A feltárást az tette szükségessé, hogy a területen – amely régóta ismert és nyilvántartott lelőhely – több házból álló lakópark építését tervezik, s a házak alapozásakor végzendő földmunkák az értékes emlékeket megsemmisítik. A múzeum a régészeti munkát a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előírása és a beruházóval kötött érvényes szerződés alapján végezte.
A lelőhely hihetetlen gazdagságával meglepte a szakembereket: az 1500 négyzetméternyi felületen több rétegben elhelyezkedő, 5000 évet átfogó 7 régészeti korszaknak csaknem 500 objektumát bontották ki a régészek az alig két hónapos feltárás alatt. A legkorábbi leletek i.e. 5000 tájáról származnak, a késő rézkorból pedig egy partmenti falu maradványai kerültek elő. A település lakóinak különösen gazdag szakrális életéről rituális állat-temetkezések és áldozati gödrök tanúskodnak.
A korai bronzkort követően, az i.e. II. évezred közepére tehető a terület legintenzívebb használata. A Mükénei birodalom fénykorának idején a Duna-parton pásztorkodó és földművelő népesség élt, kultúrájukat Vatya-kultúra néven ismeri a szakirodalom. Budapest területén itt fogható meg először, hogy környezetrendezést végeztek településük kialakítása során. A falu a Duna mély fekvésű árterére is ráhúzódott, melynek feltöltését települési hulladékkal érték el. A települési tér ilyen módon történő kialakítása a Kárpát-medence őskorában teljesen egyedülálló. A vaskor és a legkorábbi római időszak is hagyott nyomokat a településre igen alkalmas területen. A lelőhely további, az építkezés földmunkáival nem érintett részei egyelőre a földben várják a kutatókat.