Menyhért, Mirjam
18 °C
33 °C

Fényes foltok a Betelgeuse felszínén

2010.01.18. 17:07 Módosítva: 2010-01-18 17:07:07
Francia kutatók a közeli infravörös tartományban végzett interferometriai mérések alapján két óriási, fényes foltot azonosítottak az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, a Betelgeuse nevű vörös szuperóriás felszínén.

A Betelgeuse – az Orion csillagkép legfényesebb csillaga – körülbelül hatszázszor nagyobb Napunknál, és mintegy százezerszer annyi energiát sugároz ki, mint központi égitestünk. A párizsi obszervatórium munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport a Fred Lawrence Whipple Observatory (Mount Hopkins, Arizona) három távcsövét interferometriai üzemmódban (IOTA - Infrared Optical Telescope Array) használva két óriási, fényes foltot azonosított a vörös óriás felszínén. A foltok mérete hordozójukhoz hasonlóan impozáns, átmérőjük a Nap-Föld távolsággal összemérhető. A megfigyelési eredményeket részletező szakcikk az Astronomy & Astrophysics c. folyóiratban jelent meg.

A Betelgeuse felszíne az 1,64 mikronos közeli infravörös hullámhosszon (H sáv). A kutatók a csillagfelszín képét két különböző algoritmus alapján is rekonstruálták az interferometriai mérésekből. A Betelgeuse átmérője 45 milliívmásodperc, a nagyobbik folté 11, míg a kisebbiké 9 milliívmásodpercnél kisebb.
A Betelgeuse felszíne az 1,64 mikronos közeli infravörös hullámhosszon (H sáv). A kutatók a csillagfelszín képét két különböző algoritmus alapján is rekonstruálták az interferometriai mérésekből. A Betelgeuse átmérője 45 milliívmásodperc, a nagyobbik folté 11, míg a kisebbiké 9 milliívmásodpercnél kisebb.

A foltok elemzése arra az eredményre vezetett, hogy a nagyobbik mérete a csillag átmérőjének negyedével egyenlő, azaz meghaladja a 200 millió kilométert, hőmérsékletük pedig akár 500 fokkal is eltérhet a felszín átlagos, 3600 kelvines hőmérsékletétől. A két nagy folt azonosítása újabb fontos bizonyíték a vörös szuperóriásokban évtizedek óta feltételezett hatalmas konvektív celllák létezése mellett.

Ezeket elméletileg már az 1970-es években megjósolták, majd az 1990-es években többször kimutatták a látható fény tartományában. A most közölt eredmények először igazolják a jelenséget az infravörös tartomány 1,5 mikronnál nagyobb hullámhosszain, így kizárhatókká váltak az optikaiban észlelt forró foltokra vonatkozó alternatív elméletek (például a csillagot körülvevő porburokban nagyméretű lyukakat feltételező modellek).

A konvekciós cellák fontos szerepet játszhatnak a csillag tömegvesztési folyamata részleteinek értelmezésében, illetve annak a gigantikus gázkiáramlásnak a magyarázatában, ami a Neptunuszig érne, ha a Betelgeuse a Nap helyén lenne. A foltok egyéb fizikai paramétereinek és élettartamuknak meghatározásához további észlelések szükségesek, melyek hozzájárulhatnak a szuperóriások felépítésének és fejlődésének jobb megértéséhez.