T. rex-vért találták

Több mint egy évszázadon keresztül a dinoszauruszok kutatása a megkövesedett csontok vizsgálatán alapult. Egy kutatócsoport most új távlatokat nyitott azzal, hogy egy hetvenmillió éves Tyrannosaurus rextől származó, vérlemezkéket tartalmazó lágyszövetet talált, írja a Wired magazin.

A kutatásvezető Mary Higby Schweitzer szerint az észak-karolinai állami egyetem tudóscsoportja akkor tud további részletekkel szolgálni a dinoszauruszok életéről, ha sikerül a szövetből elkülöníteniük a fehérjét. Schweitzer még nem tudja, hogy sikerül-e a leletből a dinoszaurusz DNS-ét izolálniuk (A Jurassic Park című film alapját éppen ez az elképzelés szolgáltatta).

Struccszerű

A szövetet egy 18 évesen elpusztult, MOR 1125 néven regisztrált T. rex combcsontjának belsejében találták, egy Montana állambeli homokkő-képződményben. "A dinoszaurusz-lágyszövet meglehetősen ritka lelet, ezért is találják olyan érdekesnek és fontosnak a hetvenmillió éves példányt. A szövet összetétele és a benne talált véredények rendkívül hasonlítottak a ma élő struccok szöveteinek összetételéhez" - nyilatkozta Schweitzer.

Ez egybevág azzal az utóbbi években népszerű tudományos nézettel, amely szerint egyes madarak a dinoszauruszoktól származnak. Schweitzer emiatt hasonlította össze a ma élő legnagyobb madár csontjaival a T. rex leletet.

Jurassic Park

Matthew Carrano, a Smithsonian nemzeti természettudományi múzeum dinoszauruszokkal foglalkozó kurátora "rendkívül izgalmas dologként" aposztrofálta a felfedezést. "Ritkán van lehetőségünk arra, hogy betekintést nyerjünk az ősállatok alapvető biológia folyamataiba " - mondta Carrano, aki maga is részt vett a kutatásban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58