Timót, Xénia
-4 °C
2 °C

Rossz háború, rossz helyen, rossz ellenség ellen

GettyImages-3309028
2018.01.08. 19:07
Kiemelt téma a világsajtóban, hogy a napokban két év után újra tárgyalóasztalhoz ülnek a két Korea diplomatái, és az sincs kizárva, hogy enyhülés jöhet a rendkívül feszült viszonyban. De miért és mióta háborúzik egymással ugyanannak a nemzetnek két államalakulata? Kinek áll mindez érdekében? Bemutatjuk a koreai háborút és annak következményeit.

A kereskedelmi és geopolitikai szempontból stratégiailag fontos területen fekvő Korea több ezer éven keresztül, a 20. század közepéig egy ország volt. Az északi-déli megosztottság közvetlen előzménye, hogy a nagyhatalmi álmokat dédelgető Japán 1910-ben annektálta, és hivatalosan is a Japán Birodalom részévé tette, ami ellen akkor sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia nem emelt kifogást.

Japán három évtizedig olyan szinten nyomta el a hetvenmilliós koreai népet, hogy még a más nemzetek szabadságmozgalmairól szóló könyveket is betiltották a félszigeten. Például az Elbeszélések a hős Kossuthról szóló című művet is, amely az első Magyarországról szóló könyv volt Koreában – írja Csoma Mózes, a Korea – Egy nemzet, két ország című munkájában.

A második világháború végén az USA és a Szovjetunió megállapodtak Potsdamban, hogy a 38. szélességi fok környékén felosztják a félszigetet, attól északra a szovjet, délre pedig az amerikai csapatok szállták meg az országot. A két övezetben egymástól független hatalmi központok alakultak a két hidegháborús szuperhatalom katonai felügyelete mellett. Ezekből délen az ENSZ közreműködésével kikiáltották a Koreai Köztársaságot, amelyet az USA és szövetségesei azonnal elismertek. Válaszul északon bejelentették a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulását, amelyet elsőként a Szovjetunió ismert el.

Mao és Sztálin nemzetközi dominanciaharca 

Egyik újonnan létrejött Korea sem volt elégedett a helyzettel, mindkét államalakulat szerette volna egyesíteni az országot, de nem diplomáciai eszközökkel, hanem fegyveres erővel. A déli vezetés többször nyilvánvalóvá tette, hogy lerohannák északot, ezt azonban megakadályozta az USA, amely olyan alacsony szinten tartotta a déli hadsereg felszereltségét, hogy az csak a rendfenntartásra legyen elegendő.

Kim Ir Szen észak-koreai kommunista diktátor viszont meggyőzte Sztálint, hogy jó ötlet háborút kezdeményezni Dél-Korea ellen. Észak azért is lehetett ennyire bátor, mert Douglas MacArthur tábornok, az USA csendes-óceáni erőinek főparancsnoka egy interjúban arról beszélt, hogy Dél-Korea nem tartozik az USA védelmi vonala mögé, vagyis arra számíthattak északon, hogy dél lerohanása csupán diplomáciai kardcsörtetést válthat ki. Nem így történt: az 1950-ben kirobbant, három évig tartó korai háborúban több mint harminc ország vett részt,

a világháborúkon kívül ez volt a 20. század talán legkomolyabb és legfontosabb nemzetközi fegyveres konfliktusa.
Az amerikai repülőgépek által lebombázott észak-koreai Phenjan 1950-ben
Az amerikai repülőgépek által lebombázott észak-koreai Phenjan 1950-ben
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A háborút többször úgy interpretálták, hogy szovjet-kínai összeesküvés volt az amerikaiak ellen, ami valószínűleg elég távol áll a valóságtól. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kommunista nagyhatalmak ázsiai pozícióharcáról volt szó – írta Henry Kissinger a Világrend című könyvében. A kínai-szovjet szövetség ugyanis valójában nem volt annyira egységes, mint sokan gondolták, Sztálin és Mao gyanakodva figyelték egymás tevékenységét, és mindketten az ázsiai vezető hatalom szerepére áhítoztak.

  • Az Észak-Korea háborúját engedélyező Sztálin azzal számolt, hogy a konfliktus határmenti krízisbe sodorhatja Kínát, az USA figyelmét pedig Európáról Ázsiára irányíthatja, vagy legalábbis mindenképpen jelentős forrásokat vonhat el előbbi helyről.
  • Sztálin számára különösen előnyös lett volna, hogy ha a koreai egyesítés szovjet támogatással valósul meg, akkor a birodalom jelentősen megerősödhetett volna Kína ellensúlyozására Ázsiában
  • Kim Ir Szen Maót is meggyőzte a hadművelet szükségességéről, aki nem akarta, hogy a Szovjetunió teljesen kiterjessze befolyását Koreában, így ő is támogatásáról biztosította az északi diktátort

Észak-Korea 1950 nyarán lerohanta Dél-Koreát, bevette Szöult, és úgy tűnt, megvalósulhat a két ország fegyveres egyesítése. Az USA kérésére azonban még aznap összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, és agresszornak minősítették Észak-Koreát. Érdekesség, hogy ez azért történhetett meg, mert az ENSZ BT állandó tagjai közül a szovjet képviselő nem ment el az ülésre, így tiltakozva amiatt, hogy Kínát kizárták az ENSZ-ből – írja Kissinger.

A szovjet fél távollétében az ENSZ BT felszólította a nemzetközi szervezet tagországait, hogy védjék meg a szabad világot, és a hadműveletet az ENSZ parancsnoksága alá helyezte, írta Csoma Mózes.

Bal: Szöulból visszavonuló amerikai katonák 1950-ben - jobb: Társukat gyászoló katonák egy Koreában 1950 augusztusában
Bal: Szöulból visszavonuló amerikai katonák 1950-ben - jobb: Társukat gyászoló katonák egy Koreában 1950 augusztusában
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Az egész világ Koreára figyelt

Az USA azért döntött a háború mellett, mert Harry S. Truman elnök meg akarta akadályozni a “kommunista veszedelem” terjedését. Ekkor még egy év sem telt el a kínai polgárháború lezárása óta, amely végén szintén kommunista hatalomátvétel történt Ázsia legerősebb országában.

Truman úgy látta, hogy Korea kommunista újraegyesítése komolyan veszélyeztetné Japán “Nyugat-orientáltságát”. Az USA összességében az agresszió legyőzése érdekében szállt harcba, az azonban nem volt konkretizálva, hogy pontosan mit értenek ez alatt. Vagyis

nem látszott tisztán, hogy a háborúba belépő Egyesült Államok hogyan képzeli el a háború lezárását.

1950 szeptemberben az ENSZ csapatok partra szálltak Icshonnál és komoly csapást mértek az északiakra, a hónap végére visszafoglalták Szöult, és átléptek a 38. szélességi fokon. Az amerikaiak által vezetett koalíció tovább nyomult, és hamar elérték a koreai-kínai határnál húzó Jalu folyót.

Washingtonban ekkor merült fel igazán a kérdés, hogy mi lehetne a háború értelmes folytatása. Az ENSZ-csapatoknak jó esélye lenne a két Korea katonai egyesítésére, azonban ezzel lehetséges, hogy túllépnék a hatáskörüket, hiszen a BT csupán az “agresszió legyőzésére” adott felhatalmazást, amely már tulajdonképpen megtörtént.

Az USA kérdésére lényegében a Kínai Központ Katonai Bizottság adta meg a választ. Maoék számítottak arra, hogy a haderőben jóval erősebb ENSZ-alakulatok könnyen le fogják verni az északiakat, és azt is gondolták, hogy a nyugati koalíció nem fog megállni a 38. szélességi foknál.

Korea ténylegesen a világon zajló küzdelem középpontjában áll. Az Egyesült Államok Korea meghódítása után minden bizonnyal Vietnam és más országok ellen fordul. Ezért a koreai kérdés legalábbis a Kelet kulcsa

- hangzott el 1950. augusztus 26-án a Kínai Központi Katonai Bizottság ülésén az egyik résztvevőtől.

Kína számára nemcsak a szárazföldi nyomulás tűnt fenyegetőnek, hanem az is, hogy ekkora Truman a Tajvani szoroshoz vezényelte az amerikai hadsereg 7. flottáját, vagyis Kína tengeri kijáratainak jelentős része nyugati fennhatóság alá kerülhetett volna.

Egymillió kínai katona az ENSZ-alakulatokkal szemben

Ezek a jóslatok arra késztették Maót, hogy szembeszálljon az amerikaiakkal, így mire az ENSZ-erők a Jalu folyóhoz értek, már egymillió kínai “népi önkéntes” várta őket. A kínai csapatok a 38. szélességi fok környékére visszaverték a nyugati csapatokat, és gyakorlatilag két évig tartó állóháború alakult ki.

Ebben az időszakban erősödött fel igazán a dilemma az USA-ban a folytatást illetően. MacArthur tábornok azt hangoztatta, hogy a kommunista agresszió ellen ott kell fellépni, ahol éppen van, így jelen pillanatban Ázsiában. A tábornok álláspontja az volt, hogy az amerikai haderőt maximálisan ki kell használni, nem pedig valamilyen jövőbeli eseményre tartogatni, állomásoztatni Európában.

Az amerikai kormány viszont úgy látta, hogy a szovjetek célja az Európa feletti befolyás megszerzése, így a koreai háború végigvitele és kiterjesztése Kínára, ahogy Kissinger idézi Omar Bradley tábornokot:

Rossz háború, rossz helyen, rossz időben és a rossz ellenség ellen.

Truman – megmutatva a hadsereg feletti civil kontrollt – leváltotta MacArthurt a kormányzatnak ellentmondó nyilatkozatai miatt, a kínai-amerikai tárgyalások eredményeként pedig 1953 júliusában megszületett a két Korea közti fegyverszüneti megállapodás, amely kisebb megszakításokkal a mai napig érvényben van. Békeszerződés nem született, így a háború hivatalosan a mai napig tart.

Emiatt érthető egyébként az is, hogy Észak-Korea a mai napig miért az Egyesült Államokkal akar valamilyen egyezségre jutni.

A 20. század fordulópontja

A háború tulajdonképpen döntetlen lett, azonban Kissinger értékelése szerint nagyon különböző következményekkel járt a résztvevő nagyhatalmakra nézve. Kína megvédte a határait és nyilvánvalóvá tette megvetését azokkal a nemzetközi szabályokkal szemben, amelyek kialakításában nem vett részt. Az USA megvédte egy szövetséges ország területi integritását, és megállította a kommunista terjeszkedést. Ugyanakkor az USA nagyon sokat veszített.

Ez volt az első olyan háború, amelyben az USA nyíltan lemondott a győzelemről, mint célról, és ekkor foszlott szét a legyőzhetetlenségének illúziója is.

A veterán diplomata szerint ezért a koreai háború a 20. század fordulópontja lett. Ekkor vált nyilvánvalóvá az is, hogy az USA közvéleményét mennyire meg tudja zavarni, ha a hadseregét bevetik egy kétes célú és kimenetelű háborúban a világ másik végén. Ez történt Vietnamban, Afganisztánban és Irakban is. Az USA ellenfelei is megtanulhatták, hogy csak addig kell kitartaniuk, amíg az amerikai közvélemény ki nem hátrál a háborúk mögül.

A háború legnagyobb vesztese Kissinger szerint a Szovjetunió lett. Mivel katonai segítséget csak nagyon kis mértékben volt hajlandó nyújtani, rengeteg segélyszállítmányt kellett küldenie a szövetségeseinek, és a bizalom is megromlott vele szemben. Innen eredetezhető a kínai-szovjet szövetség felbomlása. Igazán súlyos csapásként viszont a koreai háború után olyan mértékű amerikai fegyverkezés kezdődött, amely felborította a két világhatalom addigi látszólagos egyensúlyát.

Üzenjük az imperialista háborús gyújtogatóknak! 

A koreai háborúról a Rákosi-korszaknak megfelelő hangvételű tudósítás jelent meg 1950 júliusában a Magyar Filmhíradóban. A Filmhiradokonline.hu alapján a legjobb szövegrészekből szemezgettünk.

Észak-Korea a szovjet hadsereg felszabadításával megindult a demokratikus fejlődés útján. (...) Észak-Korea népe Kim Ir Szen elvtárs vezetésével hatalmas lendülettel megkezdte a szocializmus építését. (...) Észak-Koreában a Szovjetunió felszabadításával, a Kommunista Párt irányításával megvalósult a szabadság. Erre a szabadságra tört az amerikai imperialisták aljas merénylete. De ez a magyarázata a Koreai Néphadsereg győzelmes harcainak is.

A koreai nép hősi küzdelmével szolidaritást vállal a nemzetközi munkásosztály. „El a kezekkel Koreától!” Ettől a követeléstől hangos a világ kelettől nyugatig. Budapesten a szakszervezetek, a Nőszövetség és az Ifjúság Szövetsége tiltakozása után az Országos Béke Tanács a Sportcsarnokban rendezi békegyűlését a koreai nép harcának támogatása érdekében.

Pongrácz Kálmán megnyitója után Losonczy Géza népművelési államtitkár mond beszédet. „A szabadságot, a demokráciát, a humanizmust nem az imperialista rablók, hanem a hős koreai nép védelmezi az angol-amerikai intervenciósokkal szemben. Nem Észak-Korea és Dél-Korea áll egymással szemben, hanem az egységes koreai nép harcol az imperialista betolakodók ellen.

Üzenjük az imperialista háborús gyújtogatóknak: mi békében akarunk élni, békében akarunk dolgozni, békében akarjuk építeni a szocializmust szeretett hazánkban!

A haladó művészek nevében Somlay Arthur Kossuth-díjas színművész beszél. „Mi, magyar művészek, büszkén állunk be ebbe a táborba, amelyben a világ összes becsületes emberei a Szovjetunió vezetésével az imperialisták koreai aljas támadása ellen tiltakoznak!” „Éljen Rákosi! Sztálin, Rákosi!” A nagygyűlés határozati javaslatát Mester Erzsébet, az Országos Béke Tanács titkára olvassa fel.

A magyar nép megfogadja, hogy a Párt és Rákosi elvtárs irányításával tovább növeli termelését a szocializmus építéséért. A koreai szabadságharc támogatására egy teljesen felszerelt tábori kórházat küld. Megsegítjük Koreát.

A munkások tettekkel válaszolnak a Béke Tanács felhívására. Tóth Béla esztergályos száz forintot ad a kórház felszereléséhez, és évi tervét a békéért folyó munkaversennyel, októberben befejezi. A Termelj többet, jobban élsz! Brigád tagjai heti fizetésük húsz százalékával segítik a koreai népet.

(Borítókép: Amerikai katonák gyülekeznek egy hegygerincen valahol Koreában 1951 május 3-án. - fotó:  Keystone / Getty Images Hungary)