Az amerikai űrprogramot képtelenség a terveknek megfelelően folytatni a NASA jelenlegi anyagi helyzete mellett – derül ki az űrhivatal jelentéséből, amiben az ügynökség évi hárommilliárd dolláros emelést kér a most évi 18 milliárd dollár körüli költségvetéséhez.
A még Bush elnök által kihirdetett, Vision for Space Exploration nevű amerikai űrprogram roppant ambíciózus, bár mostanában, éppen a pénzhiányra hivatkozva egyre gyakrabban kurtítják meg a terveket, ezzel az új holdraszállásért folytatott versenyt tulajdonképpen feladva a kínaiakkal szemben, az űrhajózás következő nagy mérföldkövének számító Mars-utazást pedig a távoli jövőbe kitolva.
A plusz hárommilliárd négy ponton tudná kisegíteni a döcögő űrprogramot. A nyugdíjazására váró, és már csak egy évig működő űrsiklóflottát felújítanák, és még egy évig üzemben tartanák, ezzel csökkentve azt az időt, míg a következő generációs Orion űrhajókat még tesztelik, és az orosz Szojuzok használatára kényszerülnek az amerikai asztronauták. Öt évvel, 2020-ig ki lehetne tolni a nemzetközi űrállomás élettartamát, ami a fenn végzett tudományos kísérleteken keresztül felbecsülhetetlen segítséget ad az űrkutatóknak. El lehetne indítani a Mars holdjai felé az első expedíciókat, és végül a privát űrcégek támogatásával fel lehetne gyorsítani a kereskedelmi célú űrhajózás fejlődését.
Az Obama-kormány felül akarja vizsgálni a teljes amerikai űrprogramot, az új irányvonalakról egyelőre csak annyit tudni, hogy a Hold-kutatásról jelentős energiát és pénzt akarnak átcsoportosítani más területekre.