Lenke
18 °C
28 °C

Tánc mindhalálig: a középkori táncoló járványok nyomában

GettyImages-629542517
2018.07.07. 23:15
500 évvel ezelőtt, 1518 júliusában Strasbourg városának lakói szokatlan jelenségnek lehettek tanúi. A források szerint egy asszony, Frau Troffea egyszer csak táncolni kezdett az utcán. Megállás nélkül táncolt, egyes forrásokban négy, máshol hat napot említenek. Egy hét múlva már 34 fő csatlakozott hozzá, augusztus végére pedig már majdnem 400 ember táncolt minden ok nélkül. Jó páran közülük nem bírták a folyamatos fizikai terhelést, és belehaltak a kimerültségbe, az okozott szívrohamba vagy agyvérzésbe. A hirtelen támadt táncoló járványnak szeptemberben lett vége, amikor a túlélőket egy zarándokhelyhez szállították át.

Bár az 1518-as eset a legjobban dokumentált és a legtöbb forrásban megemlített eset, korábban is előfordult már hasonló a németországi Erfurtban 1247-ben. Nem sokkal ezután a hollandiai Maastricht-ből számoltak be arról, hogy 200 ember addig táncolt szentségtörő módon a Moselle folyó feletti hídon, amíg az leszakadt alattuk és mindannyian megfulladtak.

1374-ben pedig Nyugat-Németországon, a Németalföldön és Északkelet-Franciaországon söpört végig újra a titokzatos, eleinte Vitus-táncként is emlegetett táncoló járvány. A krónikák szerint több ezer ember táncolt teljes agóniában napokon, egyesek heteken keresztül, szörnyű hallucinációktól gyötörve és a szerzetesekhez és papokhoz rimánkodva, hogy mentsék meg lelküket.

Mindenféle embert megtámadott, főleg azokat, akik ülő életmódot folytattak, például a susztereket vagy a szabókat. De még a legszívósabb parasztok is otthagyták a munkát a mezőn, amikor megszállták őket az ártó szellemek. [...] A düh és a szertelen viselkedés annyira megfosztotta őket érzékeiktől, hogy többen közülük kiloccsantották az agyukat az épületek falán, vagy fejjel nekirohantak a sebes folyóknak. [1]

Rejtély, hogy mi késztethette az embereket arra, hogy akaratuk ellenére táncoljanak. Az egyik, szakértők körében is népszerű elmélet szerint anyarozst fogyasztottak. Ez egy gombaféle, ami az érésben lévő gabona szárán fordulhat elő, és ami a szervezetbe jutva többek között hallucinációt, görcsös rohamokat és remegést okoz. A középkorban bizonyosan előfordult járvány vagy ergotizmus (anyarozsmérgezés) a szennyezett liszt fogyasztása miatt. Azonban John Waller történész szerint ez az elmélet nem tűnik túl megalapozottnak, ugyanis az anyarozs-mérgezés tipikus tünetei közé tartozik a vérellátás megszűnése a végtagokban és az ebből következő nehézkesen végzett, koordinációra képtelen mozgás is, ezért valószínűtlen, hogy az anyarozs-mérgezettek képesek lettek volna napokig folyamatosan táncolni. Ugyanakkor azt sem tartja valószínűnek, hogy ennyi ember ugyanígy reagáljon egy pszichotróp vegyi anyagra.

Az azonban egyértelmű, hogy a táncoló járvány áldozatai egyfajta módosult tudatállapotot értek el, ezt mutatja tűrőképességük szokatlanul magas szintje is. Transzállapotban sokkal kevésbé vettek tudomást a fizikai kimerültségről, illetve a fájdalmasan megduzzadt, meggyötört lábukról.

Az 1374-ben kitört járvány szemtanúi vadul tomboló és hallucináló szerencsétleneknek írja le őket. A táncosok démonok neveit kiáltozták, illetve különös ellenszenvvel viseltettek a hegyes orrú cipők, valamint a vörös színű ruhadarabok iránt, amelyek viselőire gyakran rátámadtak. Nők és férfiak

köröket formálva kéz a kézben, látszólag teljesen elvesztve az irányítást érzékeik felett, folyamatosan táncoltak órákon keresztül vad delíriumban, a bámészkodókra való tekintet nélkül, egészed addig, amíg a kimerültségtől a földre nem zuhantak. Ekkor rendkívüli kimerültségről panaszkodtak és nyögtek halálos agóniájukban addig, amíg derekukat szorosan körbebugyolálták, minek hatására magukhoz tértek és panaszmentesek maradtak a következő rohamig. [2]

A szociológus Robert Bartholomew szerint a megszállottan táncolók valamiféle pogány rituálé keretében végezték ezeket az eksztatikus mozdulatokat, azonban a beszámolók szerint szó sem volt arról, hogy önszántukból táncoltak volna, sőt, mozgás közben félelem és kétségbeesés tört rájuk, amelynek az áldozatok hangot is adtak, ha módjuk volt rá.

Egy másik, már valószínűbb magyarázat szerint a pszichés szorongás magas szintje megnövelheti annak valószínűségét, hogy egy személy önkéntelen transzállapotba kerüljön. Ennek tudatában nem véletlen egybeesés, hogy például az 1374-es járvány azokon a területeken terjedt el, amelyeket a XIV. század egyik legpusztítóbb özönvize sújtotta korábban abban az évben. 1518-ban pedig Strasbourg és környékének lakóit hasonló éhínség kínozta a szélsőséges időjárás, a szegényes termés, és ebből következően az iszonyúan magas gabonaár, továbbá a szifilisz megjelenése vagy akár az olyan gyilkos kórok kiújulása, mint a lepra és a pestis. Még a középkor kegyetlen mércéjével mérve is elég kemény éveknek számítottak az elzászi emberekre nézve. Tehát a kétségbeesés és a tömeghisztéria elég alapot nyújthat egy extrém pszichológiai reakcióhoz, viszont ez sem magyarázza meg azt, hogy miért táncoltak ennyien kínjukban.

Ugyanakkor érdekes egybeesés, hogy csak azokon a vidékeken fordulhatott elő az, hogy a pszichés szorongás tomboló táncolássá forduljon át, ahol létezett a hiedelem a táncoló járvánnyal kapcsolatban. Amikor pedig a fizikai vagy szellemi nyomás nagyobb az általában megszokottnál, a táncoló járvány kísértése gyorsabban visszatér. Mindössze olyan emberekre van hozzá szükség, akik hisznek a természetfeletti megszállottságban, elhiszik, hogy átok szállhat rájuk.

Felhasznált irodalom:

Bauer, Patricia: Dancing plague of 1518

Fessenden, Marissa: A Strange Case of Dancing Mania Struck Germany Six Centuries Ago Today

Hecker, J. F. C.: The black death and the dancing mania

Viegas, Jennifer: “Dancing Plague” and Other Odd Afflictions Explained

Waller, John: A forgotten plague: making sense of dancing mania

Waller, John: Dancing death

Forráshivatkozások:

[1] Hecker 125–26.

[2] Hecker 106.

[3] Viegas 4.

Ebből kifolyólag a táncoló járványok előfordulása azt mutatja, hogy azt vallásos félelem vezérelte. Korabeli beszámolók szerint az egyház álláspontja szerint vagy démoni megszállottság vagy túlhevült vér okozhatta. Az 1374-es, illetve az 1518-as járvány kitörésével kapcsolatban tudvalevő, hogy azt hitték, hogy a tánc volt a szenvedés oka, de egyben a gyógymódja is. Maradtak fenn források olyan emberekről, akik ideiglenesen visszanyerték tudatukat azzal, hogy szándékosan visszatáncolták magukat a tudatvesztésbe, abban a hitben, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy megszüntessék ezt az állapotot.

Hasonló célból rendelték el 1518-ban a strasbourgi elöljárók azt az utasítást, hogy az áldozatok folytassák a táncot éjjel-nappal, aminek érdekében egy színpadot is felállíttattak a város központjában, a céhek nagytermeit is megnyitották a táncosok előtt, hogy elférjenek. Hivatásos táncosokat és zenészeket is felbéreltek, hogy folyamatosan mozgásban tartsák az embereket, és így hamarabb átessenek a megszállottság okozta rohamokon. Azonban ez a stratégia katasztrófának bizonyult, a járvány drámai elterjedéséből úgy tűnt, hogy ez a módszer csak segített ennek a pszichikai állapotnak az elterjedésében.

A vallásos hit központi szerepe abban is megmutatkozott a járványok idején, hogy a rohamok jelentősen alábbhagytak, amikor az áldozatok előre kijelölt, általában Szent Vitusnak vagy Szent Jánosnak rendelt szentélyekben imádkoztak és táncoltak vagy egy alapos ördögűzési rituálénak vetették alá magukat. Ugyanis a táncoló járvány által megszállt régiókban a helyiek Szent Vitusnak, egy IV. században elhunyt mártírnak tulajdonították azt, hogyha magukra haragítják, megszállott táncolást szabadít az emberekre.

Epilepsziások menete a molenbeek-i templomhoz
Epilepsziások menete a molenbeek-i templomhoz
Fotó: idősebb Pieter Bruegel / Wikimedia Commons

A XVI–XVII. század folyamán még voltak híradások hasonló esetekről Svájcból és a Német-Római Birodalomból, azonban a XVII. század közepére a táncoló járványok megszűntek Európában. Eltűnésük Waller szerint összefügg azzal, hogy az emberek által addig táplált heves természetfeletti hit is alábbhagyott. A század végére a Szent Vitus-tánc elnevezés már egy egészen más mentális állapotra vonatkozott. Waller szerint

„a táncoló járvány sokat elárul nekünk a késő középkori emberek rendkívüli szupernaturalizmusáról, azonban azokra a szélsőségekre is rámutat, amelyek felé a félelem és irracionalitás vihet minket.” [3]

A cikk az Index és a Napi Történelmi Forrás (www.ntf.hu) együttműködésből jött létre, olvassa az ő cikkeiket is!

Nyitókép: Haláltánc, 15. századi freskó a La Ferte Loupiere-i templom falán (Godong/UIG / Getty Images Hungary)