Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Árpád-házi királylányok a császári trónon

2018.01.23. 09:10
Az európai uralkodói címek közül a középkorban kiemelkedett két titulus: a német-római császári és a bizánci császári cím. Saját korukban persze nem így hívták őket, hiszen mindketten az antik Róma legitim örököseinek deklarálták magukat. A császári trónt elfoglaló családokkal kötött házassági szövetségre lépni komoly presztízsnek (és persze politikai eredménynek) számított. Az Árpád-ház és a Magyar Királyság politikai erejét jól jelzi, hogy a dinasztia háromszáz éves uralma alatt többször is köttetett politikai frigy császári családokkal.

A szent szentté avatott lánya

Piroska, I. (Szent) László király lánya talán a legismertebb olyan személy, aki valamely uralkodónak a házastársa volt. 1088 körül született, és kifogástalan felmenőkkel rendelkezett: apja a magyar király, apai nagyanyja lengyel királylány, anyai nagyapja pedig német ellenkirály volt. A szüleit hamar elvesztette, édesanyja 1090-ban, László 1095-ben halt meg.

A kiváló származás mellett az aktív balkáni politikát folytató Könyves Kálmán politikai törekvései is hozzájárultak ahhoz, hogy Piroskát hozzáadja a bizánci trónörököshöz, Jóannész Komnénoszhoz. (A régebbi történelemkönyvekben Komnénosz Jánosként magyarosították a nevét). Piroska ekkor áttért az ortodox hitre, és felvette az Eiréné (Béke) nevet.

Piroska (Eiréné) császárné a családjával.
Piroska (Eiréné) császárné a családjával.
Fotó: Wikipedia

Bár a házasságuk egyértelműen politikai frigy volt, a ránk maradt forrásokból úgy tűnik, hogy a körülbelül egykorú császári pár (Jóannész 1087-ben született) harmonikus házasságban élt. A források mindkettőjükről úgy nyilatkoznak, hogy megtestesítették a korabeli szépségideált. Piroskáról mozaikból készült portré is maradt fent a Hagia Szophiában, és azon kevés Árpád-házinak számít, akiről korabeli életrajz is készült.

II. Joannész császár és a fia, Alexiosz társcsászár (1122-1142)
II. Joannész császár és a fia, Alexiosz társcsászár (1122-1142)
Fotó: Wikipedia

II. Jóannész bizánci császárságát (1118 – 1143) a Komnénosz-dinasztia fénykorának is tekintik egyesek. Noha apja, I. Alexiosz őt jelölte ki örökösnek, Jóannész nővére, Anna Komnéné a saját joga révén a férjére, Niképhorosz Brüennioszra szerette volna ruházni a trónt. Ebben támogatta őt Anna és Jóannész Dukasz családból származó édesanyja is, aki történetesen szintén az Eiréné nevet viselte. Niképhorosz Brüenniosz azonban hűséges maradt a kijelölt utódhoz, Eirénének és Annának pedig kolostorba kellett vonulniuk, Anna Komnéné itt fejezte be a férje által elkezdett és a kor egyik legjelentősebb történeti forrásának számító Alexiászt.

A magyar-bizánci viszonyok nem alakultak békésen. Mire Jóannész trónra került, Könyves Kálmán már halott volt, a felesége révén pedig a császár tulajdonképpen fenyegetést jelentett, ezért II. István magyar király támogatta a Bizánc ellen szervezkedő szerbeket, és több alkalommal megütközött a császár hadseregével.

Piroska nem folyt bele a mindennapi politikába, életét a kegyes célú működés jellemezte. Számos adományozás fűződik a nevéhez, de a konstantinápolyi Pantokrátor-kolostoregyüttesnek tett alapítványa talán a leghíresebb közülük. Többek között a vallásos működésének is köszönhetően halála után az ortodox egyház szentként tisztelte, de a görög katolikusok átvették a kultuszát. Piroskának nyolc gyermeke született. 1134-ben halt meg, amikor a férjét kísérte el egy hadjáratra. A források szerint a császárt megviselte a felesége halála, és nem is házasodott meg többet, noha csaknem tíz évvel túlélte Piroskát.

A Bizánci Birodalom II. Joannész Komnénosz uralkodása idején.
A Bizánci Birodalom II. Joannész Komnénosz uralkodása idején.
Fotó: Wikipedia

Aki császárné és királyné is volt

Sokkal kalandosabb sors jutott osztályrészül Margitnak, III. Béla és Chatillon Anna legidősebb lányának. Magyar királyi felmenőin kívül kijevi és szerbiai ősökkel rendelkezett, ráadásul édesanyja révén a keresztes államok közül az antiókhiai fejedelmekkel és a jeruzsálemi királyi családokkal is rokonságban állt.

A Komnénosz-dinasztia 1185-ben bukott meg, miután I. Andronikosz császárt (1183 – 1185) a felheccelt konstantinápolyi tömeg meglincselte. Az új uralkodó, II. Iszaakiosz (1185 – 1195) az Angelosz-ház sarja volt, de a birodalmat minden oldalról fenyegető veszélyeket el kellett hárítania. A magyarokat és a szerbeket, valamint a császári cím megszerzésében szövetséges Montferrati Konrádot házasságokkal szerelte le, míg a normann támadókat két csatában legyőzte.

A tömeg meglincseli I. Andronikosz Komnénosz császárt.
A tömeg meglincseli I. Andronikosz Komnénosz császárt.
Fotó: Wikipedia

Az 1186-ban megkötött házasság idején Margit mindössze tízéves volt, bár Niketas Choniates a következőket írta róla:

Szépséges tehát a hajadon, aki néked, ó császár, eljegyeztetett, éspedig éppen azért, amit a beszéd megmondott. Mert nemcsak tehénszemű és aranyos alakú és hosszú nyakú – ezeket tulajdonították a görögök a maguk istennőinek – hanem egészében szép és a nagyonságig szép, a szépségben mindeneknek császárnéja, a legszebb pedig, amennyiben jobb kezed felől áll... (Moravcsik Gyula fordítása).

Choniatésnak egy verse is fennmaradt, ahol Margitot Charis-szeműnek, teliholdként világítónak, ősidőktől koszorúzott nagy királyok sarjadékának nevezte.

Margit áttért az ortodox hitre, és a Mária nevet vette fel. Ő volt a 29 éves férje második felesége. A frigyből két gyermek született, Mánuel Angelosz és Jóannész Angelosz. A házasság költségei egyébként olyan magasra rúgtak, hogy annak előteremtésére Iszaakiosz extra adókat vetett ki, ami ahhoz vezetett, hogy a bolgárok fellázadtak és ismét elszakadtak Bizánctól.

Tulajdonképpen a bolgár probléma okozta Iszaakiosz bukását is, az 1194-ben elszenvedett arkadiapoliszi vereség után ugyanis a császár bátyja, III. Alexiosz (1195 – 1203) magát kiáltotta ki uralkodónak, öccsét pedig megvakíttatta és elfogatta. Hogy Margit mit csinált Alexiosz uralkodása alatt, pontosan nem tudjuk, lehetséges, hogy kolostorba kényszerítették.

A későbbi IV. Alexiosz császár Zárában a keresztesek segítségét kéri apja trónjának visszaszerzéséhez.
A későbbi IV. Alexiosz császár Zárában a keresztesek segítségét kéri apja trónjának visszaszerzéséhez.
Fotó: Wikipedia

Iszaakosz előző házasságából származó fia, Alexiosz azonban megszökött a fogságból, majd a negyedik keresztes hadjárat résztvevőit és Velencét meggyőzte arról, hogy segítsenek apjának visszaállítani. A keresztesek rövid ostrommal bevették Konstantinápolyt, ám ragaszkodtak hozzá, hogy IV. Alexiosz (1203 – 1204) a megvakított apja társcsászára legyen. Ahhoz azonban, hogy kifizessék a restauráció „költségeit” a kereszteseknek, adót kellett emelniük. A konstantinápolyiak fellázadtak a fojtogató terhek miatt és trónra segítették V. Alexioszt (1204), Iszaakioszt és IV. Alexioszt pedig megfojtották. A keresztesek értesülve a történtekről, újra megostromolták Konstantinápolyt. V. Alexioszt lehajították Theodosius oszlopáról, a Bizánci Császárság pedig néhány évtizedre megszűnt létezni.

Az ostromló keresztesek a Boukoleon palotában a bujkáló Margitra. Montferrati Bonifácnak, a negyedik keresztes hadjárat vezetőjének vélhetően szimpatikusnak bizonyult az egykori császárné, úgyhogy menedéket adott neki, sőt még ugyanebben az évben elvette feleségül. Margit visszatért a latin rítusú kereszténységre. Bár Bonifác esélyes volt arra ő legyen a konstantinápolyi Latin Császárság első uralkodója, a választás végül nem rá esett. Cserébe tekintélyes birtokokat kapott a Boszporusz ázsiai oldalán, ám a házassága után elcserélte birtokait az európai oldalon lévő Thesszalonikéi Királysággal, mert az közelebb volt a Magyar Királysághoz.

Lehetséges, hogy a közel harminc éves Margit és az ötvenen túli Bonifác valóban amolyan „szerelmi házasságot” kötött, mindenesetre a frigy nem tartott sokáig. Bonifác állandóan háborúzott a bolgárokkal, akik 1207-ben elfogták és lefejezték. A Thesszalonikéi Királyságot Margit és Bonifác fia, Demetriosz örökölte, az apja végakaratának megfelelően az anyja régenssége mellett.

A még gyermek Demetriosz ellen Umberto, Biandrate grófja szőtt összeesküvést, elsősorban a keresztes hadjáratban részt vett nemesség segítségével, hogy Bonifác legidősebb fiát, Montferrati Vilmost segítse Thesszaloniké trónjára. A város elé érkező I. Henrik konstantinápolyi latin császár (1205 – 1216) Demetriosz hűségesküjét jött fogadni, ám Umberto jóvoltából zárt kapukat talált és vállalhatatlan területi követelésekkel szembesült. A császár mégis beleegyezett Umberto feltételeibe azzal a megkötéssel, hogy Margit esküdjön hűséget a fia nevében. Ám az özvegy királyné és a császár így alkalmat talált egy nyilvános megbeszélésre, ahol Margit visszautasította az Umberto által a fia nevében előadott területi igényeket, cserébe I. Henrik elfogatta a grófot, és elvitte Thesszalonikéből.

Montferrati Bonifácot megválasztják a negyedik kereszteshadjárat élére.
Montferrati Bonifácot megválasztják a negyedik kereszteshadjárat élére.
Fotó: Wikipedia

Nagyjából tíz évnyi béke következett, Margit jelentős szerepet játszott a fia mellett, a régensi tisztet mégsem ő, hanem Henrik császár öccse töltötte be. Időközben harmadszor is megházasodott, Thébai ura, Saint-Omer-i Miklós lett az új férje, akitől két gyermeke is született, az idősebbet Bélának nevezte el. A házasság nem tartott sokáig Nicolas de Saint-Omer halála miatt.

1216-ban Umberto visszatért Thesszalonikébe. I. Henrik császár a városba sietett, hogy segítséget nyújtson Margitnak, ám váratlanul elhunyt. Támogatás híján az özvegy királynénak el kellett menekülnie. Margit Magyarországra jött, ahol testvére, II. András Keve várát és szerémségi birtokokat adományozott neki. 1229 körül bekövetkezett haláláig kormányozta, a területet később Saint-Omer-i Vilmos, majd Joannész Angelosz kapta meg a magyar uralkodótól.

Akiknek majdnem sikerült

Anna, V. István (1270 – 1272) lánya 1273-ban ment hozzá II. Palailogosz Andronikoszhoz (1282 – 1332). Andronikosz annak a VIII. Mikaél császárnak volt a fia, aki 1261-ben visszafoglalta Konstantinápolyt és helyreállította a Bizánci Császárságot. 1272-ben társcsászárrá koronázták, és az apja diplomáciai manővereinek egyikeként vehette feleségül a rákövetkező évben a magyar király nővérét. Anna a nevét vélhetően a görögkeleti keresztségben nyerte el, korábbi nevét nem ismerjük. Két fia született, mielőtt 1281-ben elhunyt. Férje csak 1282-től lett teljes jogú császár, ám idősebb fiuk, IX. Mikhaél révén valamennyi későbbi bizánci császár Anna leszármazottja lett.

A Thesszalonikéi Királyság.
A Thesszalonikéi Királyság.
Fotó: Wikipedia

A másik császári cím birtokosával való házasság szintén komoly presztízsértékkel bírt, ám ez az Árpád-háznak soha nem sikerült. Ennek részben az ellenségeskedés volt az oka, részben az, hogy a császárok gyakran a belpolitikai szempontokat részesítették előnyben a házasságkötéskor. A legközelebb Zsófia, II. (Vak) Béla legidősebb lánya járt a császári trónhoz, aki III. Konrád német király legidősebb fiának, Henriknek volt a jegyese. A házasságot igen korán, 1139-ben tető alá hozták, amikor Zsófia mindössze három éves volt. Ekkor elküldték a császári udvarba, hogy ott nőjön fel, megtanulva a helyi nyelvet és szokásokat.

Amikor Zsófia apja 1141-ben meghalt, és az új uralkodó II. Géza trónra lépett, a német-magyar kapcsolatok villámgyorsan megromlottak. Ez főleg annak köszönhető, hogy Konrád támogatta Kálmán törvénytelen fiának, Borisznak a Németföldön történő toborzását, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy II. Géza átmenetileg elveszítse Pozsonyt. Mivel Zsófia személye így már nem volt annyira érdekes politikailag, Konrád ejtette a házasságot. A magyar hercegnő idegen földön maradt, de megalázó bánásmódban részesült. Az 1140-es évek közepén az adomonti kolostorba vonult.

A magyar királyi udvar felháborodva vette tudomásul a történteket. II. Géza háromszor is követet küldött, hogy a nővére térjen haza. Sőt, háborúval is fenyegetőzött, mivel azt hitte, hogy Zsófiát erőszakkal tartják Admontban. Végül a magyar előkelők, köztük Belus bán a király nagybátyja, lebeszélték Gézát a háborúról és követséget küldtek Admontba, hogy tájékozódjanak Zsófia helyzetéről. Miután a Belus vezette küldöttség meggyőződött arról, hogy Zsófia a saját akaratából maradt Admontban, II. Géza adományokban részesítette a kolostort. A magyar hercegnő levelei, amelyeket a bátyjának és az édesanyjának írt 1146-48 körül, szerencsés módon fennmaradtak az utókorra.

Ha végigtekintünk az Árpád-háziak házasodási szokásain, akkor hasonló kép bontakozik ki, mint bármelyik európai uralkodói dinasztia esetén. A házasságokat a diplomácia részeként, különböző szövetségek megerősítésére használták, hogy a Magyar Királyság és az uralkodó érdekei megfelelően érvényesüljenek. A külföldre házasított királylányok, így vagy úgy, de többnyire beilleszkedtek új hazájuk világába, ahol habitusuk szerint töltötték be az uralkodók feleségének a szerepét.

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?