Pacal, propaganda és parázna asszonyok

2014.09.18. 21:22
Az első világháborúnak köszönhetjük, hogy ehetünk pacalt, de azt is, hogy a magyar sör olyan, amilyen. A száz évvel ezelőtti nagy felfordulás közben az itthoniak jótékonyságból vurstliztak, szidták az árdrágítókat, parázna asszonyokon köszörülték a nyelvüket, és mindent megvettek, aminek a címkéjén katonák voltak. Szórakozás, gyűlölködés, szex és propaganda a hátországban: a Nagy Háború mindennapjairól tartottak konferenciát Budapest Főváros Levéltárában.

Az első világháborús világégés nem csak a nagypolitikát alakította át, alapvetően változtak meg az otthon maradottak életkörülményei is. A hátországban élők hétköznapjai nálunk is felfordultak, hiába, hogy Magyarország nagy részén az egész háború alatt alig voltak hadi események.

Hogy egy egyszerű kisember hogy élhette át a háborút, az legjobban a magyar Švejk naplójából derül ki. Ha még nem hallottak arról, hogy Hašek hősének volt magyar megfelelője, nézzenek rá a neki szentelt blogra: ebben Balogh János történész egy súlyosan grafomán kishivatalnok, Lowetinszky János József mindennapjait örökíti meg. Az illető ötven éven keresztül jegyzett fel akkurátusan mindent, de tényleg mindent: táblázatokba foglalta bevételeit és kiadásait, szexuális életét, felírta, hogy mikor kivel hány sört ivott meg, és közben szemlézte a világ történéseit, ahogy az hozzá a sajtóból eljutott. Mivel az eredeti Švejkkel szemben korára tekintettel őt nem sorozták be, a napló a hátországban élő kispolgár életéről tanúskodik a háborús években.

Mint magyar nemigen sajnálkozom a hazámat gyűlölő ipse halálán.

— jegyezte fel Ferenc Ferdinánd halála után a szláv származású, de nagy magyar Lowetinszky a szarajevói merényletről, amit egyébként hangos éljenzéssel fogadott.

Igaz hazafi volt: a színházban nem állt fel a császári himnusz alatt, és az sem tetszett neki, hogy a hadüzenet napjaiban osztrák lobogók is lengedeztek a pesti utcán. 1914 nyarán feleségével napi programjuk a háborúpárti tüntetések megtekintése lett, inkább csak városi látványosság gyanánt. Lelkesedés helyett inkább tartott a jövőtől, de hamarosan kezdte átérezni a háborús hevületet.

Mindenhol verjenek meg bennünket, csak ez a csürhe ne verjen meg bennünket, ez lemoshatatlan szégyen volna reánk nézve

— írja a szerbekről. Ekkoriban a háborús láz egész Európában tombolt. Ifj. Bertényi Iván háborús propagandáról szóló előadása szerint tévedés azt hinni, hogy ez csak a felülről jövő manipuláció eredménye lett volna. Azzal, hogy a remélt néhány hetes háború helyett négyéves öldöklés lett a dologból, a társadalmi támogatás persze idővel alábbhagyott, de csak úgy lehetett ilyen sokáig húzni a háborút, hogy az sokáig szinte mindenki ügye volt. A „meg kell nyernünk a jogos harcot” érzése helyébe viszont lassan a „ki kell tartanunk, hogy ne pusztuljunk el” lépett. Ebben a kollektív lelkiállapotban nem nagyon lehetett a háború ügyével szembehelyezkedni, aki megpróbálta, rögtön defetista, szabotőr, áruló lett.

A hiszékeny népnek lelkiismeretlen elámítása

Az ideológiai gépezet olyan magaslatokra jutott a háborús években, mint soha azelőtt. Egyenruhás képzőművészek, sajtóhadiszállásra beosztott zsurnaliszták, propagandabizniszben utazó kereskedők szították a lángot, miközben a gyerekek ólomkatonái az aktuális hadtesteket mintázták, és az érettségi feladatok között is háborús témák jöttek elő. Budapest szövetségesi hűségéről tanúskodott a Vilmos császár út mellett a többi, új nevet kapó köztér, a Pro Patria feliratú vasgyűrűk pedig testhezállóan bizonyították viselőik áldozatkészségét.

Lowetinszky, vagyis a mi Švejkünk is részt vett a szolidaritási akciókban. Bár a hadseregről pocsék volt a véleménye, egyrészt a saját kiképzésén látottak, másrészt meg a sajtóban olvasott visszaélések miatt, de azért ő is részese akart lenni a nemzeti ügynek. Amíg a felesége hósapkát és csuklóvédőt kötögetett a katonáknak, ő a sebesülteknek használt könyveket ajánlott fel, és büszkeséggel töltötte el, hogy emiatt még az újságban is ott volt a neve a többi adakozóé között. Még fizetése két százalékát is fel akarta ajánlani a rászorulók javára, de a munkatársai lehurrogták, így ebből végül nem lett semmi.

bortnyik lysofom
Fotó: Országos Széchényi Könyvtár

Az utcai háborús propaganda fő felülete a tízes években első virágkorát élő plakát volt. Nemcsak legitim művészeti ágnak kezdték tekinteni, de a városban is szépen szaporodtak a hirdetőoszlopok – ez már nem Lowetinszky megfigyelése, hanem a konferencián előadó Katona Anikóé. A művészettörténész arról beszélt, hogy gyakorlatilag mindent a háborúval próbáltak eladni, a tisztítószertől a sörig. Persze a politikai tartalom is fontos volt: a jótékony célú kiállítást az oroszok által feldúlt falu expresszív látomásával hirdették, a hadikölcsön jegyzésre buzdító Bíró Mihály-plakát elég világos üzenete volt, hogy az államnak nyújtott kölcsön ugyanolyan haditett, mint a fronton való vitézkedés.

E rendelkezés iránt tanúsított engedetlenség

Hadikölcsönkampányok úgy félévente voltak, eleinte nagy sikerrel. Tömegével jegyezték, sokan csak 50 koronával, Weiss Manfréd viszont önmaga egymillióval. A kölcsönöknek valóban nagy jelentőségük volt, Hlbocsányi Norbert előadása szerint ezek finanszírozták a hadikiadások kétharmadát. A hadigazdálkodás persze nagyon súlyos zavarokat okozott az egész gazdaságban, a háború elhúzódásával egyre komolyabbakat. Piac helyett állami árszabályozás, gyapjú, pamut, kender, fémbeváltó és mindenféle egyéb begyűjtő központok jöttek létre, melyekben eleinte még fizettek, de 1916-tól már jött az erőszakos rekvirálás is. Ez az az év, amikor igazán drámaivá kezdett válni a hétköznapi gazdasági helyzet,

A háziasszonyok a náluk lévő vörösfémet azonnal adják be!

– állt a falragaszokon. Ekkor már cukrot, rizst, szappant is csak jegyre lehetett kapni, súlyos zsír- és liszthiány volt, annak ellenére, hogy tiszta búzalisztből már nem is sütöttek kenyeret. Erről már Bödők Gergely beszélt, meg Illyés Gyulát idézve arról is, hogy a háziasszonyi praktikák és a szegényes körülményekhez alkalmazkodó, a korábban lenézett belsőségek felhasználására és takarékoskodásra buzdító háborús szakácskönyvek ellenére „a zongorák vidékre indultak”, vagyis a fővárosiak tömegével jártak értékeiket pénzzé téve vidéki beszerző körutakra.

A mániákus naplóíró Lowetinszkynek ez annyira jól ment, hogy a kunszentmiklósi rokonoknak köszönhetően, mint írta, kész fűszerkereskedés lett a kamrájuk.

A zsemlyék oly drágák, mint hajdan a pogácsa

– fakadt ki naplójának, és dühe könnyen célt talált. Meggyőződéses antiszemitaként számára nem volt kérdés, hogy a háborús nélkülözés okai az árdrágítók, a háborús nyerészkedők, vagyis a zsidók. Nem volt ezzel egyedül: mint arról a hátország társadalomtörténetéről a legjobb magyar könyvet jegyző Bihari Péter ír, az első világháború alatt lett igazán súlyos a magyarországi antiszemitizmus. A zsidóságot sokan a feketézőkkel és a hadiipar nyereséges nagyvállalkozóival azonosították, a nagy nemzeti egység látszata mögött a különböző társadalmi csoportok közötti nyilvános gyűlölködés kezdete is ez.

Testileg megifjodott a város, de hajh, a szívek

Eközben természetszerűleg zajlik azért az élet, ami ha nem is habos torta, mégsem csak kenyérutalvány. Lowetinszky munkahelyén ugyan valamivel több a hivatalnoki munka, mint korábban, de azért nem lehetett vészes, hiszen neki is volt ideje régi szokása szerint munkaidőben írni a naplóját, és kollégái hajnalig tartó tivornyázásai is folytatódhattak, még ha az árpahiány miatt a sör drágább is lett. Krúdy ekkoriban a háborús idők romlott erkölcseiről, parázna fővárosi asszonyokról ír cikkeket, akik férjük távollétében más ágyakban keresik a boldogságot. A városi szórakozás háborús időkben sem szünetelt, több lett a mozi és több a film, mint amennyi a békeévekben volt.

Új színfoltot jelentettek a frontszabadságon lévő vagy sebesülésük miatt Pestre kerülő katonák. Ők lepték el a háborús Városligetet is (Perczel Olivér előadásának fő témája), hogy ne tették volna, amikor rendeletileg ingyenesen mehettek be az Állatkertbe, ahol még élt Jónás, a legendás víziló is. A Ligetben a Nemzeti Karneválnak nevezett jótékonysági vurstli alkalmával a sebesültek mankókkal rohanták meg a ringlispílt. A még viszonylag kevés játékkal felszerelt vidámparkot Angol Parkról rögtön a háború kezdetén átkeresztelték Nemzeti Parknak, mégse az ellenség neve alatt mulasson a nép. Itt a hazafias szórakozás jegyében minden este honvédzenekar játszott, este háborús híradásokat vetítettek.

Mivel a Beketow Cirkusz cirkuszi lovait bevonultatták, és a fokozódó nemzetközi helyzet miatt külföldi artistákat sem tudtak szerződtetni, a cirkusz ráállt a kabarészámokra. Legalább ilyen örömteli percekkel kecsegtettek a ligeti mulató bódék, ahol például le lehetett fényképezkedni a világ legmagasabb, 240 centis katonájaként hirdetett óriással, vagy megtekinteni egy kvázi korai peep show-ként funkcionáló helyiségben Sylvia fedetlen kebleit. Ha ezt a magyar Švejk ki is hagyta, háborús ejakulációinak számáról, akárcsak elköltött krajcárjairól, pontosan tájékoztatta az utókort.