A minisztérium szóvivője szerint az aktákat nem szándékosan titkolták a nyilvánosság elől, épp ellenkezőleg, azokhoz mindig hozzáférhetett bárki, aki igényét bejelentette.
Fénylő repülő tárgy
"Az objektum a szemtanúk leírása szerint fémes megjelenésű és háromszög alakú volt, alapja mintegy két-három méter széles, magassága pedig mintegy két méter" - áll az aktában. "A tárgyból sugárzó fehér fény bevilágította az egész erdőt. A tetején pulzáló vörös fény, az alján pedig kék fényekből álló gyűrű volt, maga az objektum lebegett, vagy lábakon állt."
Furcsa sugárzás
A szkeptikusok szerint a szemtanúk a fákon át a közeli Orford Ness világítótorony fényét látták. Az akta szerint ugyanakkor a tisztek a következő napon a területet megvizsgálva három mélyedést találtak az erdő talaján, melyek egy két méter sugarú körben helyezkedtek el. Egy nappal később a mélyedésekben és a kör közepén 0,1 millröntgen béta- és gammasugárzást mértek, ami a normális érték tízszerese.
Egészen a múlt hétig összesen alig húsz civil láthatta az akta tartalmát, ők az amerikai kormánytól kérték le az amerikai információszabadsági törvényre hivatkozva. Az angol kormány bejelentette, hogy a Rendlesham-akták mellett más UFO-észlelések jegyzőkönyveit is nyilvánosságra hozza a Védelmi Minisztérium weboldalán.
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon