főszereplője.
Fődarabok összeszerelése előtt – X–1 repülőgép építés alatt a Bell Aircraft Corporation buffalói gyárában. (Fotó:
Bell Aircraft Corporation)
Tízen dolgoznak egyszerre a készülő kísérleti gépen a Bell Aircraft Corporation buffalói gyárában. (Fotó:
Lawrence D. Bell Aircraft Museum)
"Bell Aircraft" – egy korai kép, látszik, hogy még nem festették fel a legendássá vált nevet a gép orrára. (Fotó:
U.S. Air Force / National Air and Space Museum Archives)
Az X–1 jellegzetes narancssárga színű festést kapott. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: a kék éggel a narancssárga szín alkot tökéletes kontrasztot, ami a kezdeti tesztrepülések során létfontosságú volt a pontos megfigyelésekhez. (Fotó:
National Air and Space Museum Archives)
A NASA elődje, a NACA oroszlánrészt vállalt a hangsebesség átlépését célzó kutatásokban, ez a korai fotódokumentum is az elődszervezet archívumából származik. (Fotó:
San Diego Air and Space Museum Archive)
Az X–1 alakját egy az egyben egy 0.50-es kaliberű géppuskalövedékről mintázták a tervezők, azt véve alapul, hogy a hasonló alakú lövedék a hangsebesség fölött repülve is stabil marad. (Fotó:
San Diego Air and Space Museum Archive)
A Bell X–1 az Edwards légibázison. A program kezdetén egyébként még XS–1 néven hívták a repülőgépet (XS, „experimental – supersonic”, avagy kísérleti szuperszonikus). A jelölést később egyszerűsítették X–1-re. (Fotó:
San Diego Air and Space Museum Archive)
A Bell X–1-ből összesen három készült (a képen látható a 6063-as számú is), ezeket átalakított B–29 Superfortress bombázók hasa alá rögzítve vitték a szükséges magasságokba a repülési tesztekhez. (Fotó:
U.S. Air Force)
Hogy a bombázók alá lehessen csatolni a gépek törzsét, ilyen aknákat alakítottak ki a kísérleteket vezető hadsereg kaliforniai légibázisán. (Fotó:
Lawrence D. Bell Aircraft Museum)
Mivel akkortájt nem voltak még elég nagy teljesítményűek a sugárhajtású repülőgép-hajtóművek, a Bell X–1-be egy négykamrás XLR–11 rakétamotort szereltek, ami összesen 26 500 Newton statikus tolóerő kifejtésére volt képes. (Fotó:
National Air and Space Museum Archives)
A keresztelő után: Glamorous Glennis, a 6062-es lajstromjelű Bell X–1. (Fotó:
U.S. Air Force)
Charles E. Chuck Yeager százados a feleségéről nevezte el a repülőgépet Elbűvölő Glennisnek. (Fotó:
U.S. Air Force / AFP)
Chuck és Glennis. (Fotó:
U.S. Air Force)
Chuck Yeager az X–1 pilótafülkéjében. (Fotó:
National Air and Space Museum Archives)
Az X–1 viszonylag nem túl bonyolult műszerfala. (Fotó:
Dryden Flight Research Center / NASA)
Chuck Yeager az X–1 pilótafülkéjében, a Muroc légibázison, ahol tesztek zajlottak. (Fotó:
James Evans / National Air and Space Museum Archives)
Tesztrepülés előtt a Glamorous Glennis. (Fotó:
US Army Air Force / National Air and Space Museum Archives)
Az eloldás pillanata, ami után még pár pillanatig szabadon siklik az X–1, a rakétahajtómű beindításáig. (Fotó:
Unknown / National Air and Space Museum Archives)
A rakétahajtás okozta rendkívüli terhelésekre készülve az X–1 építői olyan géptörzset alkottak, ami akár 18 g-s terhelést is kibírt – ezzel a korszak legstrapabíróbb repülőgépét vezethette Yeager. (Fotó:
U.S. Air Force / National Air and Space Museum Archives)
Az X-1 valahol Kalifornia fölött. (Fotó:
Robert A. Hoover / National Air and Space Museum Archives)
Ez a pazar kép egy Lockheed FP–80 Shooting Star kísérőgépből készült 1947. október 14-én, a rekordrepülés során. (Fotó:
U.S. Air Force / National Air and Space Museum Archives)
Az első szuperszonikus repülés alatt rögzített adatok grafikonja, rajta az úgynevezett „Mach-ugrás”. (Fotó:
NASA)
A Bell X–1 siklórepülésben, az első szuperszonikus repülés után, az Edwards légibázis fölött. (Fotó:
U.S. Air Force)
Egy kiállított X–1 az Edwards légibázison tartott nyílt nap alkalmával, 1947–48 környékén. A repülőgép szárnyára kipakolva az X–1-be épített műszerek láthatók, a háttérben sugárhajtású vadászgépek. (Fotó:
Dryden Flight Research Center / NASA)
Az XS–1 projekt fő alakjai, balról jobbra: Joseph Vensel (operatív igazgató), Gerald Truszynski (mérésügyi főnök), Charles „Chuck” Yeager százados (pilóta), Walter Williams (csoportvezető), Jack Ridley őrnagy (pilóta) és De E. Beeler, főmérnök (1947) (Fotó:
Dryden Flight Research Center / NASA)
1950: Paul E. Garber a Smithsonian Intézet kurátora (balra) és Chuck Yeager a Glamorous Glennis hajtóművét vizsgálja, mielőtt a repülőgép a Smithsonian repülési múzeumába kerül. (Fotó:
PM/1c Roy Reese, US Navy / National Air and Space Museum Archives)
1950 őszén már múzeumba is került a Glamorous Glennis. A képen balra Joseph J. Marchese, a Bell Aircraft Corporation dizájncsoportjának projektmérnöke és Paul E. Garber, a Smithsonian repüléstörténeti múzeumának kurátora látható. (Fotó:
Smithsonian Instutition / National Air and Space Museum Archives)
Végezetül jöjjön pár kép a Smithsonian 2015-os fotóprojektjéből, aminek során alaposan dokumentálták a repülőgép állapotát, és 3D-s modellt is készítettek róla. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
A pilótafülke, ahová nem lehetett könnyű befészkelődni. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
Ezt láthatta Chuck Yeager munka közben. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
Megkapó díszítőelem a kormány közepén. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
Dátum, aláírás. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
Korszakalkotó repülőgép, na. (Fotó:
Eric Long / Smithsonian National Air and Space Museum Washington)
Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!