További Űrkutatás cikkek
A legnevezetesebb üstökösök többsége nem a Nap, hanem más csillagok körül alakult ki és onnan kerülhetett át a Naprendszerbe.
A NASA Dél-nyugati Kutatóintézetében (SWRI, Boulder, Colorado) a neves égi mechanikus, Harold F. Levison által vezetett nemzetközi kutatócsoport nemrégiben jelentette be, hogy elképzelhető: a jól ismert üstökösök többsége nem a Naprendszerben keletkezett, hanem más csillagok körüli anyagból állt össze, írta meg a Hírek.csillagászat.hu.
Szétnyílt
E szerint például a híres-nevezetes Halley-üstökös, az 1997 kora tavaszán látványos és fényes Hale-Bopp (C/1995 O1), valamint a 2007. első napjaiban szabad szemmel tőlünk is megfigyelhetővé vált McNaught (C/2006 P1) szülőhelye más csillagok körüli ősköd lehetett és onnan kerülhettek át hozzánk ezek a valóban akár csillagközi távolságokat is megtenni képes égi, sőt csillagközi vándorok.
A fényes Hale-Bopp óriás üstökös az 1997. április 12-én készített felvételen még a zavaró erős holdfény ellenére is nagyon feltűnő (Berkó Ernő).
De hogyan is lehetséges mindez? Levison és munkacsoportja számítógépes szimulációval követte végig a Nap kialakulásakor a közeli csillagszomszédok körül kialakult üstökösök pályájának időbeli fejlődését. A számítógépes modellezés feltételezte, hogy a Nap nem egyedül, hanem egy nyílt halmazban keletkezett és a csillaghalmaz tagjai körüli ősködben is keletkeztek jeges-poros kis égitestek, üstökösök, amelyek az eredeti csillag körüli pályájukról letértek, sőt megszöktek a csillagtól. Így a csillagközi térbe kikerülve a Nap gravitációs tere foglyul ejtett egy-egy ilyen szökevényt.
A McNaught (C/2006 P1) "üstökösszörnyeteg" 2007. január 20-án az ausztráliai Katoomba-ban készített felvételen (Takács I. és társai).
Ezeket az üstökösöket az eredeti csillaguk körül már kialakult óriásbolygók szórták ki a csillagközi térbe, hasonlóan, mint ahogyan a mi Napunk körüli bolygóóriások, elsősorban a Jupiter is kiszórtak üstökösöket. A Nap körüli Oort-féle üstökösfelhőbe viszont azok az üstökösök kerültek be és maradtak ott, amelyeket a Jupiter és óriás társai (Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) nem szórtak ki a csillagközi térbe. Nyilván hasonló folyamat mehetett végbe más csillagok körül is, aminek következtében vagy extraszoláris Oort-felhők alakultak ki, illetve egyes üstökösök el is hagyhatták az adott exobolygórendszert.
A halmaz ellazul
A Naprendszerbe a más csillagoktól megszökött üstökösök a mi Oort-féle felhőnkbe kerültek be igen nagy számban. A folyamat hatékonyságát, vagyis a befogás valószínűségét növelte az, hogy az ősi csillaghalmaz korai fejlődési szakaszában voltak olyan helyek a halmazban, ahol a szomszédos csillagok üstökösfelhői a két csillag közti távolság feléig is kiterjedtek. Az idő előrehaladtával a nyílthalmaz csillagai egyre távolabbra kerültek egymástól, a halmaz ellazult, majd a galaktikus gravitációs nyírás néhány százmillió év alatt szétszedte a csillagcsoportot. Emiatt ma már nem tudnánk azonosítani a Nap csillag-testvéreit.
Jan Hendrik Oort
Levisonék eredményei szerint a szökött üstökösök befogási folyamata igen hatékonyan működött, aminek következtében a mi Naprendszerünkben az Oort-felhőből eredő és megfigyelt üstökösök akár 90 százaléka Naprendszeren kívüli, vagyis más csillagok körül keletkezett az ősi nyílt halmazban. A most közzétett eredmény az Oort-felhő keletkezésének 60 éves rejtélyére ad egy nagyon valószínű megoldást és egyben meg is erősíti azt, hogy a Nap egy nyílt halmazban alakult ki, különben ma más szerkezetet mutatna az Oort-felhő a megfigyelthez képest (üstököspályák, távolságok, stb.).
Egyébként Jan Hendrik Oort (1900-1992) világhírű holland csillagász éppen 60 esztendeje, 1950-ben tette közzé a később róla elnevezett Nap körüli üstökösfelhő létezéséről szóló tanulmányát.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
