Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Az aszteroidabányászat az új aranyláz

2013.01.23. 10:20

A tavaly bejelentett aszteroidavadász magáncég után kedden egy újabb hasonló profilú társaság jelentette be megalakulását. A Santa Monica-i Repüléstörténeti Múzeumban adott sajtótájékoztatón Rick Tumlinson, a Deep Space Industries elnöke arról beszélt, hogy olyan bárki által kibérelhető űrjárművekben gondolkodnak, amik a Naprendszerben keringő aszteroidákból kinyert anyagokból nemcsak újra tudnák tölteni a meghajtásukért felelős részegységeket, de arra is képesek lennének, hogy önállóan megjavítsák az elromlott alkatrészeiket.

la-sci-sn-deep-space-asteroid-firefly-mining-m-001
Fotó: Bryan Versteeg / DSI

Évente nagyjából ezer kisebb-nagyobb aszteroidát fedeznek fel a csillagászok, ezek egy része vizet és különböző, az űrhajók által hasznosítható gázokat, például metánt is tartalmaznak. „Semmi olyan nincs a tervünkben, amit ne lenne kivitelezhető a rendelkezésünkre álló technológiák segítségével” – mondta John Markins, a Deep Space technológiai igazgatója, a NASA Jet Propulsion Laborjának korábbi vezetője. „Lehet, hogy az adott megoldásokat nem pont erre találták ki, vagy még sosem próbálták ki az űrben, de a lényeg az, hogy a lehetőség adott”, tette hozzá Markins.

Az első cél, hogy Firefly (vagyis Szentjánosbogár) nevű, kis költségvetésű és méretű űrjárművekkel bebizonyítsák: az alapötlet megvalósítható. A tervek szerint a kis, alig 25 kilós szerkezeteket nagyobb kommunikációs műholdakkal együtt hagynák el a Földet, majd a pályára álló műholdról lekapcsolódva célba vennék az előzetesen kijelölt aszteroidát. Ezek az egyirányú repülések kettő-hat hónapig tartanának, az aszteroida távolságától függően, és a megrendelőknek 20 millió dollárt kellene fizetnie – ebben természetesen a Deep Space jelentős profitja is benne van. A cég vezetői szerint az állami megrendelések mellett a magáncégek megrendelései, illetve szponzori felajánlásokból jön majd össze egy-egy küldetés költségvetése.

2016-tól kezdve a cég a tapasztalatok alapján kidolgozott és tökéletesített Dragonfly (vagyis Szitakötő) hajóosztályt is munkába állítaná. Ezek már nagyobb űrhajók, 2-4 éves küldetési idővel. A 25-70 kilós jármű már nemcsak eltalálná az aszteroidákat, de mintát is venne belőlük, és azokkal vissza is térne a Földre. A korábban említett, üzemanyagszerző és javításcélú aszteroidabányászat pillanatnyilag csak a távlati tervek része. A kibányászott fémekből az egyelőre földi körülmények között is csak kísérleti jelleggel működő 3D nyomtatók készítenének cserealkatrészeket.

A cég egyelőre befektetőket keres, illetve az sem teljesen biztos még, hol is lesz a főhadiszállás. Az biztos, hogy nem ők az egyetlenek, akik az aszteroidák megszállásában látják az emberiség űrprogramjainak jövőjét. Tavaly a híres filmes, James Cameron állt össze Larry Page és Eric Schmidt Google-vezérekkel hasonló alapötlet mentén, illetve Barack Obama amerikai elnök is azt kérte a NASA-tól, hogy 2025-ig juttassa el az első embert egy földközeli aszteroidára. A B612 Alapítvány pedig egy olyan infravörös spektrumban működő teleszkópot juttatna a Vénusz és a Nap közé, ami kifejezetten a Földet veszélyeztető aszteroidákat figyelné.