Negyvenöt évvel ezelőtti felfedezése óta a Cygnus X-1 jelű objektum az egyik legtöbbet tanulmányozott röntgenforrás. A modern csillagászat történetében elfoglalt előkelő pozícióját a felfedezése után körülbelül egy évtizeddel nyerte el, amikor röntgen- és optikai megfigyelések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a forrás egy fekete lyukat tartalmaz, az első ilyen azonosított objektumot
A Cygnus X-1 egy kettős, egyik komponense a fekete lyuk, melynek tömege a Napénak mintegy tízszerese, a másik pedig egy körülbelül 20 naptömegnyi forró szuperóriás csillag. Utóbbi objektumról egy tömegátadási (úgynevezett akkréciós) korongon keresztül folyamatosan anyag spirálozik a fekete lyukba. A bezuhanó gáz felszabaduló gravitációs potenciális energiája nagyrészt röntgensugárzás formájában hagyja el a rendszert, és ad hírt az egyébként nem látható fekete lyuk létezéséről.
Bár a körülbelül hatezer fényévnyire található forrásról az elmúlt évtizedek alatt ezernél is több tudományos közlemény jelent meg a szakirodalomban, fényessége és viszonylagos közelsége miatt továbbra is vonzó célpont a fekete lyukakkal és azok környezetükre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatók és szakemberek számára.
Az éppen egy évtizede működő Chandra és az XMM-Newton röntgenholdak mérései alapján például érdekes következtetések vonhatók le a fekete lyukat tápláló anyagáramlás (csillagszél) természetére vonatkozóan, illetve meghatározható a fekete lyuk forgási periódusa is. Ez utóbbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a Cygnus X-1 fekete lyuk nagyon lassan forog, ami viszont azt jelentheti, hogy az objektum egy nem tipikus szupernóva-robbanás eredményeként jött létre, mivel más, hasonló módon keletkezett fekete lyukakkal ellentétben nem tudott kellő nagyságú impulzusnyomatékot összegyűjteni, és nagy sebességre felpörögni.