A sávok létezése az első direkt bizonyítéka lehet annak, hogy egy szupernóva-maradvány a Large Hadron Collider gyorsítóban elérhető energia százszorosára is fel tudja gyorsítani a részecskéket, de az eddigieknél megalapozottabb magyarázattal szolgálhat arra is, hogy honnan származnak a Földet a világűrből folyamatosan bombázó nagyenergiájú kozmikus részecskék, illetve alátámaszthatja a mágneses térnek a robbanás lökéshulláma általi drasztikus felerősödését leíró elméletet.
A röntgentartományban megfigyelhető sávokról azt gondolják, ezeken a területeken az anyag turbulenciája sokkal nagyobb, a mágneses tér pedig kuszább, mint a környező régiókban. Az elektronok csapdába esnek a sávokban, közben röntgensugárzást bocsátanak ki, amint a mágneses erővonalak mentén spiráloznak. Turbulens és erős mágneses térrel bíró régiók megjelenését egyébként már korábban is várták a szupernóva-maradványokban, de azt gondolták, hogy a legnagyobb energiájú részecskék - elsősorban protonok - egy lyukacsos hálózatot hoznak létre, melyben a kisebb sűrűségű területeket a gyenge és erős mágneses terek határvonalán kialakuló nagyobb sűrűségű falak választják el. Ezért is okozott meglepetést a sávok detektálása.
A lyukak méretét a szupernóva-maradvány legnagyobb energiájú protonjai spirális mozgásának átmérőjével megegyezőnek várták. Ezek energiája ráadásul a kozmikus sugárzásban mérhető legnagyobb energiáknak felel meg, így az, hogy a sávok közti távolság éppen ezen protonok spirális pályáinak átmérőjével egyezik meg, alátámasztja azt az elképzelést, hogy a Galaxist átjáró nagyenergiájú részecskék a szupernóva-maradványokban gyorsulnak fel.
A tőlünk 13 ezer fényévre található szupernóva-maradványt létrehozó robbanás 1572-ben következett be, nevét a felfedező Tycho Brahe dán csillagászról kapta. A robbanás olyan fényes lehetett, hogy valószínűleg még nappal is megfigyelhető volt szabad szemmel.