A csillagászok úgynevezett okkultáció segítségével mérték meg az égitestet: a hold egy csillag előtt elhaladva megtörte annak fényét. A törtésből kiderült, hogy a Charonnak nincs légköre, sűrűsége pedig a víz 1,71-szerese: az égitest térfogatának felét kőzet, másik felét pedig jég teszi ki.
Rendkívül pontos adatok születtek a hold méretéről: a Charon átmérője 1206 és 1212 kilométer közé tehető - több mint fele akkora, mint a 2300 kilométer átmérőjű Plútó.
A Plútóhoz hasonló sűrűsége miatt bizonyos elméletek szerint a Charont egy hatalmas meteoritbecsapódás hasította le a bolygóról. A két égitest ráadásul olyan közel van egymáshoz (kevesebb mint 20 000 kilométerre), hogy csillagászok javasolták, hogy ikerbolygóknak tekintsék őket, mintsem bolygónak és holdnak.
A két égitest 4,5-7 milliárd kilométerre kering a Naptól, amelyet 248 év alatt kerülnek meg.
A Charonról 1978 óta tudunk. Clyde Tombaugh, amerikai csillagász 1930-ban fedezte fel a Plútót, a Naprendszer legkülső bolygóját. A tizedik és legkülső bolygó cím valószínűleg a nemrég felfedezett és a Plútónál nagyobb 2003UB313-ra száll.
A NASA januárban tervezi útnak indítani a Plútó és a Charon felé a New Horizons űrszondát. A 700 millió dolláros küldetés várhatóan kilenc év alatt éri el célját.