Lenke
18 °C
28 °C

Szép ez a lakás, mostantól az enyém

fortepan 83611
2018.07.03. 10:01
Budapest 1944-45-ös ostroma után egy megszálló hadsereg rendezkedett be a magyar fővárosban. A fosztogatások, a nemi erőszak, a gyilkosságok és a málenkij robot mellett a lakosságnak egy másfajta veszéllyel is számolnia kellett. A szovjetek tömegesen költöztek be a nekik szimpatikus ingatlanokba.

A Szovjetunió számára Budapest elfoglalása mérföldkő volt. A milliós nagyváros bevétele igényelte a legnagyobb bevetett erőt a magyarországi harcok során, s így a harcok után, az itt állomásoztatott haderő létszáma is jelentős volt. Az ország fővárosa és legnagyobb városa lett a megszállás központja is. Noha a város romokban hevert,  a lakásállomány jelentős része pusztult el vagy sérült meg, a megszálló szovjetek elszállásolása is komoly problémát jelentett.

A Vörös Hadsereg a lakhatás feladatát a háborús szokásjog legkegyetlenebb hagyományai szerint oldotta meg.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy fosztogatás és (nemi)erőszak kíséretében gyakorlatilag elfoglaltak bizonyos kiszemelt ingatlanokat. Az 1945 első negyedévében kialakult állapotokat a háború utáni adminisztrációnak valahogy szabályos mederbe kellett terelnie. Értelemszerűen a lakások jogos tulajdonosaik/bérlőik számára való visszajuttatása nem jöhetett szóba, ezért a megszálló hadsereg katonái számára kellett megteremteni a jogalapot és bejegyezni az ingatlanhasználat tényét.

Ez közel sem volt zökkenőmentes. A minisztertanács jegyzőkönyveinek tanúsága szerint a probléma a legfelsőbb szintekig feljutott, és 1946 végén is akut volt:

„Dr. Balogh István: A polgármestertől egy beadvány érkezett, melyben az idegen hatalmak birtokába jutott budapesti házaknak és ingatlanoknak átadása ügyében kér állásfoglalást. A polgármester beadványa szerint az oroszok azonnali kiürítéseket kérnek. Több esetben már eszközölt is ilyen kiürítéseket, de felteszi a kérdést, vajon kötelezve vagyunk-e honorálni oly irányú kéréseket, hogy a lakók azonnal hagyják el a lakásukat. Ha a lakó nem is tulajdonosa a lakásnak, csak bérlője, akkor is a jogszabályok az irányadók. Az ingatlan lehet bárkié, de bárkinek a tulajdonában van, a kérdést csak a magyar törvények értelmében lehet rendezni. Ez tulajdonképpen csak egy elvi bejelentés, mert ha nagyon követelőznek úgyis próbálnak valami utat keresni és honorálni kérelmüket, csak azt kívánja leszögezni, hogy mi erre nem vagyunk kötelezve.

[Ries] Igazságügyminiszter: Elvileg a polgármesternek van igaza, más részről azonban bizonyos háborús szokás-maradványok érvényben vannak. A békekötés után természetes, hogy ennek meg kell szűnnie.

Rákosi Mátyás államminiszter: Magánjogi viszonyokon nem változtat a háború.

[Rajk] Belügyminiszter: Ezt a problémát a maga részéről nem látja nagyon egyszerűnek. Kétségtelen, hogy megvannak a magánjogi viszonyok, de igen sok esetben kényszerrel fel kellett borítani. Nagyon sok baj van a kényszer-betelepítésekkel kapcsolatban. Miután a betelepítés megtörtént, magánjogi viszony alapján megjelenik a tulajdonos és követeli, hogy néhány hét vagy 1 hónap alatt hagyja el a lakó a lakást.”[1]

A szövegrészlet több kérdést is felvet. Az egyik persze Rákosi meglehetősen cinikus mondata, ennek kibontása egy hosszabb írást érdemelne, itt erre azonban nincs lehetőségem. Amit röviden vizsgálnék az a lakás(el)foglalások kezelésének módja, a szóhasználat és a szóhasználat mögötti kérdésekre, problémákra való válaszok keresése. Itt nem csupán arról van szó, hogy azt tudnánk meg, hogy egy adminisztrátornak milyen volt a szókincse, hanem nem is annyira rejtett utalásokat kapunk arra vonatkozóan, hogy az 1945-ös év lakásfoglalásai miként zajlottak.

2016-ban kezdtem kutatni, hogy a Ganz Hajógyár pártkáderei milyen juttatásokban részesültek, Rákosi Mátyás testvéréhez, aki a csepeli Weiss Manfréd Művek igazgatója volt, hasonlóan kaptak-e lakásokat.

Kapcsolódó írások

Janza Károly kommunista munkásigazgatóról szóló írásomat itt érhetik el, a Ganz Hajógyári pártbizottsági iratokról szóló rövid összefoglalóm itt, Rákosi Mátyás öccséről, Ferencről szóló írásomat pedig itt.

Az üzemi pártbizottsági iratokban csak a munkásság lakásügyeit érintő iratokkal találkoztam. A kerületi lakáshivatalok iratanyagát kezdtem el aszerint átnézni, hogy mely városrészekben kaphattak potenciálisan lakást a pártkáderek. Budapest XII. kerületének (Buda, Hegyvidék) lakáshivatalai iratai több tízezer ügyet jelentenek, ezért először az iktatókönyvek vizsgálatát tűztem ki célul. Ezek a kötetek regisztrálták az egyes iratok iktatószámait, az érintett lakás címét, illetve az igénylő nevét. Az iktatókönyvi bejegyzések alapján számos kérdés merült fel. A legfontosabb az, hogy ha az a hipotézis helytálló, hogy a pártkáderek és különösképpen az elit lakásokat is kapott, akkor ennek milyen kijárt útja, útjai voltak.

Ezen a ponton visszakanyarodnék írásom legelső kérdéséhez, a szovjetek által igénybe vett lakások ügyéhez. A lakásokat ugyanis a szovjetek távozása után csak részben adták vissza az eredeti tulajdonosnak/bérlőnek! A XII. kerületben az 1945 és 1948 között keletkezett iktatókönyvekből kiderül, hogy 81 cím (igénylése) szerepel nem természetes személy nevén. A vizsgálat tárgyául kijelölt, nem természetes személyek által kiigényelt ingatlanok egyik csoportja pártszervezetek igényléseit takarja. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy míg az FKgP 1, az SZDP 2, addig a Kommunista Párt 9 cím igénylését tette meg. A legnagyobb halmazt azonban nem ezek az igénylések alkotják. A szovjetek által igénybe vett ingatlanok lajstroma a leghosszabb, csak a XII. kerületben 37 cím. (Egy cím több lakást is jelenthet társasház esetében!) A képet az is tovább árnyalja, hogy míg egy igénylés zárulhatott elutasítással is, addig

a szovjet hadsereg által igénybe vett lakások bejegyzése sok esetben konkrét elfoglalás későbbi regisztrálását jelentette.

Erre a tényre utal az 1945-ös rendelet, amelyik mindössze három napot adott a házfelügyelőknek, hogy bejelentések az ilyen lakáshasználatokat. 

„Vas Zoltán elvtárs, polgármester rendeletet adott ki — a rendelet rövidesen falragaszokon is megjelenik —. melynek értelmében minden házfelügyelő köteles a rendelet életbelépésétől számított 3 napon belül bejelenteni a megszálló katonai és polgári alakulatok (amerikaiak, angolok, oroszok stb.), valamint ezek tagjai által elfoglalt lakásokat. Ezekről nyilvántartás készül és a jövőben csak a polgármester előzetes engedélyével utalhatnak ki lakást számukra. Minden ilyen lakásváltozást ezután külön be kell majd jelenteni a kerületi lakáshivatalnak is.” [2]

Visszatérve a nyelvezetre: míg 1945 első felében az „oroszok által elfoglalt lakások” bejegyzés szerepel több helyen, ez a kifejezés később az „oroszok által igénybe vett lakásokra” szelídül. A rendelet megjelenése után pedig felbukkan az „Orosz tisztek részére Vas Zoltán polg.m. határozata alapján” bejegyzés is. A SZEB megalakulását követően, zömmel 1945 második felétől pedig megjelenik a „Szövetséges Ellenőrző Bizottság”, mint igénylő. A szóhasználat legalább három problémára hívja fel a figyelmet. Egyfelől rávilágít arra a tényleges viszonyra, amely a megszállók és a megszállt lakosság között állt fenn, s amelyet vastagon kívánt elfedni az 1945 utáni (kommunista) politika és propaganda. Az a tény, hogy a rendkívül szűk réteg által megismerhető iktatókönyveken felül az „elfoglalás” és a szovjet helyett „orosz” szavak jelentek meg még a Népszavában is, rávilágít arra, hogy ez a felülről irányított propagandamunka és nyelvhasználat nem jelent meg mindenhol egyformán és egyszerre. A Kossuth népe szintén használta az „elfoglalás” szót, az „oroszok” helyett pedig a „megszálló katonai-, és polgári alakulatok” kifejezést vette át. [3] A Szabad Nép cikkében sem az „oroszok”, sem az „elfoglalás” szavak nem szerepeltek, vagy szerepelhettek, helyüket a „megszálló katonai-, és polgári alakulatok” és a „lefoglalta” kifejezések vették át. [4]

Forráshivatkozások

[1] Szűcs László (Szerk.): Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. Magyar Országos Levéltár, 2003. Budapest. 1946. november 15-ei ülés. p. 1661-1662.

[2] Rendelet a megszálló hatóságok által igénybevett (sic!) lakásokról. Népszava, 73. évf., 133. sz. 1945.július. 07 p. 2. A rendeletet a Népszaván túl más újságok is közölték.

[3] Kossuth Népe, 1. évf. 57. sz. 1945. július 8. p. 2.

[4] Szabad Nép, 3. évf. 84. sz. 1945. július 7. p. 4.

[5] HU BFL IV. 1481.b 81. doboz. 2359/1945. Völgy utca 31.

[6] Budapest Székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1948. március 10-ei közgyűlésének jegyzőkönyve. Közli: Fővárosi Közlöny. 59. évf. 14. sz. 1948. április 3. 7. p. 26.

Fontos megemlíteni azt a körülményt, hogy egyes esetekben lakásokról tett említést az iktatókönyvi bejegyzés, egy esetben előfordult az is, hogy a cím mellett szerepelt az „egész villa” kitétel. [5] Az esetek közel harmadában azonban nem került utalás arra vonatkozóan, hogy hány különálló ingatlant vettek igénybe/foglalt el a szovjet csapatok az adott címen. Ennek a kérdésnek a tisztására szintén az esetlegesen fennmaradt iratok kikérése után kerülhet sor.

Folyamatban lévő kutatásom szempontjából legfontosabb kérdés, hogy az ingatlanok eredeti tulajdonosai, akik egy részét a szovjetek üldöztek el otthonukból, részük pedig nem térhetett vissza oda, visszakapta-e lakását a SZEB megszűnése után, és ha nem, kik vették át a lakást. A párizsi békeszerződés megkötése után a SZEB is befejezte működését, s 1947 szeptemberében megszűnt. Ezt követően kezdődhetett meg az „oroszok által igénybe vett” lakások birtokviszonyának rendezése. Erre végül maradéktalanul nem került sor. A parasztpárti Kéry János szavai egy olyan panamát sejtetnek, amely további kutatásokat indokolnak:

„Mindehhez egész röviden hadd fűzzem hozzá azt, hogy időközben nemcsak a SzEB Lakásügyi Döntőbizottság működésével, hanem általában a lakásügyi felszólamlásokkal kapcsolatban panaszok merültek fel, VII. kerületi lakáshivatal vezetőit pedig felfüggesztették. Interpellációm mellett azt merem javasolni a polgármester úrnak, hogy az összes lakáshivatalnál cseréljük ki a vezetőket.Nagyon beleszoktak már a lakások szétosztásába. Ugyancsak merem javasolni, nem konkrét indítványként, hanem felvetett ötletként, tegye a polgármester úr megfontolás tárgyává, hogy a lakásügyi döntőbizottsági tagok között is általában cserét hajtsanak végre.”

[6]

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

 Borítókép: Kilátás a XII. kerületi Tóth Lőrinc utcából a budai várra. A Kommunista Párt az utcában is igényelt lakást. Fotó: Fortepan / Ebner