Fábián, Sebestyén
-2 °C
4 °C

A magyar, aki megtervezte Ázsia legmagasabb épületét

GettyImages-586124352 (1)
2017.10.29. 09:41
Hudec László az első világháború végén sántán indult meg az orosz-kínai határon Kína felé, ahol sikeres építész lett. Megtervezte a sanghaji Park Hotelt, majd miután Kínából is menekülnie kellett, statikus mérnökként Rómában részt vett Szent Péter sírjának feltárásában. Kalandos élete végéig reménykedett abban, hogy egyszer hazatérhet.

A 25 éves magyar hadifogoly két lehetőség között választhatott 1918 őszen az orosz-kínai határon, és egyik sem volt túlságosan biztató. Vagy visszamegy Szibériába, és belép a Vörös Hadseregbe, vagy marad, és csatlakozik a bolsevikok ellen harcoló Cseh Légióhoz. Nemet mondani egyik fegyveres alakulatnak sem volt tanácsos: akik megtették, azt árulóként végezték ki mindkét oldalon. Hudec László egy kockázatos harmadik lehetőséget választott. Néhány társával együtt ellopott egy vasúti hajtányt és elindultak Kína felé. Súlyosan sebesült volt, kétszeres szökevény, hamis papírokkal: túl sok esélye nem volt, hogy túlélje a kalandot. Neki azonban ennél jóval több sikerült. Pár hét múlva egy amerikai építésziroda munkatársa volt Sanghajban, négy évvel később pedig már saját irodáját vezette. Ő tervezete a multinacionális kínai nagyváros számos reprezentatív épületét, köztük Ázsia akkor legmagasabb felhőkarcolóját, a ma is Sanghaj egyik jelképének számító Park Hotelt. Bár egész életében tervezte, hogy hazatér, a történelem megakadályozta ebben. A világ legismertebb magyar származású építészeként halt meg Amerikában.

Besztercebányán született 1893-ban igazi monarchiai polgárcsaládban.

Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat; mindig az maradok, ami voltam

– írta később. „(...) Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.” A Hugyecz család tagjai magyarul beszéltek egymás között, de mindenki folyékonyan beszélte a szlovák és a német nyelvet is, természetesnek tartották, hogy operabérletük van Budapesten, Pozsonyban és Bécsben is. A családfő, Hugyecz György tehetős építési vállalkozó volt, a millenniumi földalatti alagútjának egyik tervezője. Sokat áldozott hat gyermekének taníttatására, és legidősebb fiát, Lászlót kezdettől építésznek nevelte. A gimnazista fiúnak iskolai szünetekben különböző építészeti szakmákat kellett gyakorolnia, 13 évesen pedig már őt küldték egy kőbányába, hogy a családi cég nevében rendeljen köveket egy építkezéshez. „Fogalmam se volt, hogy miképp fogom megcsinálni, de ha Apuka elvárta tőlem, hogy meg tudom csinálni, hát meg kellett lennie” – emlékezett az önállóság leckéjére. Még érettségi előtt kitanulta az ács, a kőfaragó és a kőműves szakmákat is, majd beiratkozott a budapesti Műegyetemre. Tanév közben olyan kiválóságoktól tanult, mint Schulek Frigyes vagy Hauszmann Alajos, a nyári szünetekben pedig európai tanulmányutakon vett részt. 1914-ben szerezte meg diplomáját, és azonnal állást kapott az Ybl építészeti irodában.

Sántán az ismeretlenbe

Ha a történelem másként alakul, hamarosan a családi cég egyik vezetőjeként folytatta volna karrierjét. A fiatal építész azonban nem sokkal ezután katonai behívót kapott: kitört az első világháború. Egy gyalogos tüzérdandár hadnagyaként az orosz frontra került. 1916 júniusában egy ütközetben fejsérülést szenvedett, a kozák lovasság foglyul ejtette. A hadifoglyot Kijevbe, majd Moszkvába vitték, innen egy öt hétig tartó vonatút után a kelet-szibériai Habarovszk melletti tiszti fogolytáborba került.

A szlovák után hamar megtanulta az orosz nyelvet is, ezért kiemelték a rabok közül, tervezői munkákat kapott, építkezéseken dolgozhatott.

1917 tavaszán egy munkaterületen járt éppen, amikor lova ledobta a hátáról, lába három helyen eltört.
Hudec László - a magyar hadsereg önkéntese
Fotó: Wikipedia

Megfelelő orvosi kezelés híján csontjai rosszul forrtak össze, egész életére sánta maradt. Hadirokkantnak nyilvánították, és átadták a dán Vöröskeresztnek, vigyék vissza, ha tudják, Európába. A sérültet szállító vonat nem jutott túl messzire, időközben Oroszországban kitört a forradalom. Hudec egy darabig a transzszibériai vasút építésén dolgozott, úgy tervezte, hogy az ott keresett pénzből valahogy hazajut majd. Amikor kiderült, hogy a fehérek és vörösök között dúló polgárháborúban neki is választania kell, hová álljon, inkább a nagy ismeretlent, Kínát választotta.

1918 novemberében érkezett Sanghajba. A már akkor is két és fél milliós nagyváros „területen kívüli” státust élvezett: brit, francia, német és amerikai vállalatok létesítettek itt nemzetközi koncessziós területeket és hozták létre kelet-ázsiai hídfőállásaikat. A világháború és az októberi forradalom után kelet-európaiak és oroszok is jöttek szép számmal, és a hatóságok nem igazán érdeklődtek senki múltja és személyazonossága iránt. Ide érkezett meg a magyar menekült minden papír és pénz nélkül. Néhány nappal később már munkája is volt: Rowland Curry, egy amerikai építész alkalmazta az irodájában. Innentől írta családnevét a magyaros Hugyecz helyett a minden náció számára egyszerűbb Hudec formában, ahogy eredetileg nagyapját is anyakönyvezték.

Sanghaj elképesztő ütemben fejlődött, a nemzetközi megrendelők mind saját hazájuk építészeti stílusát akarták látni a pénzükből épülő házakban. A fiatal építész éppen ezt tanulta meg a pesti Műegyetemen: a franciás klasszicizmus, a brit Tudor-stílus, a spanyolos neobarokk és a letisztult németes modernizmus formanyelve egyaránt a kisujjában volt. A jó kapcsolatokkal rendelkező amerikai tulajdonos és tehetséges beosztottja remekül egymásra találtak: Curry hozta a megrendeléseket, Hudec pedig tervezett. Érkezése után egy évvel már arról írt a szüleinek, hogy főnöke az üzlettársává kívánja tenni. Sorra érkeztek a megbízások, a cég már kétezer emberrel dolgozott, egyszerre negyven épületen, Hudec pedig a magyar, szlovák, német és az orosz nyelvek után megtanult angolul és valamelyest kínaiul is.

Lássuk Ázsia legmagasabb épületét!

A kezdeti sikerek ellenére mégsem tervezett hosszú időre: csak annyi pénzt szeretett volna összegyűjteni, hogy hazatérhessen, és szülővárosában elindíthasson egy építési vállalkozást. Amikor elég pénze lett volna álma megvalósítására, már nem nagyon volt hová mennie. Besztercebánya Csehszlovákiához került, családja pedig egy perben elveszítette vagyonának jelentős részét. Mindez hozzájárult ahhoz is, hogy Hudec édesapja 1920 végén szívrohamban meghalt, a család pedig Budapestre költözött. Az építészt sokkolta a hír, úgy érezte, azonnal haza kell térnie. „Mondják, hogy megbánom, ha hazamegyek és látom a viszonyokat, még egy hónapig sem fogom kibírni, hiába, a honvágy a legnagyobb betegség, nekem haza kell mennem” – írta. Hogy útlevelet kapjon, nyilatkoznia kellet, hogy szülővárosa szerint ő is csehszlovák állampolgár. Érkezése után szomorúan konstatálta a magyar és szlovák oldalon is tapasztalható, minden fejlődést megbénító bezárkózást és sovinizmust. Valóban csak egy hónapot töltött a szeretteivel: rájött, hogy ha továbbra is támogatni szeretné őket, akkor vissza kell térnie Sanghajba. Élete végéig ő biztosította tönkrement családja anyagi biztonságát.

Visszatérése után már tartósabb letelepedésre készült. Megismerkedett egy nemzedékek óta Kínában élő gazdag, angol-német család lányával, Gisela Meyerrel, akit hamarosan feleségül vett. A házassággal egyben belépőt is szerzett a sanghaji felső tízezer köreibe, innentől már közvetlenül kapott megrendeléseket. Kényelmes, kétszintes villát tervezett maguknak, ahol nemsokára már két gyermekükkel együtt leltek otthonra. 1925-ben érezte elérkezettnek az időt rá, hogy megalapítsa saját építészirodáját. Ehhez nem kis magabiztosság kellett: a gyorsan fejlődő városban két tucatnyi óriási építési vállalat kínálta szolgáltatásait, mindegyikük saját tervezőkkel dolgoztatott. Hudec terveinek sokszínűségével és biztos ízlésével tűnt ki versenytársai közül. Folyamatosan tanult, és bár nem volt építészeti „forradalmár”, minden technológiai újdonságot kipróbált. Épített lakóházat, irodaépületet és egyetemet, s még világszínvonalúnak számító modern kórházat is. Több vallási felekezet is felkérte, hogy tervezzen számukra templomot, e munkáiért soha nem fogadott el pénzt. Az egyre tehetősebb építész maga köré gyűjtötte a sanghaji magyarokat és szlovákokat, a rászorulókat anyagilag is támogatta, elnöke lett a helyi magyarság egyesületének is.

A húszas évek végén az egész világon gazdasági válság söpört végig, szinte az egyetlen hely, amelyet elkerült, Sanghaj volt. Itt egy percre sem torpant meg az ingatlanfejlesztés üteme, a legnagyobb problémát az okozta, hogy a túlnépesedő városban kezdtek elfogyni a beépíthető telkek: felfelé kellett terjeszkedni. Hudec is egyre magasabb épületeket tervezett, és ehhez mind több megoldást hasznosított a modern német expresszionista építészet eredményeiből. Amikor 1929-ben egy kínai tulajdonú ingatlanfejlesztő társaság Ázsia legmagasabb épületének építésére írt ki pályázatot, már megfelelő referenciákkal rendelkezett ahhoz, hogy indulhasson.

A sanghaji Park Hotelt tudatosan a modern Kína jelképének szánták a befektetők. Nem egyszerűen egy toronyházat akartak, hanem a város mindenhonnan látható új „kapuját”.

Hudec egyszerre modern és az európai építészeti hagyományokat megidéző tervekkel jelentkezett, és elnyerte a megbízást.

A Park Hotel közel öt évig épült, építését jelentősen megnehezítette a mocsaras talaj. Hudec 33 méter hosszúságú fenyőcölöpöket hozatott Kanadából, s ezekre építette a szállodát. Terveit a New York-i és chicagói felhőkarcolók is inspirálták, mégsem amerikai épületet akart: az európai gótika és a modern art deco stílusjegyeit is megidézte a 22 emeletes épületen. A 84 méter magas felhőkarcoló sokáig nemcsak Ázsia, hanem az egész Amerikán kívüli világ legmagasabb épülete volt, Sanghajban pedig egészen 1983-ig tartotta a rekordot. Hudec tervei alapján a tetőn éjszakai bárt alakítottak ki, a tetőteraszon pedig szabadtéri táncparkettről gyönyörködhettek a vendégek a város fényeiben. Ő felügyelte az art deco stílust kiteljesítő belsőépítészeti munkákat is, még a bútorok tervezésében is részt vett.

Az épület szinte azonnal nemzetközi hírűvé tette a magyar építészt és irodáját. Innentől kezdve Hudec már inkább megtehette, hogy saját ízlését is jobban érvényre juttassa terveiben, újabb épületei modernebbek, merészebbek a koraiknál. A tervei alapján épült a Sanghaji Nagyszínház kora egyik legmodernebb mozi- és színházépületének számított, a külföldi építészeti szaklapok Le Corbusier épületeivel együtt dicsérték. A 30-as években épült házain már a Bauhaus stílusjegyei is megjelentek, mai környezetükben is modernnek hatnak. A következő években is folyamatosan épített, elképesztő munkatempója egészségét is megrendítette, orvosai szívpanaszokkal kezelték.

Akit két haza is cserbenhagyott

Továbbra sem tett le arról, hogy egyszer leáll a megfeszített munkával, és hazatelepül. Ehhez szerette volna magyarra váltani csehszlovák állampolgárságát, de a csehszlovák hatóságok évekig akadályokat gördítettek elé. Pályája ismét a történelem fordulatainak köszönhetően torpant meg. Sanghajt 1937-ben megszállták a japánok, a nemzetközi befektetők elmentek, az ingatlanfejlesztések leálltak. Hudec irodája 4-5 alkalmazottal tovább működött ugyan, de nagyobb megbízásokat többet nem kapott. A kevesebb munka nem keserítette el, magyar történelmi és irodalmi könyveket rendelt magának, hogy „lemaradását” behozza. Emellett teológiai kérdésekkel kezdett foglalkozni, s ennek kapcsán egy olasz szerzetestől megtanult olaszul is. Amikor 1939-ben hazalátogatott, nem tudhatta, hogy a háború miatt ez lesz utolsó útja Magyarországon. Szirákon birtokon vásárolt, és azt tervezte, hogy majd kúriát épít rá a családja számára, és visszavonulása után ő is itt fogja tölteni öreg napjait.

Amikor végre visszakapta állampolgárságát, 1942-ben a magyar kormány felkérte, hogy legyen az akkor már négymilliós világváros tiszteletbeli magyar konzulja. Ezt először el akarta utasítani: ahogy mondta, „nem kívántam sem társadalmilag, sem politikailag reflektorfénybe kerülni.” Aztán meggyőzte magát, hogy konzulként sokat tehet azokért a honfitársaiért is, akik éppen akkor váltak jogfosztottá hazájukban. A kis sanghaji magyar közösségben többen is voltak, akik zsidó származásuk miatt hagyták el Magyarországot, esetleg korábban érkeztek, de nem akartak visszatérni. Hudec tett róla, hogy a japánok által elfoglalt városban se érje őket bántódás. Megtagadta a német nyomásra Tokióból érkezett parancsot, hogy segítse elő a magyar kolónia zsidó tagjainak gettóba hurcolását, ehelyett menedéket nyújtott nekik. Később ennél is tovább ment: más nemzetek bizonytalan státusú, zsidó polgárainak adott magyar papírokat a túléléshez.

Később kiderült, hogy emiatt neve szerepelt a japán csendőrség letartóztatási listáján, de a fegyverletétel miatt végül erre nem került sor.

A háború után Sanghajban sem maradhatott sokáig, de Magyarországra sem térhetett haza. Mindkét országban a kommunisták kerültek hatalomra, Hudec pedig volt konzulként az előző rendszer kiszolgálójának, építési vállalkozóként pedig népnyúzó burzsujnak számított. Magyarországon a sziráki birtokot államosították, Hudec ott élő húgát kulákként kitelepítették. Kínában először csak a növekvő idegenellenes hangulat nehezítette meg Hudecék életét, végül 1947-ben az építészt házi őrizetbe helyezték a kommunista hatóságok, akár börtönbüntetésre is számíthatott. Végül sikerült megvesztegetnie őreit, és minden vagyonát hátrahagyva, mindössze néhány bőrönddel, családjával együtt felszállt az első Európába tartó teherhajóra.

Szent Péter sírjában

Európába érkezve a svájci Luganóban telepedtek le. Hudec újabb építészeti tanulmányutakat tett, járt Olaszországban és Görögországban is, de mégsem ült többé tervezőasztalhoz. Új, spirituális érdeklődésének megfelelő megbízást fogadott el: XII. Piusz pápa meghívására statikus mérnökként Rómában részt vett Szent Péter sírjának feltárásában. Egy nemzetközi régészcsoport tagjaként a Szent Péter bazilika alatt ő ellenőrizte azokat a katakombákat, amelyek falaiban az egyház alapítójának csontjait keresték, majd meg is találták. A négy évig tartó munka alapvetően megváltoztatta Hudec életét. Teljesen felhagyott az építészettel, vallásfilozófiai munkákat írt és festeni kezdett.

Az ásatások eredményéről több cikket is publikált, ezek nyomán kérte fel 1948-ban a Kaliforniai Egyetem egy előadássorozat megtartására. Mivel gyermekeik már önálló életet éltek, a házaspár elhatározta, hogy tartósan áttelepülnek Amerikába. Addigra Hudec megértette, hogy valószínűleg sem hazájába, sem Kínába nem térhet vissza soha:

Akárhová mennék, mindenhol idegen lennék, vagyis vendég, bolygó cigány, aki mindenütt otthon van, még sincs otthona, illetve hazája.

Az éghajlat és a magas színvonalú egyetemi környezet miatt döntött Berkeley mellett. Persze teológiai és régészeti írásokból nem lehetett volna megélni, ezért az 55 éves Hudec megint újrakezdte: ingatlanbefektetésekkel kezdett foglalkozni, ezek hozamából tartotta el a világ számos pontján élő családtagjait. 1956-ban még felcsillant előtte a remény, hogy esetleg végre hazatérhet, de a forradalom bukásával végleg le kellett mondania róla, hogy sok évtizedes vágya teljesülhet.

Kaliforniába költözésük után egy faházat vásárolt magának és feleségének. Szerencséjükre éppen távol voltak otthonuktól, amikor egy földrengés során otthonukat elsodorta egy földcsuszamlás. A következő házat már ő tervezte maguknak, gondosan ügyelve rá, hogy kibírja az arrafelé gyakori földmozgásokat. Amikor új otthonuk felépült, Hudec utolsó lépésként egy képet próbált felszögezni a falra. Hirtelen erős földrengés rázta meg a házat, a létra eldőlt, a 65 éves férfi a földre zuhant. A stabilra tervezett épület kibírta a rengést. Hudec László a sokkhatástól szívrohamot kapott és meghalt.

Sem hazáját, sem az életművének otthont adó várost nem látta viszont soha. Hamvait végakaratának megfelelően hazaszállították szülővárosába, Besztercebányára, ma is ott nyugszik. Több, mint 50 épülete áll Sanghajban, mindegyik műemléki védettség alatt. A Park Hotel fölé már több száz méter magas új épületek magasodnak, de ma is a fejlődés és az építészeti elegancia jelképének számít. Örök emléket állít egy mindig hazavágyó magyar építésznek, aki mert merészet álmodni.

Források

Jánossy Péter Sámuel – Deke Erh: Hudec László élete és munkássága : az igazi homo ludens, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Budapest, 2010

Hietcamp Lenore: Laszlo Hudec and The Park Hotel in Shanghai, Diamond River Books, 2012

Luca Poncellini – Csejdy Júlia: Hudec László (Az építészet mesterei), Holnap Kiadó, Budapest, 2010

Sanghaj Magyar Építésze / The Man Who Build Shanghai, dokumentumfilm, rendezte: Pigniczky Réka, producer: Gerő Barnabás, 2011

The Man Who Changed Sanghai / Zmenil tvár Šanghaja, dokumentumfilm, írta és rendezte: Ladislav Kaboš, producer: Ladislav Kaboš, Zuzana Bieliková, 2010