A NASA cáfolja, hogy földön kívüli létformát talált volna

Több nap hallgatás után végre megszólalt az amerikai űrkutatási ügynökség, és hivatalosan cáfolta az először szenzációként tálalt, majd egyre több szkeptikus kritikával illetett bejelentést arról, hogy egyik munkatársa idegen eredetű baktériumokat talált volna egy meteoritban.

Bár Dr. Richard Hoover bejelentését az egyik legnagyobb amerikai tévé, a Fox News exkluzív hírként adta le, a felfedezés körül egyre több gyanús körülményre hívták fel a figyelmet szakmabeliek Dr. Hooverrel, a tanulmánnyal, és az azt először közlő szaklappal kapcsolatban.

A NASA asztrobiológiai intézetének vezetője, Carl Pilcher az AFP hírügynökségnek most hivatalosan cáfolta, hogy az űrkutatási hivatal Dr. Hoover tanulmányát szakmailag támogatná, vagy egyetértene vele.

Az űrügynökség szakértőinek magyarázata szerint a meteoritba a lezuhanása után, valamikor az elmúlt 200 évben kerülhettek a baktériumok, amelyek bizonyosan földi eredetűek. Pilcher arra is felhívta a figyelmet, hogy Hoover szakterülete a Nappal kapcsolatos fizikai jelenségek vizsgálata, és az asztrobiológia területén nem számít szakértőnek.

A NASA-nál nem is tudtak arról, hogy Hoover saját szakállára megjelenteti a tanulmányát a tudományos körökben komolytalannak tartott Journal of Cosmologyban. Egy ilyen felfedezésnél a hivatalos út egy óriási sajtótájékoztató, majd az eredményeket részletező tanulmány közlése egy neves tudományos magazinban, például a Science-ben. Mint kiderült, Dr. Hoover tanulmányát egy neves szakmai lap, az International Journal of Astrobiology egyszer már visszadobta, mert nem tartotta megalapozottnak.

A hivatalos cáfolattal párhuzamosan több elismert asztrobiológus is hitelt érdemlőnek, érdekesnek, vagy legalábbis további vizsgálatok után kiáltónak értékelte a felfedezést. Az összeesküvés-elméletek hívői pedig a cáfolatot természetesen a hír megerősítésként értékelik, és úgy értelmezik, hogy a NASA megpróbálja elhallgatni a felfedezést.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59