Emánuel
3 °C
13 °C

Bravúr a Marson: landolt a Curiosity

A NASA-nak minden idők legbonyolultabb űrbéli manőverével sikerült a Marsra tennie a kisbusznyi méretű Curiosity szondát. A Mars-járó a következő két évben a marsi életet és a bolygó összetételét tanulmányozza majd, és egy esetleges emberes Mars-utazáshoz is szerez információkat. A küldetés népszerűsége a sikeres kezdet után tovább nő majd, az amerikai űrhivatal Kirk kapitánnyal erősítve akarja ezt kihasználni.

Magyar idő szerint hétfő reggel 7 óra 17 perckor landolt a Marson a NASA új Mars-járója, a Curiosity. A Mars és a Föld közti távolság miatt a földi irányítóközpont erről 7:31-kor kapott megerősítést.

A landolás előtti izgalmakat a NASA honlapja élőben közvetítette a misszió irányítóterméből, ahol a mérnökök izgatottan, de láthatóan jó hangulatban vezényelték le a küldetés legkényesebb lépéseit. Minden a tervek szerint ment, a fontosabb állapotjelzések (például a légkörbe lépés vagy az ejtőernyő kinyílása) után a teremben többször tapsvihar tört ki. A történteket egy erre a célra fejlesztett szimuláción is lehetett követni, amin a Curiosity virtuális mása szállt le egy rajzolt Mars-felszínre. Az utolsó percekben vágni lehetett a feszültséget a teremben, a sikeres landolás megerősítésekor percekig tartó ujjongás tört ki, többen a könnyeiket sem tudták visszatartani. Öt perccel a landolás után az első kép is befutott a szondától, a közvetítő kommentátorok hangja is elcsuklott, amikor látták, hogy a Curiosity árnyéka a marsi talajra vetül.

Háromnegyed nyolckor Charles Bolden volt űrhajós, a NASA igazgatója kapta meg a szót. Bolden azt hangsúlyozta, hogy ez az amerikai nemzet sikere, minden amerikainak kicsit úgy kell éreznie, hogy a Curiosity az ő rovere is. Ezután Obama elnök tudományos tanácsadója, John Holdren méltatta a küldetést, illetve adott rangot neki már a puszta jelenlétével is. Az interjúk után bemondták annak a weboldalnak a címét, ahol a Curiosity nyers képei elérhetők, de ezekre még várni kell egy kicsit, mert a szerver hétfő reggel a nagy érdeklődés miatt összeomlott és elérhetetlenné vált. „Let the science begin!” – zárta a landolás közvetítését a kommentátor, utalva arra, hogy kezdődhetnek a Mars-járó tudományos kísérletei.

Lézeres labor kerekeken

A Curiosity, azaz Kíváncsiság nevű önjáró Mars-szonda küldetése minden idők legösszetettebb űrbéli erőpróbája volt. A hivatalos nevén Mars Science Laboratoryként (MSL, Marsi Tudományos Laboratórium) emlegetett szonda nemcsak méretei, illetve technikai felszereltsége, de a leszállás és a küldetés céljai miatt is különleges.

A 2011. november 26-án egy Atlas–5 típusú rakétával útnak indított jármű 567 millió kilométeres utazás után landolt a Mars felszínén, a Gale-kráter közelében. A 900 kilós, speciális műszerekkel felszerelt, kisbusz méretű Mars-járó a tervek szerint legalább egy marsi éven, vagyis 22 földi hónapon keresztül marad majd működőképes, bár a korábbi hasonló roverek teljesítménye alapján könnyen lehet, hogy a Curiosity még több év múlva is közvetít majd adatokat (már ha bírja addig a generátora).

A korábbiaktól eltérően a Kíváncsiság meghajtásához szükséges energiát nem a változó hatékonysággal üzemelő napelemek adják majd, hanem egy úgynevezett radioizotópos termoelektromos generátor. Ez a berendezés a benne elhelyezett radioaktív izotópok természetes bomlásából származó hőt alakítja át elektromos árammá. Nem ez az első alkalom, hogy egy űreszközön napelemek helyett ilyen áramforrást helyeznek el, de eddig jobbára olyan szondák indultak radioizotópos generátorral, amik olyan messze mentek a Naptól, ahol már nincs elegendő fény a napelemekkel történő energiatermelésre.

A Mars-járó műszerezettségét végignézve is számos érdekesség akad. A MEDLI (MSL Entry, Descent and Landing Instrumentation, nagyjából az MSL belépési, süllyedési és landolási körülményeit vizsgáló műszeregyüttes) például elsősorban azt a légkörbe lépést követő hőséget méri majd, ami az űrsiklók visszatérésekor tapasztalt hőmérséklet háromszorosa is lehet. Szintén érdekes az a Mastcam nevű, HD minőségű felvételekre képes kamera is, ami a hírek szerint az Avatar című filmnél használt felvevők módosított változata. A monokróm felvételekkel a fényviszonyok elemzésére is képes szerkezet lesz valószínűleg a legérdekesebb panorámafotók forrása is.

A ChemCam nevű műszer talán a Curiosity legfuturisztikusabb kütyüje. A működési elv ugyanis az, hogy a különleges kamera először lézerrel szétégeti a kinézett célpontot, majd az égés közben kialakuló plazmát spektroszkópiai elemzéssel megadja annak összetevőit (még megdöbbentőbb, hogy minderre akár hét méteres távolságból is képes). A vizsgálat során az elemzés megmondja az adott kődarab pontos összetételét, víz- vagy jégtartalmát, és azt is, hogy volt-e benne bármi, ami károsíthatja az ember egészségét. Persze a lézernek számos alkalmazási területe lehet még, segítségével például a tisztább képek kedvéért a por is eltávolítható egy-egy vizsgált objektum felületéről.

Az egyéb sugárzás-, illetve páratartalommérő műszerek, röntgenek, és egy teljes értékű, automata mintaelemző labor mellett a Kíváncsiság nevéhez méltón egy olyan fényképezőgépet is visz magával, ami akár 12 mikronnyi részleteket is láthatóvá tesz majd. Ez utóbbi berendezés UV fényt kibocsátó alkatrésze segít majd azt is elemezni, hogy milyen szerepet játszott a víz a Mars felszínének formálásában.

A rettegés hét perce

Az összesen 2,3 milliárd dolláros küldetés legkockázatosabb eseménye a leszállás volt. A Curiosity méretei miatt a korábbi Mars-járók landolásával ellentétben ezúttal nem lehetett hatalmas légzsákokra bízni a becsapódás erejének elnyelését, ezért a NASA szakemberei kidolgoztak egy olyan módszert, amit félhivatalosan még az amerikai űrügynökség is csak a „rettegés hét perceként” emleget. A bolygóközi utazásból a Mars légkörébe lépő szonda védelmét, és a fékezés első fokozatát egy hőpajzsra bízták a tervezők. Ezt követően egy szuperszonikus fékezőernyő lassította tovább a Mars-járót szállító kapszulát, a leszállás utolsó fázisában pedig egy saját hajtóművekkel ereszkedni és lebegni képes jármű kapta a főszerepet. Az égi darunak hívott szerkezet a landolási zónába érve drótkötelek segítségével eresztette le a Curiosityt, majd miután a rover lecsatlakozott, egy utolsó hajtóműlökettel pár száz méterrel odébb repült, és ott a talajba csapódott.

A landolás ugyan kockázatos volt, de minden eddiginél pontosabb. A korábbi Mars-járók landolását egy 150 kilométeres ellipszisben tudták csak megadni, a Curiosity számára kijelölt terület viszont már jóval kisebb volt, mindössze 10 kilométer átmérőjű.

Egy hónappal a landolás előtt komoly nehézségek támadtak a leszállás követésével kapcsolatban. Mivel a közvetlen kapcsolat a landoláskor már bőven a horizont alatt lévő Föld miatt eleve lehetetlen, a Curiosity egy, a Mars körül korábban pályára állt műholdon keresztül sugározza az állapotjelentéseket. Erre leginkább a Mars Odyssey képes, azonban az egy évtizede a vörös bolygó körül keringő szatelit egy átmeneti meghibásodás miatt oly mértékben letért az eredeti pályáról, hogy a NASA szakembereinek hat másodpercnyi folyamatos hajtóműműködéssel kellett visszaterelniük. A Föld és a Mars közti nagy távolság miatt a valós időben történő adatkapcsolat még így is azt jelenti, hogy a roverről érkező adatközvetítő rádióhullámoknak 15 percig kell utazniuk a bolygóközi térben, mielőtt a földi irányítóközpont fogni tudja azokat.

A landolás helyszínét, a Gale-krátert negyvennél is több lehetséges célpont közül választották ki. Mivel a Curiosity elsődleges feladatai között a marsi élet nyomainak, illetve a bolygó geológiai múltjának kutatása állt, kézenfekvőnek látszott, hogy a rovert egy olyan ponton tegyék le, ahol ez különösen hosszú távok megtétele nélkül lehetséges. A Mars egyenlítője környékén lévő, 155 kilométer átmérőjű Gale-kráter ilyen szempontból tökéletes választás, hiszen a feltételezések szerint a Mars legmélyebb pontjának számító kráter a tudósok szerint valaha tófenék lehetett, a medret pedig üledék töltötte ki, amelynek java része az idők folyamán eltűnt, csupán a központi hegy maradt belőle. Ezzel az elmélettel nem mindenki ért egyet, de ha az elmélet mégis helytállónak bizonyul, a landolási területen vizes eredetet feltételező agyagásványok és szulfátok is előfordulhatnak. A Kíváncsiság egy 20 kilométerszer 7 kilométeres területen száll le, a kráter közepén magasodó, öt kilométer magas, rétegzett szerkezetű hegy környékén.

A 3,5-3,8 milliárd évesnek tartott kráter arról a Walter Frederick Gale-ről kapta a nevét, aki a 19. században tett megfigyelései nyomán a Mars repedéseit és más felszíni képződményeit egy a bolygót behálózó csatornarendszernek gondolta.

Az élet, a talajösszetétel, meg minden

A Curiosity feladatait négy nagy csoportra bonthatjuk. A legérdekesebbnek a biológiai célok csoportja ígérkezik. A Kíváncsiság ezen belül a Mars felszínén található szerves molekulák mennyiségét és felépítését határozza meg, de kutatja az élet szempontjából fontos egyéb elemek nyomait is, és persze a műszerezettség arra is alkalmas, hogy az élet ennél egyértelműbb jeleit is felismerje.

A geológiai és geokémiai célok között elsősorban talajtani kutatások, talajösszetétel-vizsgálatok szerepelnek, de a Gale-kráter kiváló helyszín a kőzeteket és a talajt alakító folyamatok megfigyelésére és megértésére is.

A Mars múltja, illetve az esetleges emberes küldetésekhez szükséges mérések alkotják a maradék két vizsgálati csoportot: a légköri folyamatok nagy időskálájú elemzése, a víz és a szén-dioxid jelenlegi eloszlásának vizsgálata, az esetleges víz- és karbonkör létezésének igazolása, illetve a felszíni sugárzás mérése (ide értve a káros kozmikus és a napsugárzás elemzését is) mind a következő 686 marsi, vagyis 668 földi nap feladata.

Mars poetica

Kevés bonyolultabb dolog van, mint a Marson landolni – ez derül ki akkor, ha visszatekintünk az ezt megelőző 47 év próbálkozásaira. A vörös bolygó felszínét először a szovjetek érték el, a Marsz–2 szonda leszállóegysége azonban sokkal inkább lezuhant, mint landolt, de a hat nappal később érkező Marsz–3 már a terveknek megfelelően szállt le. Kicsit levon ugyan a siker értékéből, hogy a landolástól számított huszadik másodpercben a szonda elhallgatott. Ezt követően a szovjetek még próbálkoztak, a leszállóegységek vagy eltalálták a Marsot és lezuhantak, vagy eleve elzúgtak a bolygó mellett.

Az amerikai Viking-missziók már sikeresebbek voltak: az egységek leszálltak, fotóztak, még mikrobiológiai kutatásokat is végeztek, bár ezek eredményeit azóta is vitatják. Az 1980-as évek végén indított orosz Phobosz-missziók sem a terveknek megfelelően mentek. A következő sikeres leszállás az amerikaiak Pathfinder nevű leszállóegysége és Sojourner nevű Mars-járója volt, 1997. július 4-én. Ezt a Mars Polar Lander nevű egység követte volna, de ez is elpusztult, mert a az egyik tervezőcsapat méterben és kilométerben, a másik pedig yardban és mérföldben számolt, márpedig ez nagyon nem mindegy egy a talaj felé száguldó szonda esetében. A 2003-as Beagle–2 nem lépett kapcsolatba a földi irányítással, a Spirit és az Opportunity elnevezésű marsjárók azonban bőven túlszárnyalták az eredetileg tervezett szolgálati idejüket (az utóbbi még most is működik, a Spiritet csapdába ejtette a marsi homok). A Phoenix-misszió volt az utolsó sikeres leszállás, egészen a Curiosity augusztus hatodikai sikeréig.

A Curiosity küldetését az első pillanattól kezdve hatalmas médiaérdeklődés kíséri, és úgy tűnik, a NASA is ráérzett arra, hogyan lehetne erősíteni ezt a fajta népszerűséget. A leszállás nehézségeiről szóló videóban szereplő szakértők a Discovery Channel legjobb pillanatait idézve keverték a közérthetőséget a szenzációhajhász tónusokkal, és a Kinecttel irányítható landolás is szokatlanul közvetlen húzás a bolygóközi küldetéseket általában merev stílusban kezelő NASA-hoz képest, a homokban morzejeleket hagyó kerekek pedig a marsjárót legnagyobbrészt összeszerelő Jet Propulsion Laboratory ötlete volt a projekt népszerűsítésére.

A leszállás előtt pár nappal jött a bejelentés, amely szerint az eseményt a Star Trek legnépszerűbb alakjai közül kettő, William Shatner és Wil Wheaton közvetíti majd. A pr-mesterkedés mögött egyértelműen az űrkutatás népszerűségének és politikai támogatottságának csökkenése áll, és pillanatnyilag nagyon úgy fest, hogy a korábban tervezett, de sorra leállított, vagy megkurtított költségvetésű projektek helyett a Curiosity lesz sokáig az utolsó olyan küldetés, ami visszahozhatja, vagy inkább újra megalapozhatja a NASA korábbi, a Hold-utazások, vagy az űrsiklóprogram körül elért népszerűségét.

Fotó: NASA

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!