Edina
0 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka

GettyImages-141556250
2020.01.27. 16:41
A dán zsidók megmenekülése a második világháborúban leginkább a dán embereknek, tanároknak, rendőröknek, halászoknak és néhány politikusnak köszönhető. Németország maga is békésebb volt Dániában, mint máshol, de amikor 1943 nyarán elszánta magát a deportálásokra, a nyolcezer dán zsidóból csak pár százat tudott elfogni. Egy szép történet a kisemberek nagyságáról, az emberi szolidaritásról.

Január 27. a holokauszt emléknapja, 75 éve ezen a napon szabadult fel az auschwitzi haláltábor. Ilyenkor elsősorban arra emlékezünk, hogy a náci Németország, ahol csak tehette, izolálta, majd deportálta a zsidó származású embereket, a háború során összesen hatmillió zsidó ember vesztette életét.

A holokauszt borzalmai mellett arra is érdemes lehet emlékezni, hogy néhány európai ország, több európai nép remekül helytállt a vészterhes időkben. Tavaly ezen a napon mutattuk be Albánia esetét, amely az egyetlen európai ország volt, ahol a második világháború végén több zsidó élt, mint a háború kezdetekor, hiszen az albánok nem segítették a deportálásokat, sőt befogadtak menekülőket.

Dániáról ugyanez nem mondható el: a 8 ezer dániai zsidó közül 1943 októbere után szinte senki nem maradt az országban, ám ennek az oka egy hősies akció volt. A zsidók szervezett Svédországba menekítésében rengeteg bátor és jó szándékú dán vett részt.

X. Keresztély kilovagolt

Dániát 1940. április 9-én szállták meg a németek. Szomszédos ország volt, erős iparral - Dánia abban is stratégiai jelentőségű volt, hogy a németek ugródeszkának szánták Norvégia megszállásához. A teljesen sík országot könnyű is volt elfoglalni, de a dánokat mégis sokkolta, hogy a kis létszámú dán hadsereg érdemi ellenállás nélkül átengedte az országot. Harc nélküli teljes kapituláció Dánia történetében először fordult elő. A megszállás amúgy viszonylag békés volt, a németek deklarálták, hogy a király és a dán kormány a helyén marad, csak éppen együttműködnek velük.

Az 1912 óta hatalmon levő dán király, X. Keresztély másnap, április 10-én ugyanúgy kilovagolt reggel 9-kor a dán királyi család rezidenciájáról, Amalienborgból, azt sugározva, hogy „itt vagyok, én vagyok a főnök”, a dánok pedig szerették volna elhinni, hogy minden maradt a régi, nyugodt kerékvágásban.

Mint az Joachim Jerichow dán filmrendező Jodernes Flugt (a zsidók megmenekülése) című dokumentumfilmjéből kiderül, a 8 ezer dániai zsidó azért természetesen félt a náciktól, akik 1939-től nyíltan a bolsevikok és a zsidó faj megsemmisítéséről beszéltek, de az élet, az iskola, a nyári táborok, az edzések ugyanabban a mederben folytak tovább. A filmben megszólaló szemtanúk, akik ma 80-90 évesek, az események idején gyerekek, esetleg fiatal felnőttek voltak, zömében 1925 és 35 között születtek.

A szabotázs-sorozat

A sokáig nyugodt dán helyzet 1943 nyarán kezdett el eszkalálódni, némi ellenállás is szerveződött, tüntetések voltak a német megszállás ellen, munkabeszüntetésekre, szabotázsakciókra is sor került.

A NÉMETEK 1943. AUGUSZTUS 27-ÉN ULTIMÁTUMOT ADTAK A DÁN KORMÁNYNAK ÉS A KIRÁLYNAK, AMELYBEN AZT követelték, HOGY MINDEN SZABOTÁZSÉRT JÁRJON HALÁLBÜNTETÉS.

A dán kormány az ultimátumot elutasította, erre a németek feloszlatták a kormányt, lefegyverezték a dán hadsereget és statáriumot, gyülekezési és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.

Deportálási tervek

A német–dán konfliktus kiéleződése miatt az addig inkább csak verbális atrocitásokat elszenvedő zsidók helyzete is rosszabbra fordult. A statárium után Werner Best, Németország dániai helytartója azonnal levelet írt Joachim von Ribbentrop német külügyminiszternek, amelyben a zsidók elszállításának terveit vázolta.

Az is figyelmeztető lehetett, hogy a dániai náci párt (DNSAP) vitrineket helyezett el a nagyvárosokban, ahová propaganda-anyagokat, uszító röplapokat, „nép ellenségei” listákat helyeztek el. Niels Bohr, a zsidó származású, Nobel-díjas fizikus is elmenekült az országból. És valóban, a színfalak mögött szeptember 17-én Adolf Hitler utasítást is adott 7 ezer dán zsidó deportálására.

A németek azonban elkövettek egy hibát. Werner Best nem szeretett volna teljesen összeveszni a dán politikusokkal, üzletemberekkel, így megbízta Georg Ferdinand Dukwitz hajózási szakembert, hogy pár németbarátnak tartott politikussal egyeztessen a németek terveiről. Az volt a német elképzelés, hogy előzetesen tájékoztatják és nem kész tények elé állítják a dán politikusokat, így majd az október elejére tervezett rajtaütés után nem harapóznak el a szabotázsok. Best és Dukwitz annyira biztosak voltak a tervükben, hogy

RENDELTEK IS EGY MARHAVAGONOKBÓL ÁLLÓ VONATSZERELVÉNYT ÉS EGY NAGY TENGERJÁRÓ HAJÓT AZ EMBEREK ELSZÁLLÍTÁSÁRA.

Csakhogy a Dukwitz által bevont politikusok nem tartották magukban a deportálási tervet, sőt, akit csak lehetett, tájékoztattak. A dániai zsidók szeptember végére gyakorlatilag egytől egyig tudták, hogy nincs egy hetük sem, menekülniük kell.

A nagy zsidómentés

A szerveződő dán ellenállás azonnal szervezni kezdte a kimenekítést. A cél az volt, hogy az éjszaka leple alatt, a közeli és semleges Svédországba menekítsék át az embereket. Koppenhágához például nagyon közel van Malmö, de a nagyváros túlságosan kockázatos lett volna, ezért inkább Észak-Dániában (elsősorban Gilleleje kikötőjéből) és Dél-Dániából, Falster közeléből indultak a halászhajók, csónakok, lélekvesztők.

A gazdagabb emberek maguk szereztek hajókat, vezetőket, az ellenállás pedig azzal segített, hogy maga is összeírta a zsidókat, a kispénzű boltosokat, susztereket. Ezek az összeírók is elszállítási terveket szőttek, csak nem a theresienstadti haláltáborba, hanem Svédországba szervezték a transzportokat.

A segítők mind az életüket kockáztatták, hiszen eleve kijárási tilalom volt. A gillelejei kikötő rendőrkapitánya adta ki a kihajózási engedélyeket, és mint Jerichow dokumentumfilmjében maga az érintett elmondta,

mindig úgy éreztem, hogy akkor végzem jól a dolgomat, amikor olyan hajónak adhattam engedélyt, amelynél biztos volt, hogy a leterített vitorlaponyva alatt menekülők bújnak."

Több dán rendőrnyomozó is a szervezkedők oldalán állt. Mint egy visszaemlékező elmesélte, amikor a német járőr elől lapultak és egy dán ember elkergette volna őket a rejtekhelyükről, a rendőr odalépett és nem a menekülőket egzecíroztatta, hanem a kiabálóra fogott fegyvert, hogy hallgasson el azonnal, különben lelövi.

Fontos szerepe volt a falsteri evangélikus püspöknek, illetve a koppenhágai fürdőigazgatónak is, aki tanár húgával együtt, sok tucat menekülőnek adott átmeneti menedékhelyet.

Eufória és tragédiák

Abban a pár napban, amikor rengeteg hajó járta Dánia és Svédország között a tengert, minden menekülőnek hatalmas eufória volt, amikor 12-13 órás lapulás után, hajnalban megpillanthatta az életet jelentő svéd partokat. A többségnek sikerült az út, 7 ezren menekültek meg így.

TERMÉSZETESEN VOLTAK ÁLDOZATOK IS, KÖRÜLBELÜL 500 EMBERT ELFOGTAK A NÉMETEK ÉS A DÁNIAI ZSIDÓSÁG ÖSSZESEN 50 ÁLDOZATA KÖZÜL TÖBBEN A VÍZBE FULLADTAK.

Egy csónak, amely két családot szállított, kilyukadt, majd leszakadt az alja, mindenki a vízbe esett, és az októberi hideg időben és vízben két órát kapaszkodtak, amíg egy hajó ki nem mentette őket. Volt, aki túlélte a várakozást, de többen odavesztek. Egy másik bajba jutott család iránytű nélkül hánykolódott a tengeren, később kiderült, hogy valójában még alig távolodtak el a dán partoktól, amikor végre jött egy hajó. Ám ez a kapitány nem segített. Amikor a család azt látta, hogy már a német motorcsónakok közelednek, mindenki ivott az előre elkészített morfiumos konyakból, hogy élve ne kerüljenek német kézre. A történetet a dokumentumfilmben elmesélő hölgy, ahogy a családtagjai is, végül mégis megmenekült. A méreg nem hatott, a németek elfogták őket, de túlélték a koncentrációs tábort.

Volt, aki rémes meglepetésként élte meg, amikor az éjjeli út után meglátta a felkelő napot, de az rossz helyen kelt fel (Dániától a svéd partok keletre vannak), és kiderült, hogy a sok evezéssel csak egy másik dán szigetre, Helsingorig jutottak. A déli menekülőknél pedig egyenesen az volt a kérdés, hogy a hajó Svédországban, vagy éppen Németországban köt ki.

Nemzeti ügy lett

A menekülők számára a segítőkész halászok a lehető legnagyobb ajándékot, az életet adták. Mindennek óriási kockázata volt, Dánia rémura, az amúgy dánul folyékonyan beszélő Hans Juhl Gestapo-főnök több dán segítőt és több menekülőt is elfogott, de végül a dán holokauszt halálos áldozatainak száma megállt nagyjából ötvennél.

A dán zsidók a második világháború után szinte száz százalékban visszatértek Dániába. Egykori menekülő volt egy későbbi dán miniszter és a koppenhágai főrabbi is. A dániai zsidók megmentésében segített az ellenállás, segített az akkori dán kormány néhány politikusa, és a helyi evangélikus egyház is, de azt nem lehet mondani, hogy egyik, vagy másik intézmény szervezte volna az akciót.

DÁNIÁBAN VALÓBAN NEMZETI ÜGY VOLT A ZSIDÓK MEGMENTÉSE.

Bárhol a világban, ha a nácik megjelentek, mindenhol akadt kollaboráns, besúgó, helyi náci, de Dániában annyian dolgoztak a menekítésen, hogy az akció sikeres lehetett. A helyi zsidóság 99 százaléka túlélte a holokausztot, és ez a dán tanárok, ruhagyári munkások, halászok, matrózok, kikötőparancsnokok és a helyi rendőrök örök dicsősége marad.

(Borítókép: Német katonák menetelnek Koppenhága utcáin 1940. április 21-én / Mondadori via Getty Images)