Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Éljen április 4., a felszabadulás és a megszállás ünnepe!

2007.04.04. 07:25
Nem igaz, hogy 1945. április 4-én kikergették a németeket Magyarországról, hiszen még napokig folytak harcok. Nemesmedves csak az utolsó közigazgatásilag önálló település volt, amelyből kiszorították a német-magyar egységeket. Április 11-12-én foglalták el a szovjetek az utolsó házcsoportokat Magyarbüksön és Pinkamindszent határában.

"1945. április 4-én, amikor a győzelmesen előrenyomuló szovjet hadsereg kiűzte a hitlerista hordák utolsó maradványait az ország területéről, új korszak nyílt nemzetünk történetében" – ezt Kádár János mondta arról a napról, amelyről negyven éven át a felszabadulás ünnepeként emlékeztek meg Magyarországon. Ma már sokan a szovjet megszállás kezdetének tekintik ezt a napot. A vita még ma sem záródott le: a felszabadulás vagy a megszállás ünnepe-e április negyedike?

Nem nácimosdatás

A bíróság nemrégiben jogerős ítéletben mondta ki, hogy aki megszállásnak tekinti ezt a dátumot, az nem "nácimosdató", hiszen a tankönyvek jelentős részében is a szovjet megszállással kötik össze április negyedikét. Ebben a perben győzött Kupper András fideszes politikus többek között Szigeti Péter ellen, aki az Országos Választási Bizottság elnöke.

A modern történettudomány azóta már kiderítette, hogy április negyedikén még nem is "szabadult fel" teljesen Magyarország. Ravasz István "Adalékok a magyarországi harcok történetéhez – 1945. április" című írásában, a Sic Itur Ad Astra folyóirat 1991-1-es számában leírta, hogy az utolsó magyarországi településrészek 1945. április 11-12-én kerültek szovjet kézbe.

Nem Nemesmedves volt az utolsó

Április 4-én Nemesmedves "szabadult fel", de ezután még hét-nyolc napig folytak harcok az ország nyugati határszélein. Az utolsó "különálló" település Magyarbüks volt Ravasz szerint, ahonnan kiszorították a tengelyhatalmak erőit. Ez április 11-én történt, akárcsak a Rábafüzes környéki Szentimre-telep elfoglalása. Április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Dénes- és Kapuy-majorok jutottak a szovjet csapatok kezére. Ezek a majorok már nem különálló települések, hanem egy nagyobb település részei voltak. Bizonyos szempontból Nemesmedves mégis megérdemli a kitüntetett figyelmet: ez volt az utolsó "formailag önálló" település, amelyet elhagytak a védekező magyar-német csapatok.

A dátumok sokaságát magyarázza, hogy Rábafüzes és Nemesmedves környékén "birodalmi védőállás" létesült, így Nemesmedves belterülete ugyan felszabadulhatott április 4-én (kommunista terminológiával élve), de a környéken még több mint egy hétig folytak a harcok az erődített állások megszerzéséért. A Pinkamindszenthez tartozó Kapuy-major feltehetően az utolsó házcsoport, amelyet a szovjetek elfoglaltak Magyarországon.

Kevés konkrétum a rendszerváltás előtt

Ravasz állításait a későbbi kutatások is megerősítették. Ungváry Krisztián például ezt írta egy – a Rácz Árpád szerkesztésében 2000-ben megjelent Nagy képes millenniumi hadtörténet című kötetben is kiadott – tanulmányában: "Április elejére a szovjet csapatok elérték a nyugati határt, ill. a német "birodalmi védőállást". Április 4-én elfoglalták Nemesmedvest, az utolsó németek által tartott közjogilag önálló községet. A külön álló települések közül Magyarbüks került április 11-én utolsóként szovjet kézre. Április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Dénes- majd Kapuy-major szovjet birtokba vételével zárultak le magyar területen a harci cselekmények."

Nagyon érdekes, hogy a Kádár-rendszer idején még ezeket az utolsó napokat is elhallgatták az érdeklődők elől a hadtörténészek. Például a harmincadik évfordulóra 1975-ben megjelentetett "Magyarország felszabadítása" című kötetben ezt írják a szerzők: "1945. április 4. nevezetes esemény a magyar nép életében, a Vörös Hadsereg befejezte Magyarország felszabadítását a német fasiszta csapatok uralma alól."

Méterről méterre

A több mint háromszáz oldalas kötetben szinte méterről méterre leírták a szovjetek előrenyomulását Magyarországon, érdekes, hogy az utolsó napoknál viszont feltűnően nagyvonalúan kezelik az eseményeket. Csak arról ejtenek szót, hogy milyen parancsot kaptak április elején a szovjet és bolgár alakulatok, illetve, hogy a 3. Ukrán Front elfoglalta április 1-jén Sopront, a 2. Ukrán Front pedig elérte a Petronell, Fertő-tó északi partja terepszakaszt.

Konkrét eseményről ezután már csak úgy esik szó, hogy a "Bécs felé visszavonuló fasiszta csapatok nagy veszteségeket szenvedtek. Március 30-tól április 3-ig egyedül a 3. Ukrán Front jobbszárnyának csapatai több mint 30 ezer ellenséges katonát és tisztet ejtettek foglyul. Gyakran egész egységek és alegységek estek fogságba."

Visszatérve a mai történészek felfogására, Romsics Ignác a Magyarország története a XX. században című könyvében azt írja, hogy ugyan a fegyveres harcok április közepéig tartottak, de Szálasi és "munkatörzse" már március 29-én elhagyta az országot.

Himmler a szovjetbarát minisztériumban

A németek bábjai, Szálasiék tehát 1945. március végén hagyták el az országot, ám a szovjetek által felállított Ideiglenes Nemzeti Kormány (INK) már 1944 decemberében megkezdte tevékenységét Kelet-Magyarországon. E kormány megalakulásakor a miniszterelnökség és az összes minisztérium elfért egyetlen debreceni épületben, a katonák pedig csak pár szobát kaptak. Az INK honvédelmi minisztériumának 1945. január 2-án még csak néhány tagja volt: Vörös János miniszter, B. Szabó István államtitkár, Kéry Kálmán vezérkari ezredes, katonai főnök, Vörös Tibor vezérkari százados, a miniszter fia, Török József repülő őrnagy és Himmler Márta gépírónő.

Mindez egy 1975-ben, a Zrínyi és a Kossuth kiadók által megjelentetett, harmincadik évfordulós ünnepi kiadványban jelent meg. Ebből jól látszik, a kommunista uralom első napjaiban is a jól bevált magyaros szokások éltek tovább: apa és fia együtt ment a minisztériumba, ahol a fő szervező Kéry Kálmán volt, akiből később az első szabadon választott parlament korelnöke lett 1990-ben.

A háború összegzése

Romsics végül így összegzi a háború hatását: "A második világháború utolsó 8 hónapjában Magyarország hadműveleti területté vált. E harcok, valamint a mozgatható értékek német és nyilas kiszállítása, továbbá a benyomuló szovjet és román csapatok rekvirálásai következtében az 1938-as nemzeti jövedelemnek több mint ötszöröse, a nemzeti vagyonnak pedig mintegy 40 százaléka pusztult el."

Romsics összegzi az emberi veszteségeket is, amelyeket az átmenetileg (az 1938-41 közti időszaktól számítva egészen 1944-ig) megnövekedett magyar területekre számítva ír le: "A második világháborúban a 14,5 milliós lakosságnak mintegy 6,2 százaléka, azaz körülbelül 900 ezer fő pusztult el. Közülük 340-360 ezerre becsülhető a katonák, közel 500 ezerre a zsidók száma. Ennél nagyobb emberveszteséget Lengyelország (15%) és a Szovjetunió (8,4%), ezzel nagyjából megegyezőt Németország (6,4%) szenvedett. Az olaszországi és az angliai emberveszteségek aránya mindössze 0,9 százalékot, sa franciaországi is csak 1,4 százalékot tett ki. Szovjet fogságba mintegy 600 ezren kerültek, túlnyomórészt katonák, de körülbelül 100-120 ezer polgári személy is."