Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Kárpátalját nekünk, akár adásvétellel

fortepan 78305
2018.03.09. 11:33

Az első bécsi döntést követően Magyarország legnagyobb többségében magyarok lakta területet kapott meg Csehszlovákiától, azonban Kárpátaljára irányuló aspiráció sikertelen maradt: először Prága hivatkozott arra, hogy az etnikai rendezést lehetővé tévő müncheni egyezmény csak a magyar kisebbség helyzetének rendezését tette lehetővé. Majd 1938 novemberében Németország és Olaszország pirított rá a területet mindenáron megszerezni kívánó Magyarországra, hogy nem számíthatnak Berlin és Róma jóindulatára, ha támadnának, mivel a bécsi döntéssel rendezték Csehszlovákia (ekkor: Cseh-Szlovákia) és Magyarország között a határkérdést.

Kárpátalján a magyar nemzetiség kisebbségben volt, ezért a teljes terület visszacsatolását nem is tudta volna elérni Budapest, emiatt már a bécsi döntést megelőző bilaterális tárgyaláson is azt javasolta a Kánya Kálmán külügyminiszter vezette delegáció, hogy a ruszinoknak egy népszavazáson kellene dönteniük jövőjükről, amely magyar és csehszlovákban is arról szólt, hogy melyik országhoz tartozzon a terület. A magyar fél ezt követően tovább mesterkedett Kárpátalja ügyében: az autonómmá váló tartomány hungarofil miniszterelnökével, Andrej Bródyval titkos egyeztetések zajlottak arról, hogyha Kárpátalja Magyarországhoz csatlakozik, akkor szintén autonómiát kaphatnak a ruszinok, majd a volt belügyminiszter, Kozma Miklós vezette Rongyos Gárda, mint félkatonai szervezet hajtott végre a cseh-szlovák határ mögött diverzáns akciókat. Később pedig gazdasági érveket sorakoztatott fel a magyar fél Kárpátalja revíziójának szükségességének megindoklásaként.

Nemcsak a „mindent vissza!” alapra helyezkedő területi revízió miatt volt fontos Kárpátalja Magyarország számára. A már említett Kozma Miklós is úgy vélte, hogy egyfajta ablak lehet a külvilágra Budapest számára, ha létrejöhet a közös lengyel-magyar határ, miközben egyre inkább körbeöleli az országot a terjeszkedő Harmadik Birodalom. Berlin terveibe ugyanakkor nem illeszkedett bele ez az elgondolás, de nem volt kikristályosodva a pontos terv, hogy mi is lesz a tartomány sorsa. Létezett egy elképzelés, mely szerint egy Prágától független államot hozhatnak létre majd a ruszinok német „segítséggel:” ehhez a tervhez pedig a Bródyt váltó ukranofil miniszterelnök, Avgusztin Volosin megfelelt.

Az alapos belső átalakuláson áteső Csehszlovákia számára továbbra is fontos maradt Kárpátalja, mivel a tartományon keresztül haladó vasútvonal biztosította a közvetlen összeköttetést Romániával, amely ország a kisantant felbomlása után is fontos kereskedelmi partner maradt Prága számára. Ugyanakkor számos, egyre nehezebb probléma is felütötte a fejét. A központi vezetés ugyanis nem feltétlenül bízott meg a Huszton berendezkedő Volosin-kabinetben, amelybe kinevezte a cseh Lev Prchala tábornokot miniszterré – ez a döntés pedig tovább nehezítette a cseh és a ruszin kormányzat közti kapcsolatot.

Szintén nem kedvezett a viszonynak az sem, hogy bár februárban lezajlottak a választások, Emil Hácha államfő nem hívta össze a tartománygyűlést, a szojmot 1939. március 2-ára, amit Avgusztin Volosin szorgalmazott, majd végül a kialakult vitás helyzetet úgy sikerült megoldani, hogy a köztársasági elnök március 15-ét jelölte ki a nyitóülés napjának. Emellett a központi költségvetést is alaposan megterhelte a továbbra is meglehetősen fejletlen terület fenntartása (hogy milyen volt a csehszlovák időkben Kárpátalja, arról Ivan Olbracht regényei, szociográfiái szólnak a legplasztikusabban).

A pénzügyi kiadások kapcsán 1939. március elsején a prágai magyar követ, Wettstein János számosítva azt közölte, hogy napi 1,5 millió koronájába kerül Kárpátalja az ország központi vezetésének, emellett az sem tetszett feltétlenül Prágának, hogy külpolitikai téren is mozgolódni kezdett a Volonsin-kormány. A követ úgy vélte: a csehek már lemondanának területről, de ezt nem vallhatják be nyíltan. Wettstein már csak azért is vélhette ezt logikusnak, mivel a cseh területekről csak Szlovákián keresztül lehetett elérni Kárpátalját, és a pozsonyi kormányzat sem a Prága felé viselt feltétlen hűségéről volt ismert, így a huszti vezetést nehéz lett volna rendre utasítani, ha esetlegesen Szlovákia kikiáltja a függetlenségét.

Munkács 1938. november 2-án visszakerült Magyarországhoz.
Munkács 1938. november 2-án visszakerült Magyarországhoz.
Fotó: FORTEPAN

Wettstein jelentése azonban szöget üthetett a budapesti vezetés fejébe, mivel Vörnle János, a magyar külügyminiszter helyettese március 6-án már azzal kereste fel František Chvalkovskýt, a csehszlovák külügy vezetőjét, hogy Magyarország hajlandó lenne megvásárolni Kárpátalját, de csak pénzt tudnának érte adni, területeket nem. Vörnle a megbeszélésről szóló jelentésében úgy vélte, hogy Chvalkovský nem zárkózott el, hanem inkább arról érdeklődött, hogy mi Németország véleménye az ajánlatról. Vörnle erre azt felelte, hogy csak akkor tájékoztatják Berlint, ha Cseh-Szlovákia rábólint az üzletre. Chvalkovský közölte, hogy a magyar felvetésről még egyeztetnie kell az elnökkel.

A válaszra már nem került sor, mivel tíz nappal később már Cseh-Szlovákia sem létezett: miután március 14-én Szlovákia német nyomásra kikiáltotta függetlenségét, Emil Hácha pedig Berlinben „kért” védelmet a maradék cseh területekre. Kárpátalján a Volosin-kormány nem késlekedett a függetlenedéssel, de őket Berlin sem ismerte el. A magyar kormányzat pedig azonnal cselekedett, és az útnak induló honvédek végül pár nap birtokba vették a területet, majd elérték a lengyel határt.

Magyarország kárpátaljai jelenléte ellen Nagy-Britannia és Franciaország sem emelt kifogást, mivel a két hatalom számára inkább helyben a megfelelt a magyar, mint német jelenlét. A vételi ajánlat azonban feltételezi, hogy az a két érintett fél, vagyis Cseh-Szlovákia és Magyarország között jött volna létre, amely a müncheni elveknek megfelelt volna. A nagyhatalmak ugyanis 1938. szeptember 30-án kimondták, hogy a magyar és lengyel kisebbségek helyzetének rendezését az érintetteknek kell egymás között rendezniük. Igaz, mint már említve volt, a ruszinokra ez nem vonatkozott, de később Nagy-Britannia azzal érvelt az első bécsi döntéssel szemben, hogy Prága és Budapest nem a határokról, hanem csak döntőbíráskodásról egyezett meg, másrészt Magyarország megsértette az ott lefektetett határokat, amikor a honvédek megkezdték a kárpátaljai hadműveletet 1939. március 15-én.

Felhasznált irodalom:

Kárpátalja korszakbeli történetéhez bővebben lásd: Kárpátalja 1938-1941. Magyar és ukrán történeti közelítés (szerk.: Fedinec Csilla), Teleki László Alapítvány, Budapest 2004.

Ivan Olbracht kárpátaljai műveihez lásd: Spiró György: Ivan Olbracht

Feltételezhető, hogy egy sikeres adásvétel esetén a háborús évek folyamán Nagy-Britannia legalább addig elismerte volna a területcserét, amíg nem fogadja el az Edvard Beneš-féle csehszlovák emigráció álláspontját a müncheni döntés nullifikálásáról, amely az első bécsi döntést is semmissé tette. Beneš kapcsán megjegyzendő, hogy Kárpátalja számára sem volt létfontosságú terület: már 1939-ben felajánlotta azt a londoni szovjet követnek, Ivan Majszkijnak, és bár később hirdette, hogy Csehszlovákia a München előtti határait fogja visszakapni, 1944 telén belenyugodott abba, hogy a terület „megszavazta,” hogy a Szovjetunióhoz kíván csatlakozni.

Magyar és lengyel katonák találkozása az ismét létrejött közös határon

(Borítókép:  Magyar tüzérség vonul át a körösmezői Tisza-hídon, 1939. - fotó: Berkó Pál / FORTEPAN)

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?