A NASA öt évnyi fejlesztés után bemutatta a nagyközönségnek a jövőre nyugdíjba vonuló űrsikló-flotta utódját, az Orion űrhajót. Az űrjárművet (illetve annak egyik modelljét, amit a biztonságos landolás tesztelésekor használnak) Washingtonban, egy parkban állították ki.
A tervek szerint az Orion hat űrhajós szállítására lesz alkalmas, és 2015-ben indul első útjára, a nemzetközi űrállomásra (ez azt jelenti, hogy a NASA öt évig saját űrhajó nélkül, az orosz Szojuzokat bérelve lesz kénytelen folytatni az űrprogramját). Aztán 2020-ban újra embert visz a Holdra, majd 2030-ban (kevésbé optimista forgatókönyvek szerint a 2030-as években) a Mars-utazásnak is ebben vágnak neki az asztronauták.
A tervezésnél elszakadtak az űrsiklóknál megszokott megoldásoktól, így aki sci-fi filmekre emlékeztető formavilágot várt, annak csalódnia kellett: az Orion nagyjából úgy néz ki, mint a hatvanas évek űrhajóinak utazókapszulái, csak éppen jóval nagyobb azoknál.
Ha a nyilvános bemutató véget ér, a nyolctonnás kapszulát Floridába szállítják, és az Atlanti-óceánba ledobva tesztelik (egyelőre ember nélkül, csak műszerekkel), mennyire biztonságos a landolás.