Cimborazászlóaljak vonultak a háborúba

2014.07.29. 16:35
Ön sem érti, miért lelkesedtek az emberek az első világháborúért? Vagy bármilyen háborúért? A középiskolában azt tanítják, önként és dalolva meneteltek az emberek a világégés közepébe, a legújabb kutatások szerint viszont ez a kép hamis, hiába jött jól a politikusoknak még évtizedekig. Nagy-Britanniában tényleg sok volt önkéntesből is, de ez inkább a barátoknak és a cégeknek köszönhető, mint a lelkesedésnek. Mi az a cimborazászlóalj, és miért toborzott a tőzsde?

A közvéleményben még mindig az a kép él, hogy 1914-ben az emberek kitörő lelkesedéssel fogadták a nagy háború kitörését és a fiatal férfiak nemzeti érzelmektől fűtötten, önként és boldogan vonultak be a nagyhatalmak seregeibe. A történészek a kilencvenes évek elejétől elkezdték felülbírálni ezt a szemléletet, és arra jutottak, hogy a kitörő örömmel köszöntött háború képe később keletkezett, korabeli források nem támasztják alá. Viszont úgy tűnik, a kérdés korántsem olyan egyszerű, mint ahogy eddig gondoltuk.

A kérdés szakértői, Jeffrey Verhey és Adrian Gregory kutatásai szerint a nagy háborús lelkesedés egyrészt azért terjedt el, mert az első világháború után minden politikai oldalnak kedvező magyarázat volt:

  • A jobboldal különösen Németországban azért erősítette az úgynevezett Augusterlebnis legendáját (azt, hogy 1914-ben mindenki dalolva ment a háborúba), mert ezt tartotta a nemzeti egység nagy pillanatának, amit szembeállítottak a két világháború közötti elkorcsosult társadalommal;
  • A baloldal és különösen a kommunisták azt kommunikálták, hogy nem voltak eléggé megszervezve, így nem tudták megmenteni a munkásosztályt a nacionalista mételytől;
  • A két világháború közötti liberálisok a tömegdemokrácia elleni érvként tudták felhasználni ezt a gondolatot: mindenkinek választójogot adunk, milyen irracionálisak az emberek, milyen irracionálisan viselkednek a tömegek. Veszélyes az, ha a tömegeknek ilyen sok jogot adunk.

Másrészt a visszaemlékezéseiket író politikusok nagyon szívesen hivatkoztak arra, hogy mindenki megőrült 1914-ben:

ezzel meg lehetett magyarázni az utólag problémás döntéseket.

A legújabb kutatások azonban nemcsak ezekre a beszámolókra, hanem naplók, visszaemlékezések elemzésére támaszkodnak. A hatvanas években ugyanis kinyíltak a levéltárak, és a folyamatos kihaló háborús generáció tagjai is életük utolsó éveiben még memoárokban és interjúkban rögzítették saját személyes élményeiket. A forrásokból kirajzolódó kép alapján egyik politikai oldalnak sem volt igaza.

Az aratás fontosabb

A trónörökös megölése után még egy hónapig nem tört ki a háború, ekkor az emberek hangulata eléggé ellentmondásos volt: akadt, aki lelkesedett de a többség nem örült a háborúnak. Jeffrey Verhey és Michael S. Nieberg kutatásai alapján a nagy lelkesedés – felvonulnak az utcán, éljenzik a császárt, királyt, a nemzetet – csak a városokban volt jellemző, és azon belül is a középosztályra és a diákságra. 

Vidéken a parasztság nagyon ellenezte a mozgósítást, mivel ekkor volt az aratás időszaka is, ahonnan elvitték a munkaerőt. A városi munkásosztály sem igazán lelkesedett, mert a háború kitörése gazdasági visszaesést hozott, főleg Angliában.

Beletörődtek, és mentek

Amikor augusztusban tényleg kitört a háború, a tömegek azért mögé álltak a háborús erőfeszítésnek: sehol nem tört ki forradalom, nem lázadt fel a munkásosztály, de nem kitörő örömmel tették ezt, hanem inkább beletörődéssel. 

Ehhez az is hozzátartozott, hogy eddigre a legtöbb országban már kiépült a sorozás bürokratikus rendszere, így igazából lényegtelen volt, hogy valaki mit gondol a háborúról, úgyis besorozták. Emellett viszont két országban nemcsak kényszerből, de önként is igen sokan csatlakoztak a hadsereghez:

  • Nagy-Britanniában nem volt sorozott hadsereg, de Lord Kitchener hadügyminiszter kezdeményezésére önkéntes hadsereget állítottak fel fel. Két év alatt 2,5 millió ember vonul be önként a hadseregbe. 1916–1917-re ezek az emberek adták a brit hadsereg gerincét.
  • Németországban, bár kötelező a sorkatonai szolgálat, szintén sok önkéntes vonul be, akiknek később nagy kultusza lesz. Ők általában olyanok, akiket még nem soroztak be a hadseregben, mert vagy túl fiatalok, vagy (például tanárok vagy egyetemi diákok. Az ő önkéntes mozgalmukat a legújabb kutatások jobbára a háború előtti egy középosztálybeli nacionalizmus kifejeződésének tartják. 
Nagy-Britanniában történelmi ellenszenv élt a sorozással szemben, így nem csoda, hogy 1914-ben a kormány még nem merte felvállalni ennek bevezetését, és inkább az angolszász hagyományokba jobban illeszkedő önkéntes haderő mellett döntöttek. Lord Kitchener hadügyminiszter felhívására jelentkező katonák nagy száma azonban már a kortársakat is meglepte. A férfi lakosság bevonulási kedvét a kortársak és nagyon sokáig a történészek is egyszerűen a nacionalizmussal magyaráztak. A legújabb kutatások azonban bebizonyították, hogy az egyes emberek motivációja ennél sokkal összetettebb volt.

– mondja Révész Tamás, a témával foglalkozó történész.

A nacionalizmus persze fontos szerepet játszott az emberek döntésében, azonban ez nem annyira agresszív, sokkal inkább egyfajta önvédelmi nacionalizmus volt: legnagyobb hullám akkor következik be, amikor a briteknek a reguláris hadserege elszenvedte az első vereségeket Mons-nál, és ennek híre megérkezett a szigetekre. Ettől kezdve ugyanis kézzel fogható lehetőségnek tűnt, hogy a németek megverik a franciákat és egyedül uralják a kontinenst.

Cégek szervezték a háborút

A másik döntő tényező, hogy 1914-ben az emberek személyes lojalitása nemcsak a nemzethez kötődött, hanem ezen kívül eső dolgokhoz is. „Amellett, hogy ők britek voltak, családapák, alkalmazottak és egy-egy városnak a büszke polgárai. Angliában a toborzás azért volt ennyire sikeres volt, mert a 19. századra létrejövő fejlett civil társadalomban a nemzethez fűződő lojalitást össze tudták párosítani a személyes lojalitásokkal. Az emberek nemcsak azért mentek háborúba, mert úgy érezték, hogy tartoznak ennyivel a hazájuknak, hanem azért is, mert úgy gondolták, hogy csak így maradhatnak jó munkatársak, barátok, vagy éppen családapák is” – mondja a történész.

Maga a propaganda is rájátszott erre, de ennél valószínűleg fontosabb tényező volt, hogy Nagy-Britanniában nem volt kiépülve a sorozáshoz szükséges bürokrácia, ráadásul a jelentkezők nagy száma miatt az államigazgatás nem is bírt el ekkora feladattal. Emiatt nagyon sok helyen például egy-egy cég, vagy önkormányzat szervezett meg egy-egy zászlóaljat.

„Például a londoni tőzsde alkalmazottjainak volt egy zászlóalja, és a tőzsdei alkalmazottak oda léptek be, és ezt a tőzsde maga a saját pénzén szervezte meg: fizette a bevonulók étkezését, szállását, sőt még a felszerelését is. Ezek a vállalatok, vagy önkormányzatok vetélkedtek is egymással, hogy ki tud több alakulatot felállítani” – mondja Révész.

Ezt megcsinálták nagyipari cégeknél, vasutaknál, de híres iskolák volt diákjai is ilyen alakulatokba léptek be. Az angol társadalom ekkor még nagyon osztály szerint rétegződött, ezért

az elit iskolákba járó embereknek nem kellett a munkásokkal együtt szolgálni, hanem a saját köreikben, úgynevezett cimborazászlóaljakban vonulhattak be (pal's battalion). 

Nem tartott sokáig

A cimborazászlóaljakat később felszámolták, mert így egyszerre haltak meg egy-egy hivatás képviselői. Ráadásul a műveltebb rétegeket közkatonaság helyett inkább tisztekké képezték.

Az is kiderült a kutatásokból, hogy a háborús lelkesedés nem egyformán érintette az egyes társadalmi rétegeket. Arányaiban a legtöbben a kiskereskedők és az irodisták közül mentek önkéntesnek. A háború okozta gazdasági válság ezt a szektort teljesen lenyomta, sokkal kevesebb kilátásuk volt. Emellett őket sokkal jobban elengedték a kereskedelmi alkalmazottat, mint mondjuk bányászokat vagy nehézipari munkásokat: őket a kormányzat is próbálta visszatartani, hogy maradjon, aki haditermelésben részt vesz termel.