Bernát, Felícia
12 °C
25 °C

Alaszkai kép a Dunán – gőzhajómentés 1928-ban

fortepan 116288
2018.01.18. 09:27
„Alaszkai kép a Dunán” – írta tudósításának címében a 8 Órai Újság 1928. január 10-én, amit talán túlzásnak érzünk kerek 90 év távlatából, de emlékezzünk vissza 2017 januárjára, amikor jégtáblák úsztak a Duna budapesti partjai mentén. Különösen zord telek nemcsak a 20. században voltak a Duna mentén – jóllehet a Duna 1963 óta nem fagyott be –, mégis emlékezzünk meg egy olyan eseményről, amelynek helyszíne ugyan nem Budapest, mégis foglalkoztatta a korabeli magyar sajtót.

1927 decemberében kemény hideg köszöntött a pozsonyi és csallóközi lakókra. A zord, téli idő Bécs és Komárom között éreztette leginkább erejét, elszenvedői pedig döntően a már Csehszlovákiához tartozó területei magyar lakói voltak. Karácsony másnapján a pozsonyi kikötőből a jégár el is sodort öt uszályt, az uszályok mentésére kifutott a Csehszlovák Dunagőzhajózási Társaság (Československá plavební akciová společnost Dunajská - ČSD) SÁZAVA (1904) nevű (korábban, az I. világháborút lezáró békék előtt az MFTR és a DDSG közös vállalatának) vontató gőzhajója azonban másnapra, 27-én a jég fogságába került.

A korabeli újságok számára is szenzációnak számított egy befagyott gőzhajó a Dunán, így nagyjából rekonstruálni lehet az eseményeket. 26-án a SÁZAVA az elszabadult uszályok után menve hármat sikeresen visszavontatott, ám visszamenve a maradék két uszályért a lapátkerék főtengelye beállt a jegesedés miatt. A gőzhajó gépét le kellett állítani, nehogy károsodás történjen. A gőzhajó a jégárral sodródott, miközben kétszer is megpróbálták horgonnyal megállítani – a horgonylánc mindkétszer elszakadt. A hajó végül Oroszvár közelében, a parton feltolódott jégtorlasz előtt 50 méterrel állt meg és fagyott bele a Dunába.

De mit is jelent az, hogy zord tél?

Pozsony és Komárom között is több helyen jégtorlaszok keletkeztek, december 28-ra magában a pozsonyi kikötőben is igen sok hajó (nagyjából egy tucat) megrongálódott, kikötőhidakat, emelődarukat sodort el az erősödő jég. Január 6-ra Pozsony körül körülbelül 35 km hosszan befagyott a Duna, sőt, Bős és Pozsony között több helyen a mederig hatolt a fagyás, míg a jég vastagsága átlagosan 5 méter volt! Január 9-re a befagyott folyamszakasz-felület 75 kilométerre nőtt, ami az időjárás enyhülésével január 11-re 50 kilométerre csökkent.

Ekkorra már jegesedés fenyegette a freudenaui téli kikötőt is Ausztriában, sőt Pozsonyban a fagyott talajvíz pincék vizesedéséhez vezetett. Jégtorlasz-mentesítést a csehszlovák állam – már csak a magyar határ közelsége miatt is – katonaság (utászegységek) bevetésével, tüzérségi lövetéssel (!) próbálta elvégezni, sőt, még a repülőgépekről ledobott bombák általi jégmentesítés ötlete is komolyan felmerült. Az utászok alapvetően ekrazitos robbantásokat végeztek a befagyott folyamfelszínen, de az ekrazit és a tüzérségi lövetés kudarca után termit bevetését javasolta a hadsereg.

Ekrazit: egy, a 19. században elterjedt pikrinsavas robbanóanyag-keverék, amelynek több típusvariánsa is létezett. Nagy-Britanniában lyddit, Franciaországban melinit, Oroszországban dunnit, Japánban simóza (mind közül a legerősebb típus), az Osztrák-Magyar Monarchiában és utódállamaiban pedig ekrazit néven gyártották az adott keverék-típust.

Termit: vasoxidot és alumíniumot is tartalmazó, lassan, nagy hőfokon (2400-2500 °C) égő (Goldschmidt reakció), eredendően nem robbanó keveréktípus. Gyártása a korszakban költséges volt, így a két világháború közti Magyarországon kevéssé használták, míg a fejlett (hadi)iparral rendelkező Csehszlovákiában nagyobb mennyiségben állt rendelkezésre. Nagyrészt vasúti sínek hegesztésénél használják, befagyott vízfelületen való felhasználhatóságáról lásd ezt a videót.

Mi történt mindeközben a Dunába fagyott SÁZAVA fedélzetén?

A gőzhajó Oroszvár falu és a magyar határ közelébe sodródott és a parti jégfal mellett a Dunába fagyott. Itt egy 8 méteres jégtorlasz képződött, ami a hajót is körülbelül 3m-rel megemelte, miközben a magyar kapitány, Hajnaly János és 24 fős magyar legénysége a csehszlovák hajó állapotmegóvásán és kimentésén küzdött. Az élelmezést először repülőről ledobott csomagokkal, később a jégen kialakított gyalogjáróval oldották meg.

A Pesti Napló 1928. január 6-i számában olvasható, a kapitánnyal készített riport érzékletes képet fest a hajó helyzetéről: „Megálltunk és tehetetlenül néztük a fedélzetről, hogy a jégtömegek körülbástyáznak bennünket, a hajó párkányáig tornyosulnak, azután a rettenetes nyomás fölemel bennünket a jég tetejére, majd ebben a helyzetben is folytatódik a hajó jégbeékelése.

A zajló jég másodszor is a fedélzet magasságáig emelkedett és — megszűnt a jégzajlás. A víznyomás egységes tömegbe préselte a jeget körülöttem, teljesen tehetetlenné tett.

Ettől a pillanattól kezdve az én tennivalóm csak az volt, hogy ügyeljem: mennyire állják, hajóm falai a jégnyomást? Eddig nagyszerűen állták. Ez a körülmény azonban nem ringat túlzott reményekbe.”

Ugyanebből a számból egy másik újságrészt kiemelnék:

A Népszava 1928. jan. 8-i beszámolója további részleteket árul el a hajó és a hajósok helyzetéről: „A Duna jegébe befagyott „Sazava" nevű hajót még mindig hatalmas jégtorlasz veszi körül. A legénységet most már a partról rendesen ellátják élelemmel. A hajósok ujabban vadaszatra is eljárnak és rengeteg vadkacsát ejtenek el. A hajó olyan kísértetiesen áll a Duna jegén, mintha az északi sark elhagyatott vidékén fagyott volna be.

Több bécsi filmvállalat éppen azért engedelmet kért a pozsonyi hatóságoktól, hogy „északsarki" filmfölvételeket készíthessen a hajóról. Több bécsi filmszínész és operatőr már teljes fölszereléssel meg is érkezett Pozsonyba.

A fölvételek a „Fram" északsarki útját akarják ábrázolni és a „Fram” szerepét a „Sazava" játszaná. A fölvételeket nyomban megkezdik, mihelyt az „eszkimók" bundái megérkeznek.”

Erről a mozifilmről sajnos nem sikerült további adatokat találnom, jóllehet több újság is beszámolt róla. 

Hamarosan azonban felütötte fejét a reménytelenség és kétségbeesés, amiről a Magyarország című újság január 10-i száma tudósított „Oroszvár, január 9. (A Magyarország kiküldött munkatársától.)

Oroszvár és Ligetfalu között, az országúton, egy deszkabódéban áll Mannlicher puskával a vállán, félrenyomott kis sapkával a fején, szemben a piros-fehér-zöldre festett trianoni határjelző-oszloppal az őr: kurtabajuszú, szénfekete szakaszvezető. A társa is ott ül a kis tábori kályha mellett, de ez szolgálaton kívül van, nem beszél bele a szavunkba.

Mi hírt hoznak odaátról?
Semmit. Lűnek.
Lövik a jeget.
Lüvik.
Hát a Sázaváról?
Arról mindég hoznak valami hírt a küldöncök. Tennap este is gyött egy hajós, kis retyerutya vót a hátán, ment Pozsony felé. Mondom neki — rendes magyar ember — mit viszi Azt mondja, hogy Pozsonyban vannak az édes szülei, osztán összepakkolta a hajón az apróságát, viszi nekik haza, hogy ha már a tengerésznek meg kell halni a halóján, legalább ami kedves neki, őrizzék meg édes szülei - emlékeztetőnek...

Így neki vannak keseredve?
Neki azok... Mennének a hajóról, de nem engedik ükét. Egyre azt mondja a kapitány, hogy nincsen parancs, hát nem lehet lemenni a hajóról. Ük meg nézik azt a barom jeget, csak várják, hogy milyen lesz az ereszkedése. Mer lehet, hogy olyan lesz az ereszkedése, hogy nem lesz semmi bajok, de az is lehet, hogy parthoz keni ükét a jég, mint ember az írós-vajat a kenyirre.

Oldalához vágja a puska agyát, fut a kocsink vissza Oroszvár felé, de csak addig, míg meg nem közelítjük a jeget. Az Öreg-Duna jegét, aminek a hátán szerdán még teherautomobilok száguldozhatlak volna.

Mára meglágyult, fakó színt kapott a jég, locs-pocsosra olvadt a tükre. A lezúduló olvadásos víz másfél méterrel, két méterről magasabbra emelte az Öreg-Duna — a Duna régi főágának — jég- szintjét. A jég így elszakadt a két párttól, mindkét parton csak csónakkal lehet rálépni a jégpáncélra, mely ma is 50—100 cm vastag s mert másfél kilométeres hosszának alsó szakaszában a mai főág jégmasszájához kapcsolódik, szilárdan, mozdulatlanul fekszik a vízen. A járókelők éppen úgy közlekednek rajta, mint ezelőtt csak talán kisebb számban, a merészebbek, akik vállalják a kockázatot, hogy esetleg megfürdenek a jeges vízben.”

Magyar hajó mentette

Nemcsak a SÁZAVA, hanem az őt kimentő MORAVA is köthető a magyar hajózáshoz. A vontató gőzhajót a DDSG kivételesen nem Óbudán, hanem újpesti Ganz-Danubius hajógyárban építette és 1920-ban állt szolgálatban GÖNYÜ néven. A gőzhajó 1921-ben egy csereügylet révén került csehszlovák állami tulajdonba, ezáltal a csehszlovák dunagőzhajózás legmodernebb hajója lett. 1932-re nagyon lehasznált állapotba került, ezért a lapátkerekes vontató gőzhajót 1935-ben átépítették dízelmotoros vontatóhajóvá Komáromban. 1981-ben szétbontották.

A gőzhajó végül január 14-én szabadult ki, miután előtte való napon nekiálltak forró vízzel „kiolvasztani” és a 14-én, szombaton a MORAVA (1920) gőzhajó kivontatta fogsága helyéről. A hajó végül nem szerzett súlyos sérüléseket.

A bemutatott fényképeket ismereteink szerint Andrásovits Nándor MFTR hajóskapitány, amatőr fényképész készítette.

---

Köszönet illeti Balogh-Ebner Márton kollégámat, amiért felhívta a figyelmemet az esetre.

Tinku Balázs
(A szerző a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum hajózási muzeológusa, részt vett a Fortepanra felkerült hajógyári fényképek feldolgozásában.)

(Borítókép: A SÁZAVA kiszabadítása, balra a MORAVA gőzős. Fotó: Visnyovszky Éva/Fortepan)

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is! A cikk készítésekor az NTF együttműködött a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal is.