Ha valamelyiküknél meghiúsulna az utazás, pótszemélyzetet is kijelöltek: Szurajev parancsnok helyett Alekszandr Szkvorcov, Williams fedélzeti mérnök helyett Shannon Walker amerikai űrhajósnő, Laliberté helyett pedig Barbara Barrett képzett pilóta, jogász és az Egyesült Államok volt finnországi nagykövete lesz.
Szurajev 1972-ben született, katonai pilótaképzőt végzett, majd magasabb képzettségeket szerzett, és 2000 óta készül az űrhajósok kiképzésével foglalkozó központban arra, hogy valóban eljuthasson a világűrbe.
Williams szintén katonai képzésben részesült és számos tudományos fokozattal rendelkezik a repülés és repülőgépgyártás témaköreiben. Már kétszer járt a világűrben, egyszer az Atlantis űrkompon, másodszor a Szojuz TMA-8 expedícióval.
Guy Laliberté utcai művészként kezdte, ma milliárdos, a világhírű és immár több társulatot átfogó kanadai Cirque de Soleil alapító-tulajdonosa, aki jótékonyságáról is ismert.