Útelágazáshoz érkezett a Voyager-1

Fontos mérföldkőhöz érkezett 34 éve tartó útján a Földtől legtávolabb levő, emberkéz alkotta tárgy, a Voyager-1 űrszonda.

A Naprendszer határvidékén járó szondának most egy bonyolult manővert kell végrehajtania: egy hét alatt többször körbefordul, hogy a LECPI nevű műszere (Low-Energy Charged Particle Instrument, alacsony energiájú töltött részecskéket mérő műszer) megállapítsa, milyen irányban a legerősebb a Napból érkező részecskék folyama, vagyis a napszél.

Forrás: Nasa

A szonda ezután az optimális hátszéllel járó irányt választja a további útjához (és három hónapig még rendszeresen megismétli a mostani manővert az irány pontosításához).

A szonda most több mint 17,4 milliárd kilométerre jár a Földtől, és minden órával 61 ezer kilométerrel távolabb kerül tőlünk. Ez a távolság olyan óriási, hogy a fénysebességgel haladó rádiójeleknek több mint 32 órába telik megtenni a földi irányítóközpont és a szonda közti utat oda-vissza.

A napszél ereje a naptól távolodva egyre csökken, a Voyager-1 tavaly decemberben érte el azt a pontot, hogy már kisebb az értéke, mint amit a három és fél évtizedes technológiával dolgozó műszerei képesek mérni. Ezzel párhuzamosan viszont oldalirányból érkező gyenge részecskehullámokat érzékeltek a műszerek.

Azt a területet, ameddig elér a napszél, helioszférának nevezzük, és ennek a határát tekintjük a Naprendszer határának is egyben. A helioszféra után a csillagközi mélyűr következik, a Voyager-1 lesz az első űrjármű, ami eljut ide. A szonda néhány műszere már nem működik, és a NASA becslései szerint 2015-ben megszűnik vele a rádiós összeköttetés, mert túl gyengévé válik a jele ahhoz, hogy a Földön észlelni tudjuk. A tudományos műszerei energiaellátása egyébként nagyjából 2025-ig tart ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59