Tele vagyunk űrhulladékkal

Látványos képeken illusztrálta megfigyeléseit a Föld körül keringő űrszemeteket figyelő amerikai nemzetbiztonsági hálózat, a Space Surveillance Network. Képekről jól látszik, hogy körül vagyunk véve űrhulladékkal, de azért nem kell megijednünk.

A SSN az űrszemetek júliusi állapota alapján készítette a több ezer űrszemét helyét jelölő modelleket, amiket a NASA a napokban közölt. A hálózat minden olyan, ember által készített, a Föld körül keringő tárgyat figyel, ami már nem szolgál hasznos célt, viszont ami 10 centiméteresnél nagyobb. Az SSN 19 ezer ilyen objektumot tart számon és követi ezek útját.

A képeken a 19 ezer űrszemét és a körülbelül tízezer hasznos űrobjektum is látszik. Az első képen azok a tárgyak láthatók, amelyek alacsony Föld körüli pályán keringenek, vagyis legfeljebb kétezer kilométerre bolygónktól. A második képen az összes megfigyelt űrszemét látható, és szépen kirajzolódik a Földtől körülbelül 36 ezer kilométerre található geostacionárius pálya gyűrűje. Ez a pálya értékes hely a távközlési és időjárási műholdaknak, mert itt a Föld forgási periódusával szinkronban tudnak keringeni, vagyis mindig a Föld egy adott pontja fölött tudnak maradni. A geostacionárius pálya és az alacsony Föld körüli pálya között többek között GPS-műholdak találhatók a sok űrszemét között.

Hogy az űrszemét milyen gondokat tud okozni, az idén február 11-én megtapasztalhattuk: egy kommunikációs műhold összeütközött egy már használaton kívüli orosz szatellittel. A karambolban mindkét eszköz több darabra tört, a roncsok azóta is veszélyt jelentenek több működő műholdra. Hogy a hasonló eseteket elkerüljék, az SSN folyamatosan tájékoztatja a NASA-t, az űrhivatal pedig elkerülő manővereket hajt végre szükség esetén – májusban három ilyenre is sor került.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25