Auguszta
-7 °C
0 °C

Jelentős mennyiségű vizet találtak a Holdon

2009.11.13. 19:09 Módosítva: 2009-11-13 21:18:28
Száz liter vizet találtak jég formájában a Holdon, jelentette be a NASA az október elején becsapódott rakéta által felvert törmelék első vizsgálata alapján.

Jelentős mennyiségű fagyott vizet fedeztek föl a Holdon, jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A bizonyítékot az október elején szándékosan a Holdra zuhanó rakéta által felvert törmelék elemzéséből nyerték. A becsapódáskor közel száz liternyi, mínusz 250 fokos víz (jég) repült szét, mondta Anthony Colaprete, a LCROSS (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite) program vezetője.

A 2,3 tonnás Centaur egy puskagolyó sebességének a kétszeresével csapódott be a Hold déli pólusa közelében lévő Cabeus-kráterbe, hogy minél több port kavarjon fel, amelyről egy másik szonda gyűjtötte össze az adatokat. Az október elejei becsapódás 1,6 kilométer magasra verte föl a törmeléket, amelynek az első elemzése most készült el.

Vizet már szeptemberben is kimutattak a Hold talajában, de csak igen kis mennyiséget, a felszín alatt. A Cabeus-krátert azért választották a kutatás helyszínéül, mert ott egy előző szonda hidrogénszivárgást észlelt, ami jég előfordulását valószínűsítette az örökké árnyékban lévő területen.

Ez a víz több milliárd éves, és információkat tartalmazhat a naprendszer múltjáról is. Ha pedig nagyobb mennyiségben van jelen, akkor felhasználható az űrutazásokhoz. "Annak is jelei vannak, hogy a Cabeus-kráterben más, érdekes anyagok is előfordulnak a jégen kívül. A Hold örökké árnyékban lévő, hideg területei igazi csapdák, amelyek milliárd éveken át gyűjtik és megőrzik az anyagokat" - mondta Colaprete.

Michael Wargo, a NASA Holddal foglalkozó tudományos vezetője szerint bolygónk kísérője még számos titkot őriz. "Legközelebbi szomszédunk titkait felfedve a naprendszer titkait is megfejtjük" - mondta.

Pénteken két újabb szonda csapódott bele a Holdba. Az első felröpítette a törmeléket, a második színképelemzővel vizsgálta, majd maga is lezuhant pár perccel később, de előbb még továbbította az adatokat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!