Sok vizet találtak a Holdon

Egy indiai űrszonda, a Chandrayaan-1 bizonyítékot talált arra, hogy a Hold felszínén jelentős mennyiségű víz található - jelentette be csütörtöki számában a The Times című brit lap.

Az újság szerint az adatok ráadásul azt is jelzik, hogy a Holdon még ma is keletkezik víz. Az áttörést jelentő felfedezést az amerikai űrhivatal, a NASA jelenti majd be hivatalosan csütörtökön: az indiai űrszonda fedélzetén ugyanis egy NASA-berendezés van, és ennek révén bizonyosodott be a víz jelenléte.

A The Times szerint a felfedezés nyomán megvalósulhat az az álom, hogy két évtizeden belül egy Hold-bázist hozzanak létre, emberi személyzettel.

A tudósok régóta remélték, hogy a Holdon van víz, és ezt felhasználhatják majd az űrhajósok ivásra, illetve (a vizet oxigénre és hidrogénre bontva) a légzésre, valamint az üzemanyag-szükséglet biztosítására.

Számos tanulmány megjósolta, hogy a Holdon, a sarkok környékén, a kráterekben lehet jég - de mindeddig erre nem sikerült bizonyítékot találni. Az indiai űrszondán elhelyezett NASA-műszer, egy speciális spektrométer viszont eleve arra lett kifejlesztve, hogy a Hold felszínén, illetve a felszín alatt lévő ásványok elektromágneses sugárzását észlelve a víz után kutasson. Ez volt a Chandrayaan-1 (az első indiai Hold-misszió) egyik legfőbb célja - ennek ellenére a tudósok szerint az eredmény meglepetésnek számít.

Az pedig kimondottan váratlan felfedezés, hogy még ma is keletkezik víz a Holdon.

Az indiai irányítóközpont a múlt hónapban elveszítette az űrszonda felett az ellenőrzést, és így rákényszerült, hogy a tervezettnél előbb nyilvánítsa befejezettnek küldetését: ám a különböző berendezések ekkorra már továbbították adataikat a Földre. És egy tudós szerint amit megtudtak, az "a leglelkesítőbb áttörés legalább egy évtizede."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25