A Naprendszer határvidékén járó szondának most egy bonyolult manővert kell végrehajtania: egy hét alatt többször körbefordul, hogy a LECPI nevű műszere (Low-Energy Charged Particle Instrument, alacsony energiájú töltött részecskéket mérő műszer) megállapítsa, milyen irányban a legerősebb a Napból érkező részecskék folyama, vagyis a napszél.
A szonda ezután az optimális hátszéllel járó irányt választja a további útjához (és három hónapig még rendszeresen megismétli a mostani manővert az irány pontosításához).
A szonda most több mint 17,4 milliárd kilométerre jár a Földtől, és minden órával 61 ezer kilométerrel távolabb kerül tőlünk. Ez a távolság olyan óriási, hogy a fénysebességgel haladó rádiójeleknek több mint 32 órába telik megtenni a földi irányítóközpont és a szonda közti utat oda-vissza.
A napszél ereje a naptól távolodva egyre csökken, a Voyager-1 tavaly decemberben érte el azt a pontot, hogy már kisebb az értéke, mint amit a három és fél évtizedes technológiával dolgozó műszerei képesek mérni. Ezzel párhuzamosan viszont oldalirányból érkező gyenge részecskehullámokat érzékeltek a műszerek.
Azt a területet, ameddig elér a napszél, helioszférának nevezzük, és ennek a határát tekintjük a Naprendszer határának is egyben. A helioszféra után a csillagközi mélyűr következik, a Voyager-1 lesz az első űrjármű, ami eljut ide. A szonda néhány műszere már nem működik, és a NASA becslései szerint 2015-ben megszűnik vele a rádiós összeköttetés, mert túl gyengévé válik a jele ahhoz, hogy a Földön észlelni tudjuk. A tudományos műszerei energiaellátása egyébként nagyjából 2025-ig tart ki.