Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Kim Ir Szen a magyar masszőrnőjének szidta Arafatot

Kim Il-sung
2018.03.11. 15:41
Korea mindig is rejtélyes, elzárt ország volt a nyugati emberek számára, sokszor nehezen érthető szokásokkal, mentalitással. Az ország kettészakadása óta ezt az is nehezítette, hogy Észak-Koreában kiépült egy klasszikus, ugyanakkor rengeteg egyéni vonással bíró sztálinista diktatúra, amely nagyrészt ma is őrzi elzártságát. Egy nyírcsaholyi magyar asszonynak azonban megadatott, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a diktatúrával, illetve annak első vezetőjével, Kim Ir Szennel, akit éveken át kezelt. Emlékei most könyvben is megjelentek.

Herman (később Szilágyi-Herman) Erzsébet egy kis Mátészalka melletti településről jutott el odáig, hogy Észak-Korea első vezetőjének masszőre-terapeutája legyen. Az oda vezető út azonban igen rögösnek bizonyult. Erzsébet gazdálkodó családban született, egy ideig dolgozott építkezéseken, majd bérelszámolóként, végül pedig ápolónő lett Sztálinvárosban (ma Dunaújváros). Ekkor került először kapcsolatba Koreával; az 1950-53 közötti háború idején egy komplett magyar kórház került az ázsiai országba, amely még sokáig magyar személyzettel üzemelt. Ide kerestek embereket, de Erzsébetet elküldték, mondván még nem fejezte be tanulmányait.

Az 1956-os forradalom alatt Ausztriába ment, ahonnan Svájcba került. Itt ismerkedett meg férjével, Szilágyi József újságíróval és a különféle távol-keleti gyógymódokkal is. Egy ideig akupunktúrát, majd lábreflexológiát tanult, végül pedig 1970-ben nyirokmasszázs-tanfolyamot végzett, és az ez utóbbihoz elengedhetetlen kozmetikusi képesítést is megszerezte.

Miután évekig tanulta a masszázst, maga is oktató lett, illetve sikeres magánpraxist üzemeltetett Lausanne-ban, ahová Svájc minden részéről tódultak a kliensek. Híre a határokon is túljutott, 1986-ban ugyanis egy koreai diplomata kereste fel azzal, hogy képezzen ki egy koreai jelöltet masszázsra.

Hosszas alkudozás után (amely alatt Erzsébetet több súlyos csapás is érte, elvesztette férjét és öccsét is) végül abban maradtak, hogy az asszony utazik Koreába. Ekkor vált világossá az is, hogy a végcél nem Szöul, hanem Phenjan. A nő nem mindennapi történetéről Bod Péter készített egy visszaemlékezés/interjúkötetet Barátom, Kim Ir Szen címmel, ami tavaly jelent meg – a cikkben szereplő idézetek innen valók.

Kim Ir Szen fogadja Ceausescut 1971-ben. A román diktátort érezte magához talán legközelebb a keleti blokkból.
Kim Ir Szen fogadja Ceausescut 1971-ben. A román diktátort érezte magához talán legközelebb a keleti blokkból.
Fotó: Wikipedia

Bár többen is megpróbálták lebeszélni, végül 1987-ben Erzsébet úgy döntött, belevág a "nagy kalandba" - azt nem is sejtette, hogy az első körben néhány hetes időtartamból később éveken át tartó vissza-visszajárás lesz. Természetesen Phenjanban kiemelt bánásmódban részesült, ami azért egyet jelentett az állandó megfigyeléssel és az elzártsággal is.

Ekkor merült fel az is, hogy egy "idősebb, beteg urat" személyesen is kellene kezelnie a tanítás mellett, bár akkor még nem tudta, hogy a kifejezés Kim Ir Szent takarja. A másik meglepetés akkor érte, amikor meglátta, hogy a magával hozott francia szakkönyveket másnapra nemcsak lefordították, de szabályos kötetként ki is adták koreaiul. 

Sokat tudok segíteni, ez azonban hosszadalmas lesz. Teljes mértékben azonban nem tudom meggyógyítani

– mondta az első kezelés után az idősebb úr népes orvosgárdájának, bár az még ekkor sem tudatosult benne, hogy kicsoda legújabb páciense. Rövidesen a hotelből egy moziteremmel, biliárdszobával, légkondival felszerelt villába költöztették, ám szabadon, pláne egyedül sosem mozoghatott. Amikor nem szerveztek neki programot, szabad idejét a villában töltötte.

Egyik este szobájában üldögélve eszébe jutott, hogy bekapcsolja a tévét. (...) Három adást talált, és az egyiken politikai gyűlést közvetítettek, amelyen feltűnt az a férfi, akit az asszony kezelt. A felvételek egyértelművé tették, hogy nem csupán magas rangú, de alighanem első számú vezető lehet a betege.

Az első, kéthetes turnust még több követte, amelyek során Erzsébet a politikussal és a mellé beosztott személyzettel (tolmács, sofőr, testőr) is egyre mélyebb kapcsolatot alakított ki. Kim Ir Szennel is egyre többet beszélgettek, bár politikáról csak elvétve esett szó, már ha az első alkalommal Erzsébet által elsütött Hruscsov-viccet nem számítjuk annak. A diktátor, aki nagyon elégedett volt a kezeléssel, a maga módján barátkozni is próbált. Ezt mutatták az ebédmeghívások, az ajándékok (egy alkalommal például egy rekesz észak-koreai sör). Kim Ir Szen állapota – jelentős részben Erzsébet tevékenysége miatt – rengeteget javult, amivel a politikus is tisztában volt.

Szilágyi- Herman Erzsébet a Kim Ir Szen téren, háttérben a Nagy Népi Tanulmányi Palota.
Szilágyi- Herman Erzsébet a Kim Ir Szen téren, háttérben a Nagy Népi Tanulmányi Palota.
Fotó: librarius.hu

Erzsébet a mindennapos találkozások során (1987 és 1992 között részletekben összesen két évet töltött az országban) óhatatlanul is bepillantást nyerhetett az észak-koreai csúcsvezető gondolatvilágába, mindennapjaiba, és így egy kicsit az ország turisták elől még jobban elzárt részébe is. Kim Ir Szen, ha röviden is, de időnként megosztotta vele aktuális gondjait – például a Szovjetunió felbomlásának időszakában – kifejtette neki nézeteit, a kezeléseken kívüli találkozásokon pedig kicsit magánemberi oldaláról is bemutatkozott. És ezzel el is jutottunk a könyvben is többször felbukkanó kérdéshez, hogy mit jelent egy diktátort kezelni, neki segíteni.

Erzsébet úgy vélekedett, hogy neki mindenkin kötelessége segíteni, aki hozzá fordul, ugyanakkor – ha nem is olyan erősen – óhatatlanul előkerül Az utolsó skót király című filmben is feszegetett probléma. A terapeutának ugyanakkor az ország előnyösebbik arcát mutatták (például hiába kérte, nem vitték el rizsültetésre) – erről úgy fogalmazott, hogy "aranykalitkában" tartották – és akkoriban eleve jóval kevesebbet is tudhatott a nyugat Észak-Koreáról. A bezártságot nehezen viselte; két alkalommal volt "börtönlázadása", egyszer észrevétlenül pár órára ki tudott surranni a villából, második alkalommal viszont már azonnal megjelentek kísérői, akik gondoskodtak arról, hogy "el ne tévedjen".

Erzsébet történelmi pillanat szemtanúja volt, amikor Kim Ir Szen neki szidta a hivatalos látogatásról csúnyán elkéső Jasszer Arafatot, illetve alkalmanként (igaz messzebbről) megfigyelhette a "Ferenc Ferdinánd-szindrómás " Kim Dzsongil-t is. A "trónörökös", bár elképesztő hatalommal bírt, ekkor már egyre nehezebben viselte a másodhegedűsi szerepet, és nagyon szerette volna kézbe venni az országot. Ezt jól mutatja, hogy élesen kikelt apja USA-hoz közeledő (persze ez csak relatív, sarkítva itt már az is eredménynek számít, ha nem homokzsákok fedezékéből tárgyalnak egymással) politikája ellen. Kim Dzsongil egy alkalommal Erzsébetről is megemlékezett, amikor azt mondta apjának, hogy

Én majd elintézek mindent. Pihenj, ott a masszírozónőd. Szórakozz, vegyél ki szabadságot.

Bár más nem hangzott el a két Kim viszonyáról, az is jelzésértékű volt, hogy az asszony összesen kétéves kint tartózkodása alatt nem találkozott a Kim Dzsongillel, csak messzebbről láthatta párszor. Az általa írt színdarabokat-operákat-filmeket viszont többször is megtekinthette; ide kívánkozik, hogy ezekhez az ötletek mellett néha a színészeket és a rendezőt is lopták, a szó szoros értelmében. Erzsébet egyszer lehetőséget kapott arra is, hogy egy szovjet-kínai-mongol körútra elkísérje a vezetőt, ahová a még Mao Ce-tungtól kapott különvonattal mentek, de ezzel a meghívással nem élt. Találkozhatott viszont azzal az orosz katonával, aki jóval korábban fél karja árán mentette meg Kimet a neki szánt gránáttól, és az észak-koreai vezető személyesen közölte vele Kádár János halálhírét is. Egy alkalommal magyar úttörőkkel is találkozott, persze a tolmács hamar véget vetett a magyarul folyó (és így neki érthetetlen = gyanús) beszélgetésnek. 

Az is érdekes lehetett, amikor a tolmács fű alatt a hazainduló asszonyt kérte meg, hogy szerezzen be neki néhány nyugati pornófilmet, vagy amikor Kim Ir Szennel kettesben (értsd: minimális kiszolgáló személyzettel) mentek horgászni, és a zsákmányt a menet közben befutó mobil konyha azonnal fel is dolgozta. A kötet megjelenését élénk sajtóvisszhang kísérte, ami nem csoda, hiszen nagyon kevés nyugati kerülhetett ilyen kapcsolatba a remetebirodalom alapító-államfőjével. Az alábbi riportban Szilágyi-Herman Erzsébet is megszólalt;

A történetek mellett a nő visszaemlékezése árnyalja azt a sok forrásban olvasható képet is, miszerint a diktátor utolsó néhány évében jóformán magatehetetlen volt, és gyakorlatilag helyette kormányoztak. A helyzet pont az ellenkezője; Kim Ir Szen állapota utolsó éveiben sokat javult (korábbi járásképtelensége is megszűnt), így lehetett arról szó, hogy az 1992-es kezeléssorozat után két év szünetben állapodtak meg – az újrakezdés viszont a politikus hirtelen halála miatt maradt el. Bár egyes források szerint a diktátor utolsó éveiben rendszeres vérátömlesztéssel is igyekeztek javítani állapotán, ez jó eséllyel feltűnt volna a masszőrnek. Erzsébet véleményét erősítette meg Jimmy Carter volt amerikai elnök, aki 1994 júniusában, tehát egy hónappal Kim halála előtt tárgyalt az államfővel, akinek esetleges rossz állapotáról egy szót sem ejtett, sőt az, hogy hosszabb hajóútra is mentek, épp ellenkezőjére utal.

A kötet nagy érdeme, hogy a filmre kívánkozó életút mellett több helyen kitér az adott témához vagy korszakhoz kapcsolódó világpolitikai eseményekre is, ugyanakkor azokat nem telefonkönyvszerűen taglalja. Amit viszont személy szerint hiányoltam, az egy rövid összefoglaló Korea 19-20. századi történelméből, főleg amiatt, mert a téma a legtöbb olvasó előtt csak csekély mértékben ismert. Ez azonban nem von le a könyv értékéből, amely a laikus közönség (ide sorolva e sorok íróját is) mellett a szakmabelieknek is szolgálhat jó néhány érdekességgel.

Szilágyi-Herman Erzsébet - Bod Péter: Barátom, Kim Ir Szen Szépmíves Könyvek, Budapest, 2017.

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!