Indul a Nemzetközi Űrállomás ötödik legénysége

Immár a tizennegyedik űrsikló-expedíció, és vele az ötödik állandó legénység indul csütörtökön a floridai űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra. A start pontos időpontját az amerikai űrkutatási hivatal, NASA a tavaly szeptemberi terrortámadások óta biztonsági megfontolásokból csak az indítás előtt egy nappal adja meg, de úgy hírlik, hogy az Endeavour hét űrhajóssal a fedélzetén valamikor a délutáni órákban vág neki az útnak.
Az űrhajósok közül hárman mintegy négy hónapra az űrállomáson maradnak, felváltják a mostanáig ott dolgozó két amerikai asztronautát és orosz parancsnokukat. Az új csapat összetétele némileg eltér az már-már hagyományosnak mondható gyakorlattól. Most ugyan az oroszok lesznek ketten, de nem amerikai lesz a parancsnok. Eddig ugyanis mindig a "kisebbségben" lévő nemzet adta a misszió irányítóját, ezúttal azonban az orosz Valerij Korzun fog parancsnokolni honfitársának, Szergej Trescsovnak és amerikai kolleganőjüknek, Peggy Whitsonnak.

A második nő a bázison

Peggy Whitson
A 41 éves hölgy egyébként a második nő, aki a 16 nemzet összefogásával épülő űrbázison huzamosabb ideig fog dolgozni, ráadásul két orosz férfi társaságában. Tavaly Susan Helms volt hónapokon át az űrállomás lakója egy amerikai és egy orosz űrhajóssal.

A legénységváltás mellett egyéb fontos küldetése is lesz az Endeavour űrhajósainak. A tervek szerint három külső űrszerelési munkát végeznek el. Újabb szerkezeti elemeket helyeznek el a terebélyesedő bázison, és kicserélik az űrállomás kanadai gyártmányú robotkarjának meghibásodott csuklórendszerét. A 17,5 méter hosszú "űrdaru" az építkezés kulcsfontosságú egysége.

Nem nézheti a vb-t

Az egyik űrszerelőre, a Costa Rica-i születésű NASA-űrhajós Franklin Chang-Diazra kimerítő űrséták mellett más izgalmak is várnak. Az 52 éves veterán asztronauta (ez lesz a hetedik repülése, és ezzel társvilágcsúcstartó lesz) ugyanis nagy focirajongó, és néhány órával a start után kezdődik meg a dél-koreai-japán rendezésű labdarúgó-világbajnokság, márpedig Costa Rica válogatottja 1990 után másodszor jutott ki a vb-re.

Űrhajós Costa Rica-i mezben

Chang-Diaznak ugyan le kell mondania az első meccsekről, de látatlanban nagyon fog szorítani, hogy a közép-amerikai csapata továbbjusson a csoportjából, és akkor a június 11-i visszatérés után már a Földön folytatathatja a szurkolást. Mindenesetre magával viszi tulajdonképpeni hazája válogatottjának a mezét, amelyet - ha éppen nem lesz szkafanderben - valószínűleg magára ölt. Űrszurkolóval a magasban talán a Földön is jobban megy majd a csapatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32