Mégis megy a kisbolygókra a NASA

2007 júliusában indul a NASA Dawn nevű szondája a Naprendszer két legnagyobb kisbolygója, a Ceres és a Vesta felé, jelentették be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal illetékesei.

A NASA március elején úgy döntött, műszaki és anyagi nehézségek miatt leállítja a programot. Most azonban a Kaliforniában lévő Jet Propulsion Laboratory (JPL) űrkutató intézet kérésére felülvizsgálta korábbi elhatározását és elindítja a Dawn (Hajnal) nevű űreszközét a két kisbolygó felé.

"A projektben résztvevő csapat számos műszaki problémát megoldott, és a tervet újra megvizsgálva arra a véleményre jutottunk, hogy a Dawn (magyarul hajnal) küldetés sikeres lehet" - fogalmazott Rex Geveden, a NASA főigazgató-helyettese a 446 millió dolláros projektről.

A Dawn indításáról 2001 decemberében határoztak, és akkor a start időpontját 2006 júniusára tűzték ki, később 2007 júliusára halasztották.

A Ceres és a Vesta a Mars és a Jupiter közötti fő övezetében kering a Nap körül. A szonda elnevezése nem véletlen, hiszen mindkét égitest mintegy 4,5 milliárd éve a Naprendszer kialakulásának a hajnalán keletkezett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17