Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A NASA pereli egy Holdon járt űrhajósát

2011.10.12. 14:38

Az amerikai űrhivatal, a NASA peres úton próbál visszaszerezni egy kamerát egy volt űrhajósától, Edgar D. Mitchelltől. Az ügynökség június 29-én nyújtotta be a keresetet egy floridai bíróságon, miután felfedezte, hogy a kamera felbukkant a brit Bonhams aukciós cég honlapján.

A kereset hatására a Bonhams levette a kamerát a honlapról, de Mitchell nem adta vissza a tárgyat a NASA-nak, hanem megpróbálta semmissé nyilváníttatni a keresetet. A napokban azonban az illetékes bíróság úgy döntött, hogy a NASA igénye jogos. A per 2012 végén folytatódik.

A most 81 éves Mitchell az Apollo-14 küldetés legénységének tagja volt, ő volt a hatodik ember, aki a Holdra lépett. A kamera a holdraszálló egységre volt szerelve, és a landolást rögzítette.

A terv szerint az űrhajósoknak csak a filmet kellett volna hazavinniük a Földre, a kamera pedig a holdraszálló egységgel együtt visszazuhant volna a Holdra, miután Mitchellt és a küldetés másik Holdra lépett űrhajósát, Alan Shepardot visszaszállította a parancsnoki modulhoz. Mitchell azonban nemcsak a filmet, hanem a kamerát is magával vitte.

Az űrhajós azzal védekezik, hogy a NASA annak idején engedélyt adott neki arra, hogy a küldetésen használt tárgyakat tartson meg emlékbe, többek között a kamerát is.