DNS-személyit akar egy angol feltaláló

A DNS-ujjlenyomat feltalálója szerint minden brit állampolgártól génmintát kellene venni, hogy megszűnjön a hátrányos megkülönböztetés: most ugyanis egyesek szerepelnek az adatbázisban, mások meg nem.
Jelenleg több mint másfél millió DNS-ujjlenyomat van a brit rendőrség birtokában, 2004 áprilisára azonban már három millióval szeretnének rendelkezni. A DNS-ujjlenyomat feltalálója, Alec Jeffreys szerint viszont az összes brit állampolgár genetikus információját össze kellene gyűjteni egy országos adatbázisba, írta a New Scientist. Most ugyanis sokan szerepelnek olyanok is a rendőrség listáján, akik nem is követtek el semmiféle bűncselekményt.

Nincs többé diszkrimináció

"Ha mindannyian benne lennénk az adatbázisban, akkor többé nem eshetne szó hátrányos megkülönböztetésről" - mondta Jeffreys a leicesteri British Association Festival of Science rendezvényen tartott előadásában. Jeffreys szerint az ország minden lakosának adatait tartalmazó adatbázist egy független szerv felügyelné, és csak az azonosításhoz elegendő DNS-információkat tárolnák - olyan adatok tehát nem szerepelnének, melyekből következtethetni lehetne az illető kinézetére, vagy egyes betegségekre való hajlamára.

Adatvédelmi elvek

Az eredeti mintát meg kellene semmisíteni, hogy a későbbiekben senki ne juthasson hozzá további információkhoz. Jeffreys ugyanis meg van győződve arról, hogy a törvényszéki kutatók a tárolt DNS-ből megkísérelnék meghatározni a gyanúsított etnikai hovatartozását, szem- és hajszínét, ha a rendőrségnek a nyomozáshoz erre lenne szüksége. Sőt, a rendőrség bizonyára azoknak a gyanúsítottaknak a mintáit is meg szeretné őrizni, akik tisztázódtak a vádak alól, hiszen a rendőrök gyakran gondolják úgy, hogy a későbbiekben ennek ellenére még elkövethetnek valamit, tette hozzá.

További biztosíték lenne, ha a rendőröknek a bírósághoz kellene fordulniuk, hogy megkapják azoknak a gyanúsítottaknak a címét, akiket az adatbázis segítségével azonosítottak. "A rendőröknek be kell bizonyítaniuk, hogy a tetthelyen talált DNS és az adatbázisban lévő minta megegyezik, mielőtt kiszolgáltatnák nekik a személyes adatokat" - mondta Jeffreys.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04