Megszakadt a rádiókapcsolat az űrsétán

Szerdán befejeződött a Discovery űrrepülőgép két amerikai űrhajósának sétája a világűrben. A séta nem volt teljesen problémamentes, fél óráig rádiókapcsolat nélkül dolgoztak az űrhajósok.

Danny Olivas és Nicole Stott űrséta közben több mint fél órára elvesztette a kapcsolatot a földi irányítással. Harminchárom percig kommunikáció nélkül dolgoztak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) kívül. A kapcsolat egy heves vihar miatt szakadt meg, a NASA hírmagyarázója szerint a műszaki hiba nem veszélyeztette az asztronauták életét.

A hat és fél órás űrséta legfontosabb feladata az volt, hogy leválasszanak az ISS egyik tartógerendájáról egy elhasznált ammóniatartályt, amelynek helyére egy következő űrsétán helyeznek el újat. Egy ponton az űrhajósok a súlytalanságban maguk tartották a hatmázsás tartályt, amíg az űrrepülőgép robotkarja meg nem fogta azt.

További gondot okozott, hogy Olivas kesztyűje a manővert követően enyhén felfeslett. Az földi irányító központ több percig mérlegelte a teendőket, mielőtt engedélyezte az űrhajósoknak munkájuk folytatását. A kesztyű felfeslését a központ nem minősítette jelentősnek. Ha az lett volna, akkor korábban be kellett volna fejezni az űrsétát, amely hat és fél órás kint tartózkodást követően sikeresen és szerencsésen véget ért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58