Sokkoló kiállítás a nagy háborúról

2014.07.05. 08:50
Kilőtt szemű, átszakított arcú, letépett lábú, rángatózó testű katonák. A berlini Német Történeti Múzeum első világháborús centenáriumi kiállításának középpontjában nem a hadászat, hanem a borzalom áll.

Galambkalitka fából. Ütött-kopott ketrec, amiben a parancsnokság és a frontkatonák között üzeneteket röpítő madarakat tartották. A Német Történeti Múzeum (Deutsches Historisches Museum – DHM) „1914–1918. Az első világháború” című tárlatának kurátorai ugyanis két dologra törekedtek különösen: olyasmit mutassanak meg a négy évig tartó halálgyár történetéből, amit nem tud bármelyikünk öt perc alatt kiguglizni, másrészt sorra akarták venni az egyre féktelenebb brutalitás stációit.

Előbbi szándék rögtön a belépés után szembetűnik: egy üvegtárlóban fura, piros uniformis áll. Ünnepi brit tábornagyi egyenruha, az egyik ujja vagy tíz centivel rövidebb a másiknál. A mellette kiállított méltóságteljes portrén persze egy cseppet sem látszik, hogy II. Vilmos német császár sorvadt jobb karja miatt minden ruhája féloldalas volt. (Ezt a pirosat akkor kapta a brit uralkodóháztól, amikor nagymamája, Viktória királynő temetésére érkezett Angliába. A zubbonnyal közös vitrinben kiállított csontfoglalatú pisztoly pedig konkrétan a mama ajándéka, ennél nehezebb fegyvert ugyanis testi hibája miatt képtelen volt elsütni Vilmos.) Ezt az elvet a kiállításrendezők végigviszik az egész anyagon. Megmutatják először a hivatalos háborús agitációt, a hazafias plakátokat, a villámgyors győzelemmel kecsegtető toborzógépezet propagandáját. Aztán pedig a valóságot.

1914 12 ICON Brot
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

A kiállítást – amely a legátfogóbb az egész országban a nagy háború százéves évfordulójára rendezettek közül – Angela   Merkel  nyitotta meg május 29-én. A kurátorok 14 fontos helyszínt választottak ki a temérdek hadszíntér közül – olyanokat, amelyekhez a legfontosabb ütközetek vagy a leglényegesebb hadászati újítások köthetők. A Marne folyót, Brüsszelt, Tannenberget, Galíciát, Kelet-Afrikát, Yprest, Gallipolit, Gorlicét és Tarnówot, Verdunt, a Somme folyót, Isonzót, Petrográdot, Berlint és Amienst – ezek köré csoportosították az ötszáz kiállítási tárgyat. A földrajzi nevek úgy szerepelnek a kiállítótérben, mint fekete utcanévtáblák. Mellettük türkizkék oszlopokon a tárlat tematikus blokkjaihoz kapcsolódó kulcsszavak.

A világítást úgy állították be, hogy ezek a feliratok – merénylet, gáz, emlékezet – elnyúlt, bizarr árnyékokat vessenek a mögöttük lévő fehér falra. Derékmagasságban az oszlopok köré szerelt tálcákon egy-egy türkiz színű, stilizált tárgy. Pisztoly például, Gavrilo Principére utalva, amiből a szerb soviniszta 1914. június 28-án golyót eresztett a Szarajevóban vendégeskedő Ferenc Ferdinánd főhercegbe és feleségébe, Chotek Zsófia grófnőbe.

Romantika és valóság

A tárlat nem akar történelmi leckét adni. A bevezető terem két hatalmas térképén a lehető legegyszerűbben megmutatja ugyan a hármas szövetséget és az antantot, aztán meg az európai gyarmatbirodalmakat, felvezetve a kiállítás hátsó fertályában taglalt problémakört – de tovább nem magyaráz. Hogy mitől lett a megalomán európai uralkodók között kipattant konfliktusból világméretű? Hogyan alakulhatott ki például az az aberrált helyzet, hogy Gallipolinál új-zélandi meg ausztrál hadra fogottakat öldököltek a törökök – németek, franciák, britek és oroszok hatalmi törekvéseinek áldozataképpen? Erre csak szervezett tárlatvezetésen kap magyarázatot a látogató, akit összességében csatákkal, hadműveletekkel és évszámokkal a legkevesebb ponton terhelnek.

1914 7 icon
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

Megmutatják neki cserébe azt a lelkes naivitást, amivel a német besorozottak indultak tizennégyben a nagy háborúba. A gyalogos egyenruhák csúcsos vászonsipkáiban harcoltak hónapokon át, mire mindenki számára világos lett, hogy azokat sürgősen ki kell cserélni fém rohamsisakokra. Ugyanis az 1910-es évek elejének festményszerűen romantikus elképzelése, miszerint a német seregek kivont szabályával rontanak az ellenségre, miközben ajkaik nemzeti indulót rebegnek, és a Schlieffen-tervnek megfelelően pikk-pakk szétverik Franciaországot, valószínűtlenül hamar szertefoszlott. (Alfred von Schlieffen német tábornagy elképzelése szerint a Német Birodalom néhány héten belül térdre kényszerítette volna a nyugat-európai antantseregeket: az átkaroló hadműveletben a németek Belgiumból kiindulva foglalták volna el Párizst.)

A háborús propaganda persze nem csak a hadra fogható lakosságot babonázta meg – az akkoriban Németországban élő ötszázezres asszimilált-akkulturált zsidó lakosság egy jelentős része is önként, hazafias elhivatottságból jelentkezett a katonai szolgálatra –, hanem a festők-grafikusok is sorra gyártották a lelkesítő plakátokat, festményeket. A DHM alapvetően történelmi tárlatát végigkíséri a képzőművészet. Kezdve Friedrich August Kaulbach Germania (1914) című allegorikus képétől, amelyen a tűzhajú, izzószemű nőalak még nem támad ugyan, de minden pillanatban harcra kész, egészen a háborút lezáró, de senkit meg nem nyugtató békeszerződések festészeti interpretációiig. Hősábrázolás minden szinten.

Hőstelenítés

Ennek ellenére ez a deheroizálás tárlata. Meg akarja értetni az emberekkel száz év távlatából mindazt, amit egyetlen történelemkönyvben sem olvastak. (Még az is csak utalás szintjén szerepel a kiállításban, hogy valójában kit terhel a legnagyobb felelősség ezért a világméretű mészárszékért.) Elmeséli viszont, hogy éltek a katonák. És mi mindent szenvedett el a civil lakosság, miután a németek 1914. augusztus 4-én benyomultak Belgiumba.

Kiállították például a britek egyik katonatoborzó propagandaplakátját, amelyen szenvtelen német katona mögött a háttérben egy égő faluból menekülő anya látszik, karjában a gyerekeivel. A németek lezárták a határokat, megették a belgák élelmiszerkészleteit. Mindeközben a Brüsszelbe rendelt német harcosok hadvezetésüktől városnéző füzeteket kaptak az ellátmányba. A kiállítás nem hagy kétséget afelől sem, hogy mivel múlatták az időt. Az egyik posztamensen a tiltott szórakozóhelyek listája mellett ott a Venus óvszer lapos fémdoboza („Grande qualité garantie”) és egy német erkölcsrendészet által kiállított bárca is.

Kultuszgyár

Egy részleggel odébb, a németek számára oly dicsőséges, oroszok ellen vívott tannenbergi csata blokkjánál hadászati térképek helyett giccstárgyakkal tömték meg a tárlókat. A nemzeti hőssé vált Paul von Hindenburg tábornagy bajusza kunkorodik kávéscsészén, szivarosdobozon, kitűzőn és borotvapengés dobozkán. Fél méterre tőle a német nemzetkultusz további kellékei: agymosó meséskönyv elemistáknak, ólomkatonás kórház, front-társasjáték és háborúmotívumos „Schultüte”. Utóbbi ajándékokkal teli méteres papírtölcsér, amit hagyományosan iskolakezdő gyerekek kapnak. Kis kitérő a szenvedéstörténetből.

a8e03ce199
Fotó: Stiftung Deutsches Historisches Museum

Gáz

– ez az egy szó áll a türkiz fémoszlopon annál a fejezetnél, amelyik arról szól, hogyan vetettek be először gyilkos gázokat a világtörténelemben. És hogy milyen védtelenek voltak az emberek ellene – védőmaszkokat ugyanis csak később fejlesztettek ki, miközben már rég folyt a gázháború. Az ellenfelek laboratóriumaiban újabb és újabb fajta mérges vegyületeket kísérleteztek ki, mindig színteleneket és szagtalanokat. A frontkatonák pedig – ahogy a kiállításnak ezen a pontján az oszlopra szerelt szimbolikus tárgy: egy kék kalitka is jelzi – madarakat tartottak a lövészárkok mellett, mert azok különösen érzékenyek a levegő összetételének változásaira.

Külön tárgycsoportot szentel a múzeum a német hadsereg által indított vízi- és légi offenzíváknak: U-Boot alkatrésszel és plafonról lelógatott bombákkal. A Petrográd nevű kiállításrésznél szólnak az 1917-es „nagy októberi szocialista forradalom” németországi vonatkozásairól is, aztán a vegytiszta brutalitás tárgyai közé iktatva látunk vagy fél tucat különböző egyenruhát, játék hadihajót, hiperinflációt jelképező papírpénzes kosarat és feleségfotókkal meg szerelmes levelekkel teli katonai ládát.

Sokkterápia

Beszélhetünk-e 1915 és 1917 között másfél millió örmény kitelepítéséről és lemészárlásáról úgy, mint a huszadik század első népirtásáról? Ezt a kérdést ugyan felteszi a kiállítás, de hosszan ezt sem nem taglalja, mindössze néhány fennmaradt fotóval illusztrálja, és a deportálásról itt is főleg az erőszak szempontjából beszél. Ahogy stációról stációra haladunk előre a tárlatban, úgy fokozódik a kegyetlenség. Képről meg tárgyakon keresztül nézni sem könnyű, milyen lehetett élőben látni. Sőt, csinálni. Katonák ezrei vesztették el az eszüket a korábban soha nem tapasztalt brutalitástól. Az első világháborúról szóló leírások az elsők, ahol a hadseregek beszédzavarosairól, szorongóiról és „rángatózóiról” lehet olvasni. A „shell shock”, más néven tüzérségi trauma megnyilvánulási formái sokrétűek voltak, kezelése egyféle: elektroterápia.

A DHM-ben közelről megnézhetünk egy kieli orvosi gyűjteményből kölcsönzött Multostat készüléket, amelynek egyetlen értelme az volt, hogy a katonák elektrosokkolása által elhalványítsák a korábbi frontsokkot, és mihamarabb visszaküldjék őket a harcmezőre. De még a katonai kórházakban használt sebészeti készlet, a karprotézisek és nyitott gyerekkoporsókat ábrázoló képek hatását is lehet fokozni. Például leszedált gyalogosokról készült filmfelvételekkel: átszakított arcú, kilőtt szemű, remegő, vonagló, csorgó nyálú emberi roncsokkal. 15 millió halott, 9 millió hadifogoly és öt alkalmatlan békeszerződés, amelyek kódolták az újabb katasztrófát. A nagy háború egyszerű mérlege ez, és a berlini kiállítás – a felelősség firtatása és a szükségszerűségek magyarázata helyett – éppen ezt az abszurditást állítja a középpontba. Az értelmetlen veszteséget installálja.

Nagy háború plusz

A berlini kiállítás mellé három euróért ipades audio guide jár – befogadhatatlan mennyiségű információval. Aki még ennél is többet akar hallani az 1914-1918 közötti időszakról, annak a katalógusok, letölthető appek, múzeumi vetítések és kurátori tárlatvezetések mellé pódiumbeszélgetéseket és előadássorozatot szerveznek a DHM-ben. Utóbbiban szó lesz többek között arról, milyen hatása volt az első világháborúnak Franciaország és Nagy-Britannia történelmére. Beszélnek majd a száz éve tartó gyászmunkáról, az első okkupált országról, Belgiumról és a világháborúról, mint az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó közös hadviseléséről. Külön előadás készül Japán és Ukrajna szerepéről, valamint a világháború szépirodalmi feldolgozásairól.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?