Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Gyarmatosítás elítéltekkel, francia módra: 300 éves New Orleans

1
2018.05.06. 23:53

A francia René-Robert Cavalier de La Salle 1682-ben járta be az észak-amerikai kontinens déli, csaktó (choctaw) indiánok lakta mocsárvidékét. Fő célja az volt, hogy – első európaiként – felderítse, ezután kolonizálja és civilizálja a Mississippi-folyó völgyét. Lehajózott egészen a Mexikói-öbölig, majd patrónusa, XIV. Lajos tiszteletére a Mississippi nyugati medencéjében megalapította La Louisiane francia gyarmatot.

Eddigre Franciaország és Spanyolország hadban állt egymással, és Lajos úgy gondolta, hogy a térségben egyre inkább jelen lévő spanyolok ellen stratégiailag fontos lenne egy megerősített francia kolónia létrehozása a folyó torkolatánál, amivel La Salle-t, Louisiana első hivatalos kormányzóját bízta meg. Az expedíció azonban kudarcba fulladt. Az eredeti terv a Mississippi torkolata lett volna, ehelyett végül a jóval nyugatabbra fekvő, a mai Texasban található Matagorda-öbölben alapítottak kolóniát, amelyet csupán két évig tudtak fenntartani, aztán nyomtalanul eltűnt, 1687-ben La Salle-t is megölte két lázadó.

Tizenhárom évvel La Salle után az új-francia Québec gyarmaton született Le Moyne testvérek, Iberville és Bienville, próbálkoztak meg azzal, hogy egy maradandó erődítményt hozzanak létre Louisiane gyarmaton – angolul majd Louisiana lesz belőle –, valamint hogy megtalálják, és újra feltérképezzék a Mississippit. 1699-ben megalapították az első településeket Pointe de Mardi Gras és Mardi Gras Bayou néven, ekkor ünnepelték meg az első Mardi Gras-t is. Expedíciójuk tagja volt Douay atya is, az egyetlen túlélő La Salle társaságából. Az ő segítségével azonosították be a Bayougoula indiánok lakhelyét, majd így már könnyű volt rátalálniuk La Salle elveszett Mississippijére.

1701-ben Bienville vette át Louisiane vezetését. Nem sokkal később építettek egy kisebb erődöt a Bayougoula falu közelében, de kiderült, hogy az indiánok csak fegyveres védelmet reméltek a franciáktól, a folyó áradásának szabályozásáról fogalmuk sem volt. Ezért Bayou St. John (a bayou a bayuk indián szóból ered, amelyet a mocsarat összekötő, hosszú, keskeny és különösen lassú folyású vizekre használtak) közelében 1704-ben építettek egy St. Jean nevű kis erődöt (a későbbi Spanyol Erőd, amelynek romjai még ma is láthatók) a bayou torkolatánál.

A franciák már Louisiane alapítástól kezdve szerették volna létrehozni az új-francia Párizst, amely az egész térséget és annak kereskedelmét felügyelet alatt tartja. Ebben segítségükre volt a skót John Law, akinek nagyravágyó elképzelései közé tartozott egy grandiózus földspekulációs társaság, a Nyugati vagy más néven Mississippi Társaság megalapítása. 1716-ban kötött szerződést Franciaországgal, ez alapján lényegében az állam részvényesként vesz részt a kolonizálásban, cserébe a Mississippi-völgyben kibányászott állítólagos nemesfémért és drágakövekért.

A kiemelt fontosságú gyarmatvárost végül 1718 tavaszán alapították a franciák Nouvelle Orléans néven, Jean-Baptiste Le Moyne de Bienville irányítása alatt, amelyet a kiskorú XV. Lajos régense, II. Fülöp orléans-i herceg tiszteletére neveztek el. A Mississippi Társaság is jóváhagyta a Bienville által választott helyet a Mississippi egyik kanyarulatánál, viszonylag közel az öbölhöz. Az első telepesek három hajóval érkeztek, 500 katonával és elítélttel együtt. A korai időszakban viszont New Orleans kietlen pusztaság volt, inkább csak egy állomás az átutazó telepeseknek, mint város. A csaktó indiánoktól ellesett technikával készült rönkházak hamar összedőltek vagy elrohadtak, a gyakori áradás sártengerré változtatta az utakat, emellett a klíma, az aligátorok és a moszkitók is rengeteg bosszúságot okoztak a telepeseknek. A város lakossága ráadásul a legvadabb és legelvetemültebb zsiványokból állt: az anyaországból deportált gályarabokból, tolvajokból és csempészekből. 1719. október 20-án kelt levelében így ír Bienville a francia kormánynak:

„Mindössze egy dezertőrökből, csempészekből és csirkefogókból álló csapatom van, akik nem csak arra készek, hogy elhagyjanak, hanem arra is, hogy ellenem forduljanak.” [1]

1720. május 9-én jött a válaszlevél Fülöp régenstől, amelyben ígéretet tesz arra, hogy véget vet a bűnözők és egyéb nemkívánatos személyek Louisianába szállításának.

Ugyanakkor elég nagy problémát okozott a nők hiánya is. Bienville ez ügyben is kétségbeesett levelet írt a francia királynak:

„Az embereim magányosak. Az erdőben kergetik a lányokat. Küldjetek asszonyokat.” [2]

Azonban nem volt könnyű olyan lánykákat találni, akik szívesen szórakoztatnák ezeket a folyóparti gazembereket, ezért párizsi börtönökből és javítóintézetekből gyűjtötték össze a nőket. Például 1719 júniusában 299 fiatal nőt deportáltak Louisianába, akiket a párizsi rendőrség „viselkedésük rendkívüli leromlásának” vádjával tartóztatott le. A hajó utaslistáján elég lealacsonyító megnevezésekkel szerepelnek, például „tökéletes disznó”, „megrögzött csábító”, „késforgató”, „mindenféle bujaságra kapható”. Azonban nem mind érkeztek meg az Újvilágba, többen meghaltak indulás előtt, útközben, majd partra érés után is. Pierre François-Xavier de Charlevoix vándorlelkész 1721/22 telén járt ezen a vidéken. Azonban talán ő az első, aki lepusztultsága ellenére nagy hatalmat és sikeres jövőt jósol a településnek:

„Végre megérkeztem Nouvelle Orleans, New Orleans híres városába. [...] Ez a vad és elhagyatott hely, amelyet jelenleg szinte teljes egészében nádas és fák borítanak, egy nap, és talán ez a nap már nincs messze, egy nagy és gazdag kolónia fővárosává válik.” [3]

A Law által beígért hatalmas gazdagság ellenben csak nem jött, az időjárás viszontagságai is rendszeresen megtépázták a várost. A Mississippi Társaság már majdnem lemondott a településről, azonban Bienville meggyőzte a városi tanácsot, hogy New Orleans legyen Louisiana fővárosa az addigi Biloxi – illetve egy kis ideig Mobile – helyett. Ugyanakkor Bienville rátalált egy ragyogó építészre, Adrien de Pauger-re, akivel elkezdték kialakítani azt a városképet, amit már évekkel korábban megálmodtak.

Eszerint New Orleans paralelogramma alakban terült el, amelyet az utcák 66 egységes méretű tömbre tagolnak a folyó felé nézve. Bienville egy nagyobb folyóparti teret is kialakított, hogy majd ott tarthassák a parádékat, a Place d'Armes-t (a mai Jackson Square). A térről nyílna a templom, a parókia, a börtön és a laktanyák is. Biztos nem gondolták, hogy ennyire maradandót alkotnak, ez a rácsos elrendezés ugyanis ma is látszik a Francia Negyed utcáin, ez a kerület tulajdonképpen város a városban. Az utcák elnevezésével is egy Párizshoz hasonlatos metropolisz képét szerették volna tükrözni. Például a fő utca a Royal Street nevet kapta, de lett Bourbon Street, St. Louis Street és még Bienville Street is. Az első népszámlálást 1721 novemberében tartották, amely során 470 személyt vettek nyilvántartásba: 145 férfit, 65 nőt, 38 gyermeket, 29 fehér szerződéses szolgálót, valamint 172 fekete, illetve 21 indián rabszolgát. Az emberek mellett volt még 36 tehén és 9 ló.

1722 szeptemberében pusztított az első feljegyzett hurrikán New Orleans-ban, majdnem minden építményt megsemmisítve. A folyó által létrehozott természetes gát sem védte meg a várost a rendszeres áradásoktól és a trópusi viharoktól, főleg, hogy egyes részei a tengerszint alatt feküdtek. Ezért nekiálltak egy rendes gát- és csatornarendszer kialakításának. A közbiztonsággal viszont még mindig voltak problémák. De Valdeterre tábornok szerint a lakosok védelmére ideküldött csapatok

„fegyelem, fegyverek vagy lőszer, sőt legtöbbször rendes öltözék nélkül vannak, és gyakran kényszerülnek arra, hogy az indián törzsektől szerezzenek ételt. [...] Röviden, ez az ország Franciaország szégyene, ahogy mondani szokták, vallás nélkül, fegyelem nélkül, rend nélkül és rendőrség nélkül.” [4]

Minden elhanyagoltsága ellenére New Orleans kezdte egy rendezett város képét mutatni. Újabb utcákat építettek ki, a közeli mocsarakat lecsapolták, a lakosság létszáma megduplázódott, egy 1727-es összeírás szerint már 938 lakos rendelkezett New Orleans-i tulajdonnal.

A nehézkes kezdet után New Orleans első aranykora 1743-ban köszöntött be, amikor megérkezett Franciaországból Pierre-Cavagnal de Rigaud de Vaudreuil márki. Feleségével a francia udvar eleganciáját és finom úri modorát szerették volna megvalósítani a még mindig túl nyers vidéken. Ezért egy mini Versailles-t hoztak létre, ahol elegáns vacsorákat, bálokat és banketteket tartottak. Az ő ittléte alatt kezdték el ünnepelni a Mardi Gras-t, az első New Orleans-i színházi előadás is hozzájuk kötődik.

Források

De Charlevoix, P. F.-X.: History and general description of New France. Vol. VI. John Gilmary Shea, New York, 1872.

De Charlevoix, P. F.-X.: Journal of a voyage to North America. Vol. II. The Caxton Club, Chicago, 1923.

Clark, John G.: New Orleans 1718-1812: An Economic History. Louisiana State University Press, Baton Rouge, 1970.

Leavitt, Mel: A short history of New Orleans. Lexikos, San Francisco, 1982.

Urbán Aladár: Terjeszkedés tengertől tengerig. Az Egyesült Államok területi növekedése 1853-ig.

Hivatkozások

[1] Leavitt 27.

[2] Leavitt 26.

[3] Charlevoix 1923 258.

[4] Leavitt 32.

1763-ban a britek azonban megnyerték a hétéves háborút a franciák ellen. Ezért az 1762-ben Fontainebleau-ban kötött ideiglenes békeszerződés titkos záradékának értelmében – amit az 1763-ban kötött párizsi békével megerősítettek – a spanyolok megkapták a francia gyarmat Mississippitől nyugatra eső részét New Orleans-szal együtt, annak kompenzálásaként, hogy a briteknek át kellett adniuk Floridát, akik nem mellesleg a volt francia gyarmatból a folyótól keletre eső részt (Baton Rouge-zsal, Natchezzel és Mobile-lal együtt) és Kanadát is megszerezték. Ezzel a franciák elvesztették amerikai területeiket, viszont XV. Lajos kifejezetten örült, hogy megszabadult a magas fenntartási költségű gyarmattól.

Épület a Royal Streeten
Épület a Royal Streeten
Fotó: Dan S. Leyrer / The Historic New Orleans Collection

A spanyol fennhatóság 34 évig tartott. Ennek hatása főleg a városi adminisztráció, a törvénykezés és az építészet területén tetten érhető. Egy hatalmas tűzvész 1794-ben 40 háztömböt pusztított el a folyótól a Bourbon Streetig. Az újjáépítés miatt szinte az egész Francia Negyed képe megváltozott, a spanyol kolonizáló építészet lett az uralkodó. 1800-ban a titkos San Ildefonso-i szerződés értelmében Louisiana ugyan visszakerült a spanyoloktól Franciaországhoz, azonban 1803-ban Napóleon eladta a gyarmatot 15 millió dollárért a Louisiana Purchase keretén belül az Egyesült Államoknak.

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

(Borítókép: La Louisiane gyarmat - forrás: The Historic New Orleans Collection)